„Általában imponál másoknak, hogy magyarul tanulok” – brazil utazó legendás ősökkel

2022. január 8. 7:30
Egyik oldalról ’48-as felmenők, másik ágról egy Árpád-házi herceg legendáját őrző skót klán – Gustavo Saliba nem mindennapi ősökkel dicsekedhet, és noha Brazíliában általában azt sem tudják, hogy Magyarország létezik, a fiatal vegyészmérnök példájával is tesz ez ellen.

***

Dél-Amerika legnagyobb országába a 19. század elején érkeztek az első magyarok, majd a forradalmak (1848, 1956) és a világháborúk után ugrásszerűen nőtt a magyar bevándorlók száma. Rio de Janeiroba is rengetegen érkeztek, São Paulóban pedig a harmincas években egész magyar negyed működött, s mint a Külhoni Magyarok nevű portál riportjából kiderül, az ország üzleti fővárosának lakói szimpatizáltak a jól képzett magyar bevándorlókkal. Volt itt magyar templom, közösségi ház, iskola, könyvtár, cserkészet s néptáncegyüttes is működött, működik. Rióban ugyancsak sok magyar leszármazott él,

Brazíliában ma mintegy 80 ezerre becsülik a magyar identitással (is) bírók számát,

azonban ennél valószínűleg sokkal többen rendelkeznek magyar felmenőkkel, hiszen ennél sokkal több magyar bevándorló érkezett csak a 20. század első felében is. S persze van, akit kevésbé érdekelnek az ősei, van, akit jobban – utóbbiak közé tartozik Gustavo Saliba negyvenkét éves vegyészmérnök, egy régi riói család sarja, akit nem hagytak nyugodni a családi történetek az 1848-as szabadságharc után bevándorló kassai üküknagypapáról – meg egy másik, inkább a fantasztikumba illő legenda egy Árpád-hercegről. Interjúnk – ami már félig magyarul készült.

Kérlek, mutatkozz be néhány szóban!

Mit is mondjak? Negyvenkét éves vegyészmérnök vagyok, itt élek Rio de Janeiróban, Ipanema városrészben, szeretek utazni, amikor lehet, sportolni a tengerparton, és kóstoltam már pálinkát (nevet).

És ízlett?

Áron barátom mutatta meg nekem, ízlett, de jóval erősebbnek éreztem, mint nálunk a Cachaçát, szóval nem olyan dolognak tűnt, amit egész éjjel döntenék magamba. Az ételek jobban megfogtak, különösen a lángos, jó, az inkább street food, de mondjuk a csirkepaprikás is bejött.

A legfontosabb dolgokat megbeszéltük, most térjünk át a másodikra: egy brazíliai fickó, aki magyarul tanul, hogy mondjam, nem mindennapi történet. Hogy kezdődött a dolog?

Mindig is érdekelt a családom története. Anyai nagymamám révén pedig volt egy ilyen legenda a családban, hogy az egyik ük-üknagypapa, mármint anyai ágon, magyar származású volt, és hogy az 1848-49-es szabadságharc után jött az Újvilágba. Szóval úgy voltam vele, hogy ennek, meg a család többi ágának is elkezdtem utánanézni, nem volt könnyű menet, mert ez húsz évvel ezelőtt volt, az ezredfordulón, amikor még nem volt ilyen, hogy FamilySearch, sőt, az internet is gyerekcipőben járt.

Van ennek kiforrott kultúrája Brazíliában?

A családfakutatásnak? Nincs. Senki nem csinál ilyesmit, biztos van, aki őrültnek is tart emiatt a hobbi miatt. Eleve itt elég messze vannak egymástól minden, ami az ilyesfajta kutatást sem könnyíti meg. Nekem viszont nagyon szoros kapcsolatom volt a nagymamámmal, közel laktunk egymáshoz, és mutatott egy csomó családi képet, és kíváncsivá váltam, két dolog mozgatott, a Saliba név eredete, és ez a magyar szál az anyai ágon. Van amúgy elég sok más vérvonal is bennem, portugál, olasz, skót, fél Európa itt folydogál az ereimben, sőt van libanoni szál is. Ráadásul van itt még egy magyar kapcsolat, ráadásul nem mással, mint az Árpád-házzal (nevet).

Az Árpád-házzal?

Csak legenda, de elég vicces, ezért elmesélem. Ráadásul nem is a magyar ágról, hanem a portugálról, ugyanis az ottani őseim egy része Skóciából érkezett úgy ötszáz éve, onnan mentek később Brazíliába, de a klán, ahonnan jöttek, a Drummond klán egy György nevű magyar hercegtől eredezteti magát (György I. András király balkézről született fia – a szerk). Persze ez meg majdnem ezer évvel ezelőtt volt, kicsit nehezen is hihető, meg gyakorlati értelme nincs is túl sok, hiszen vagyunk pár ezren ezzel az örökséggel (nevet). De legalább egy érdekes történet, ami egy váratlan fordulattal köt Magyarországhoz.

Mindenesetre, maradva a dokumentált szálon, megtaláltad az ük-ükpapa magyarországi felmenőit?

Igen, a szüleim házassági anyakönyvét is Kassán, az apja kassai volt, az édesanyja nagybányai, de aztán elveszett a nyom. Nagybányán is utána akartam nézni a dolgoknak, de sajnos nem nagyon volt fenn az interneten semmi, szóval mondhatjuk úgy, hogy feladtam.

S mindemellett mi sarkallt arra, hogy elkezdj magyarul tanulni?

2010-ben jártam először Magyarországon, sajnos csak Budapesten, de nagyon megszerettem a várost, aztán találkoztam egy magyar sráccal, Áronnal 2014-ben Rigában, összebarátkoztunk, aztán egy évvel később megint Európába jöttem, elmentünk együtt Kassára mert kíváncsi voltam rá meg Pozsonyban is jártam meg Budapesten, és Erdélyben is pár városban. Áron mondta, hogy magyar felmenőkkel van lehetőség magyar állampolgárságért folyamodni, ami engem eléggé meglepett, hogy így hat generáció után is működik, mert a legtöbb országban ezt csak egy-két generációig engedik. A jelentkezés egyik feltétele viszont a magyar nyelvtudás volt, én meg úgy voltam vele, hogy

vannak magyar őseim, megszerettem az országot is, a nagymamámnak köszönhetően közel is éreztem magamhoz,

meg egyébként is szeretek nyelveket tanulni, szóval miért is ne.

Hogyan álltál neki a magyarnak?

Magántanárokkal, egyikük itt él Brazíliában, a másik Budapesten. Mondjuk pont két hónappal azután, hogy elkezdtem, jött a pandémia, így ez javarészt minden online folytatódott, de őszintén szólva nem is volt nagy baj, mert így, hogy bezártak minket itthonra, rengeteg időt tudtam fordítani ilyesmire, így a magyar nyelvleckék is felpörögtek, az agyra is jó hatással voltak.

Mennyire volt nehéz a magyar nyelv?

Tanultam már néhány nyelvet, beszélek németül, spanyolul, franciául, angolul, és be kell, hogy valljam, ez jókora váltás volt. A legnehezebb a szókincs felszedése volt, teljes mértékben különbözött a többitől. Mondjuk a német és az angol között rengeteg hasonlóság van, de az egész történetet összeköti a latin, szóval korábban nem volt nagyon nehéz, meg az ember sokat tanult a tévéből is. A magyarral kicsit úgy voltam, hogy amikor egy kicsit már tudtam, és ellátogattam Magyarországra meg Erdélybe, konkrétan egy szót sem értettem abból, amit körülöttem beszéltek, szóval maradtunk az angolnál meg a mutogatásnál. A ragozás is teljesen más, szóval ez is komoly kihívás volt. A portugál se egyszerű ugye, de a magyar meg ráadásul definitív konjugációt használ, szóval korábban azt hittem, hogy a német nyelvtan bonyolult, hát, ez még annál is keményebb. Nem baj, nekem ez egy új kihívás.

Mit szólnak ehhez a brazilok?

Mindenki le van nyűgözve, persze olyan is van, aki őrültnek tart, van, aki szerint egyszerűen csak nincs elég dolgom. Magyarországról nem túl sokat tudnak errefelé, még nekem is fura volt, amikor a nagymamám beszélt Magyarországról, szóval van némi egzotikus benne. És amikor elmondom nekik, hogy miért, még inkább érdeklődnek. Van mondjuk egy gyakorlati oka is, ami miatt jól jöhet még a magyar nyelvtudás, például, ha egyszer otthagyom a céget, ahol dolgozom – ez egy brazil olajcég –, a MOL is szóba jöhet később. Negyvenkét éves vagyok, még nem alapítottam családot, így még megvan a lehetőségem rá, hogy akárhová költözzek. Szeretek utazni, a járvány alatt persze inkább csak fejben tudtam, de magyarul tanulni is egy picit ilyen érzés volt.

S mit szólnak hozzá a magyarok?

Sajnos mire rendesen belevágtam a nyelvtanulásba, már itt volt a pandémia és nem lehetett utazni, amikor meg Áront meglátogattam Magyarországon, még nem beszéltem olyan jól. Persze mindenkinek tetszett, hogy próbálkozom, de ugye így nem nagyon lettek magyar barátaim. Amikor hosszabb időt töltöttem el nálatok meg Erdélyben, akkor meg még nem is gondoltam, hogy valaha magyarul fogok tanulni. 

Mennyire volt számodra a nyelven túl kulturális sokk Magyarországra jönni?

Semennyire. A magyarok annyiban nem mások, mint a brazilok – jó, nem annyira közvetlenek, de azért

nem is olyanok, mint a rideg németek, akikkel dolgozhatsz évtizedekig is úgy, hogy alig ismeritek meg egymást,

vagy akár az angolok vagy a skandinávok. Nálunk szokás akár vadidegenekkel is gyorsan szót érteni, Magyarország valahol a kettő között van, de szerintem hozzánk közelebb, mert ha valakit kicsit megismersz, akkor onnantól kezdve már nyitott és barátságos lesz veled. Egyébként pedig semmi sem mérhető ahhoz a kulturális sokkhoz, ami Szaúd-Arábiában ért, amikor szembesültem vele milyen, amikor mindenki nem csak ugyanazt a ruhát hordja – a férfiak egyfélét, a nők meg azt a teljes testet és arcot takaró ruhát –, hogy a két nemnek nem csak külön boltok, de külön emeletek vannak egy bevásárlóközpontban például. Úgy ötven országban jártam már, volt, ahol munkaügyben is, de kikapcsolódásként is, mindenesetre nekem a magyarok nem tűntek annyira másnak, mint a brazilok. Sőt.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés