A belga kormányfő nyitott a kötelező oltásra

2021. december 27. 17:03
„A cél egyértelmű: mindenkit be kell oltanunk” – fogalmazott Alexander De Croo.

Alexander De Croo belga miniszterelnök kész megfontolni, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást Belgiumban – közölte a La Libre Belgique című napilap hétfőn. A francia nyelvű újság jelentése szerint Alexander De Croo egy lapnyilatkozatában mindenekelőtt azt hangsúlyozta: jobb meggyőzni az embereket, mint erőltetni a beoltást.

„Amikor azonban azt látjuk, hogy az intenzív osztályokon ötször annyi a be nem oltott ember, mint a beoltott, nem kerülhetjük el a kérdést” – fogalmazott.

A kormány célja a teljes lakosság beoltása

A napilap emlékeztetett arra, hogy De Croo november végén azt mondta: a belga kormány nem akarja kötelezővé tenni a védőoltást a teljes lakosság számára. Friss nyilatkozatában a miniszterelnök viszont már azt közölte, hogy a belga kormány célja a teljes lakosság beoltása.

„A cél egyértelmű: mindenkit be kell oltanunk. Ha a kötelező védőoltás ehhez hozzájárulhat, készen állok arra, hogy fontolóra vegyem” – fogalmazott. Hozzátette: a koronavírus elleni kötelező oltásról a kormány nem dönthet egyedül, ahhoz parlamenti szavazás szükséges. De Croo közölte azt is, hogy a koronavírus elleni küzdelem belgiumi stratégiája megváltozott. A korábbi cél az újabb hullámok elkerülése volt. Most az, hogy a hullámgörbéket a lehető leglaposabban tudják tartani.

Meg kell tanulni együtt élni a vírussal

„Nézzünk szembe a tényekkel, nem az omikron okozta járványhullám lesz az utolsó. A vírus a következő években tovább szaporodhat, ezért meg kell tanulnunk együtt élni vele” – tette hozzá a belga miniszterelnök. A napilap beszámolója szerint

a koronavírus omikron változata jelenleg a fertőzések 60 százalékáért felelős Belgiumban.

Pénteken még csak a fertőzöttek 41 százalékánál mutatták ki.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés