Amerika nem integet vissza: valóságfröccs az új német kormánynak

2022. január 7. 9:49
Az európai atomügyben nagyot zakózó Annalena Baerbock német külügyminiszter nagy reményekkel utazott Washingtonba, de nem azt kapta, amit várt: Európát az amerikaiak sem tartják kompetensnek Ukrajna ügyében.

Na, ez az év is jól kezdődik” – könnyen megnevezhetnénk legalább három európai csúcspolitikust, akiknek a szájából ez a mondat elhangozhatott volna ezekben a napokban. Igaz, ellentétes előjellel. Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek remekül, Robert Habeck német gazdasági és Annalena Baerbock német külügyminiszternek viszont borzasztóan indul 2022, legalábbis ami az Európai Unió energiapolitikáját illeti.

Atom: „jó” a hangulat Németországban

2021. december 31-én késő este ugyanis kiküldtek egy fontos e-mailt az Európai Bizottság egyik igazgatóságától a tagállamoknak és az Európai Parlamentnek, amiben közölték, hogy a Bizottság bizonyos keretek között kész környezetbarátként elismerni azokat a befektetéseket, amik atomerőművek vagy gáztüzelésű erőművek létesítésére irányulnak. Vagyis – ami hazai szempontból talán a legfontosabb –

a jövőben zöldenergiának számít majd az atomenergia,

ha a dolog csak a Bizottságon múlik.

Ez összességében nem olyan meglepő fordulat. Már korábban is lehetett ilyen irányú nyilatkozatokat olvasni az Európai Bizottság különböző képviselőitől, decemberben például éppen Frans Timmermans ejtette el, hogy az Ursula von der Leyen vezette intézmény készen áll azoknak a tagállamoknak a támogatására is, akik az atomenergia mellett teszik le a voksukat.

A Bizottság szilveszteri döntése tehát üdvözlendő hír egy sor tagállamnak, köztük hazánknak is. Örvendhet Emmanuel Macron is. A köztársasági elnök áprilisban választást szeretne nyerni, ehhez pedig nem jön rosszul, ha a francia választók azt látják, hogy elnökük képes hatékonyan képviselni hazájuk érdekeit európai szinten is. Ehhez természetesen a január 1-jén kezdődött francia soros elnökség zökkenőmentes lebonyolítására is szükség van.

Akadnak viszont olyanok is, akik nem ilyen sikeresek, ha hazájuk érdekeinek képviseletéről van szó. Úgy tűnik, az új német kormány is közéjük tartozik. A német politikai osztály atomenergia-ellenessége Európa-szerte közismert. A csernobili és a fukusimai atomkatasztrófák a közvélemény túlnyomó részét a nukleáris energia ellen fordították, a kormány pedig Angela Merkel kancellársága alatt hozzálátott az országban működő atomerőművek fokozatos leállításához. Ez a folyamat a tervek szerint idén ér majd véget – noha egy friss felmérés szerint a németek többsége már nem támogatja az erőművek kikapcsolását.

Annalena Baerbock hasra száll

Annalena Baerbock azonban nagyon biztos volt a dolgában atomügyben, amikor beiktatását követően Párizsba utazott. A bemutatkozó viziten a zöldpárti külügyminiszter

még egyszer nyomatékosította francia kollégáinak, hogy „Németország ellenezni fogja Franciaország erőfeszítéseit”,

már ami az atomerőművek építésének zöld beruházássá nyilváníttatását illeti. Korábban hasonló kijelentéseket tett a szociáldemokrata Svenja Schulze, Németország gazdasági együttműködésért felelős minisztere is.

Annalena Baerbock repülőre száll. Fotó: THOMAS KOEHLER / PHOTOTHEK / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

A dolog alakulását azóta ismerjük: az atomenergiába történő beruházások környezetbarátnak számítanak a Bizottság szerint. Baerbockkal, úgy tűnik, igen hamar szembejött a valóság – s ami még kellemetlenebb,

Németország a jövőben kénytelen lesz más, atompárti EU-tagállamok atomerőmű-építéseit is finanszírozni,

hiszen a Bizottság szerint ezek így a közös költségvetésből is támogathatók lesznek. Bauchlandung – mondhatnánk, ha németek lennénk. Ez nagyszerű szó, mert egyszerre jelent pofára esést és futóművek nélküli leszállást is.

A következő Bauchlandung a tengerentúlon érte az ambiciózus Annalena Baerbockot. Szerencsére csak átvitt értelemben, hiszen már elmúltak azok az idők, amikor a német kormányzati repülőgépek lépten-nyomon elromlottak. Az ünnepi időszak elmúltával ugyanis folytatódik az új német külügyminiszter külföldi látogatásainak sora: január 5-én Németország egyik legfontosabb partnerét, az Egyesült Államokat – közelebbről Antony Blinken külügyminisztert – kereste fel a zöldpárti csúcsminiszter.

Régi csibészek, nem ismernek engem meg

Ugyan történelmi okokból Németország és az Egyesült Államok mostanában elég szoros kapcsolatokat ápolnak egymással, az utóbbi években a két ország viszonya mintha hűvösebbé vált volna. Barack Obama ugyan szívélyes viszonyt ápolt Angela Merkellel, de aztán kidőlt a szekrényből néhány, lehallgatási ügyekhez köthető csontváz, amik miatt egyre kevésbé voltak őszinték a német mosolyok az amerikaiak irányába. A helyzetet tovább nehezítette Donald Trump elnökké választása, akit általánosságban kevéssé érdekeltek a két ország kapcsolatának finom rezdülései, és aki Merkelben is inkább a legyőzendő ellenfelet látta, mint a partnert.

Ennek fényében nem meglepő, hogy Berlinben nagy reményeket fűztek Joe Biden elnökké választásához, csakhogy hamar világossá vált, hogy

Biden személyében a németek sem teljesen azt kapták, akit vártak.

Világos, hogy a demokrata párti elnök számára Európa dolgai mégsem olyan fontosak, mint amennyire Berlinben várhatták, amire az USA afganisztáni kivonulása vagy az AUKUS-ügy is jó példa lehet. Az új adminisztráció kevésbé tekint tárgyalópartnerként az Európai Unióra, és ha mindenképpen „Európával” szeretne beszélni, akkor leginkább Londonba telefonál, nem a brüsszeli tudakozót hívja.

Vagy éppen a saját kezébe veszi az irányítást, ahogy azt az ukrajnai konfliktus kezelésénél tapasztalhatjuk. A 2014 óta kisebb-nagyobb intenzitással tartó konfliktus esetében ismét a felhevülés veszélye fenyeget, legalábbis az ukrán narratíva szerint, amit időről időre Washington is megerősít. 

Ukrán válság: Európa cserepadon kezd

Az Európai Uniónak, elsősorban Németországnak és Franciaországnak kiemelkedő szerepe van abban, hogy a hat-nyolc évvel ezelőtti, nagyon turbulens helyzet után lenyugodtak a kedélyek, hiszen a németek és a franciák tárgyalóasztalhoz tudtak ülni az ukránokkal és az oroszokkal – ez lett az úgynevezett normandiai formátum.

A normandiai formátummal viszont az a gond, hogy működésképtelenné vált

Oroszország távolmaradása miatt, Berlinnek és Párizsnak pedig nincsenek eszközei arra, hogy változtassanak ezen a helyzeten. Hiába mondja tehát Baerbock, hogy „Ezt a válságot csak együtt, diplomáciai úton oldhatjuk meg”, ez legfeljebb a berlini véleménybuborékban hangzik hihetőnek, a nemzetközi színtéren már kevésbé.

Inkább maguk szeretik megbeszélni a dolgot: Joe Biden és Vlagyimir Putyin videótelefonál. Fotó: EYEPRESS NEWS / EYEPRESS VIA AFP

A négyoldalú formátum kudarca természetesen az Egyesült Államok számára is nyilvánvalóvá vált.

Az amerikaiak tehát – elegánsan tudomást sem véve európai partnereikről – közvetlenül kezdtek tárgyalni az oroszokkal

Ukrajna sorsáról. Mint a régi szép időkben, amikor még kétpólusú volt a világ. Vlagyimir Putyin és Joe Biden kétszer is telefonáltak egymással decemberben, jövő hétfőn pedig személyesen is találkoznak majd Genfben.

A német külügyminiszter washingtoni látogatásának tehát különös felhangot ad, hogy az ukrán válság ügyében, aminek a megoldásában Németország továbbra is szeretne szerepet vállalni, igazából egyik nagy játékos sem tartja különösebben kompetensnek Berlint. Ráadásul az ukrán válság nem klímaváltozás és nem jogállamisági ügy, vagyis nem pont olyan kérdés, amiben Baerbock igazán a nyeregben érezhetné magát – „értékalapú” külpolitika ide vagy oda.

„Masszív következmények”

A zöldpárti külügyminiszter látogatása tehát egyszerre bemutatkozó és egyszerre „pitizővizit”: Baerbocknak azt kellett elérnie Washingtonban, hogy Németországot (és az Európai Uniót) is engedjék oda ahhoz a tárgyalóasztalhoz, aminél az ukrán válság sorsa végső soron eldől. 

Hogy sikerült-e? Nos, a találkozót követő sajtótájékoztatón Antony Blinken úgy fogalmazott, hogy

továbbra is az az alapelv, hogy nem születik döntés Európa sorsáról az európaiak megkérdezése nélkül,

és hogy az EU szerepe nem csak a konzultációra korlátozódik majd. Ez jól hangzik ugyan, de az eddigiek alapján azért sejthető, hogy január 10-én várhatóan nem tolna oda egy harmadik széket Putyin és Biden asztalához, hogy az Európai Unió valamelyik képviselője is részt vehessen a tárgyaláson.

Blinken és Baerbock egyetértettek abban, hogy Oroszországnak „masszív” következményekkel kell számolnia, ha úgy dönt, agresszívan lép fel Ukrajnával szemben. Itt különösen fontos szerep jutna az Északi Áramlat 2 gázvezetéknek: az amerikai és a német külügyminiszter szerint a nemrég befejezett, rendkívül megosztónak bizonyuló gázvezeték valójában nem az oroszok, hanem Európa kezében bizonyulhat hatásos eszköznek a másik fél jobb belátásra térítésében – noha azt elsőre talán kicsit nehéz belátni, hogyan is járhatna az orosz gáztól jelentős mértékben függő Európai Unió, ha a gázszállítások körül kezdene Moszkvával izmozni. 

Washingtonban persze nem duzzognának annyira, ha Oroszország tényleg fegyverként kezdené el használni a földgázt

Európával szemben, hiszen az amerikaiak nagyon is érdekeltek abban, hogy az öreg kontinens más forrásokból, például cseppfolyós földgázzal (LNG) foglalkozó amerikai cégektől fedezze gázigényét. Egyebek mellett ezért is ellenezte az USA már a kezdetektől fogva az Északi Áramlat 2 megépítését.

Ezek alapján tehát egyáltalán nem biztos, hogy az EU-nak vagy Németországnak ezen túl nagyobb szerepe lesz a konfliktusrendezésben, az viszont igen, hogy az Egyesült Államok vezetése azt szeretné, hogy az európaiak hajlandók legyenek kicsit többet kockáztatni, és rugaszkodjanak el az üres lózungoktól. Ez viszont nagyon távol áll attól a külpolitikától, amit a Zöldek és Baerbock ellenzékből elképzeltek maguknak.

A nyitóképen: Annalena Baerbock és Antony Blinken. Fotó: MANDEL NGAN / POOL / AFP

Összesen 131 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A németek leszokhatnának már arról, hogy folyton az Usa elvárásainak akarnak megfelelni. Indítsák be azt a kurva Északi Áramlat 2-t, ha már egyszer megépítették. Az Usa meg, ha ki akarja hagyni a németeket az ukrán konfliktus rendezéséből, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy a németek nem kérnek engedélyt tőlük, hogy kereskedhessenek az oroszokkal.

Orbán jól mondta, a legrosszabb kombináció gazdagnak és gyengének lenni. Németország mindkettő, úgy is bánnak vele. Mondjuk a gyengeségét saját magának köszönheti elsősorban, inkább elviseli az amerikai gyámkodást évtizedek óta, egyszer sem vitte kenyértörésre a dolgot, ahogy az oroszok, még akkor sem, amikor nyíltan a saját érdekei ellen kellett cselekednie.

Igen, egy katonailag megszállt ország.
A németeket amerika pórázon tartja.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés