Váratlan helyről kapott sistergős balegyenest Magyar Péter, erre biztos nem számított

Magyar Péter Thürmer szerint se nem baloldali, se nem jobboldali. Magyar egy báb, akit Brüsszelből és ki tudja még honnan irányítanak.

A milliárdos üzletember január 17-ig adott határidőt az ellenzéki pártoknak a tárgyalássorozat elindítására.
November végén jelentette be az ország egyik leggazdagabb embere, hogy elindulna a 2022-es országgyűlési választásokon. A milliárdos üzletember pártot is alapított erre a célra Megoldás Mozgalom néven, ami elsősorban az ország digitalizációját hirdeti programként.
Az üzletember hétfőn egy nyílt levelet írt az ellenzéki pártok vezetőinek. Ebben Gattyán György úgy fogalmaz, hogy az ő célja a kormányváltás „biztos és zökkenőmentes megvalósítása, nem pedig annak késleltetése vagy megakadályozása”, ennek érdekében pedig felajánlja a segítségét minden kormányváltó erőnek, amennyiben elfogadják az általa javasolt programpontokat.
A milliárdos politikus javaslatot tesz:
Gattyán György határidőt is szabott a pártvezetőknek, január 17-ig kell kezdeményezniük a tárgyalássorozatot a Megoldás Mozgalommal az együttműködés érdekében. Az nem derül ki, hogy amennyiben lejár a határidő, úgy mi fog történni.
(MTI-OTS)
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd