Boldogok a lelki szegények

„Hogyan lehet ünnepelni a vírus árnyékában? Úgy ünnepelni, hogy kórházban a szeretett családtag, hogy karanténban a másik, hogy nem utazhat haza a várva várt lányunk vagy fiunk? Úgy, hogy a tudományos és áltudományos állásfoglalások zűrzavarában csak kapkodjuk a fejünket?

Visszakérdezek: hogyan lehetett megszületni Heródes véres kardjától fenyegetve, hogyan lehetett családi békéjük azoknak, akik a gyilkos indulat elől menekültek? Hogyan lehetett istállóban, sötétben, szegénységben átélni a születés csodáját?

Úgy, hogy az Úr érkezéséhez nem kellettek és azóta sem kellenek az ideálist megközelítő körülmények, kellékek, komfortos készültség. Az Úr érkezésének egyetlen feltétele a nyitott szív, az Isten felé nyitott élet. Nyitott szívű emberré válni persze nehezebb, mint alaposan bevásárolni, mindent kitakarítani, eltervezni, előkészíteni. Mert az Isten felé nyitott szív azt jelenti, hogy elengedem azt a biztonságot, amit én teremtek magamnak, s ráhagyatkozom arra, amit Isten teremt számomra. »Boldogok a lelki szegények« – mondja Jézus, mert ők tudják, hogy nincs meg nekik az, amire a legnagyobb szükségük van, s azt is tudják, honnan, kitől várják életük beteljesedését.

Lehet, hogy megpróbáltatásokra van szükségünk ahhoz, hogy meglássuk valóságos helyzetünket, hogy szegények vagyunk lélekben, érzésekben, életerőben?

A mi keresztyén hitünk abból indul ki, hogy az ember valóságos helyzete nem változik attól, hogy több vagy kevesebb az áru, a pénz, hogy gyorsabban vagy lassabban jutnak el hozzánk az információk, hogy gyorsabban vagy lassabban tudunk közlekedni. Nem az határoz meg bennünket elsősorban, hogy miként változnak a szokásaink, az életünk technikai feltételei – az ember alapkérdései ugyanis változatlanok. Ahhoz, hogy ezeket az alapkérdéseket megérezzük, arra van szükségünk, hogy üresen, talán kifosztva álljunk egymás és Isten színe előtt.”