És te mit kaptál? Szívet melengető kiadványban vallanak a híres önkéntesek

2021. december 17. 15:00
Milyen erő vonzza Gyurta Dánieltől Lévai Anikón át Fabiny Tamásig az önkénteseket, hogy újra és újra segítsenek?

„Bármilyen problémám legyen az életben, amikor elmegyek önkénteskedni, helyrerázódnak bennem a dolgok. Azoknak az embereknek, akik nem tudnak kievickélni egy-egy rossz hangulatból, a problémák körforgásából, »receptre írnám fel«” – vallja Wolf Kati a Luther Kiadó gondozásában megjelent, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet És te mit kaptál? Történetek arról, miért nagyobb öröm adni, mint… című szívet melengető kis könyvében.

Erőt, reményt, leckét, hitbéli megerősödést, új célt, emlékeztetőt, sok mosolyt, feltöltődést. A kötet első részében a segélyszervezet ismert önkéntesei – az olimpiai bajnok Berki Krisztiántól Lévai Anikón és Fabiny Tamás evangélikus püspökön át Gyurta Dániel olimpiai bajnokig mesélnek arról, mit ad számukra a segítő munka, és mi az az erő, amely újra és újra másokért tenni hívja őket. Amilyen színes a szervezet és a köré épülő közösség, olyan sokféle az önkéntesek motivációja is.

„A másokon való segítés (…) lelki tisztaságot ad. Mindenki követ el hibákat az életében. Én

minden alkalommal, amikor másoknak adok, úgy érzem, tisztulok”

– fogalmazza meg Lékai-Kiss Ramóna. A színésznő a lelki tisztuláson kívül az önkéntességből nemcsak erőt merít, de mint mondja, tanítást is kap. „Más emberek nehéz élethelyzetei megtanítanak imádkozni és hálát adni mindennap Istennek mindazért, amim van” – vallja.

„A sportolói, sportdiplomata életem elegáns, színes oldala mellett fontos, hogy találkozom rászorulókkal, mert ilyenkor hálát tudok adni az életemért és azért, hogy tudok segíteni” – vallja Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok elárulja, őt nem kell annyira „visszarángatni a valóságba”, hiszen egy negyvennégyzetméteres panellakásban éltek a szüleivel és testvérével.

Lévai Anikó, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete azt szereti a legjobban az önkéntes munkában, hogy mindig van kézzelfogható eredménye, és hogy reménytelen helyzetek oldódnak meg az együtt végzett munka által. Példaként felidézi, amikor egy munkanélküliséggel sújtott falunak szeretett volna a szervezet birkákat venni, de az ott élő fiatalok azt mondták, vegyenek inkább számítógépet. „Vettünk mindkettőt, és amikor később visszamentünk, azt láttuk, hogy a birkák szaporodnak, a fiatalok pedig a neten keresztül adják-veszik a gyapjútőzsdén az árut”.

Lévai Anikónak olyannyira az élete részévé vált ez a munka, hogy nem is nagyon tudja elképzelni, mi lenne, ha holnaptól nem csinálhatná.

Ugyanígy van ezzel Nagy Ervin, aki mély életismeretet kap az önkéntességtől: „kitágul a világról alkotott képem. Ha valahol tényleg ott lakik a Jóisten, akkor az szerintem a feltétel nélküli szeretet gesztusa” – vallja – aki egyébként nem tartja magát vallásosnak. Szerinte egy színész művészileg is mélyül, ha nem fut el a benne és a környezetében dúló drámák elől.

Dráma márpedig van, az önkéntesek nemcsak nincstelenekkel, de súlyos lelki terhet cipelőkkel is találkoznak nap mint nap. Rendkívüli tragédiák, gyermekbántalmazás, az Iszlám által porrá zúzott városok, düledező viskóban, vagy az erdő közepén élő gyerekek. „Előfordul, hogy önkénteskedéskor könnyes szemmel jövünk el egy-egy nehéz sorsú családtól, azt látva, hogy a körülményeik ellenére is mennyi szeretetet tudnak adni egymásnak” – mondja Rost Andrea, aki számára a jótékonykodás elrendeltetés. Szabados Ágnes újságíró számára is megrendítő volt arra gondolni egy órák óta tartó ételosztás alkalmával, amikor úgy érezte „térdig lefagyott a lába”, hogy „azok a rászorulók, akik akár többször is beálltak a sorba, évek óta így élnek”.

A könyv felvillantja ugyan a drámát, de nem hagyja az olvasót a kilátástalanságban:

a kötet második részében ugyanis a segítséget kapók sikertörténeteibe is bepillanthatunk. Megismerhetjük Margót, aki az akkoriban tizenhárom éves lányával a miskolci erdőből került a családok átmeneti otthonába. Mint mondja, „mindent” a segélyszervezetnek köszönhet, még azt is, hogy az egyébként testi fogyatékos lánya futballtehetségét felismerték. Azóta az erdő közepéből biztos helyre költözhettek, lánya gimnáziumba jár.

A gyerekei apja zaklatásától menekülő Edit az újrakezdést köszöni a segélyszervezetnek. Mint mondja, számtalanszor kezdte újra az életét, annyi holmival, amennyit épp elbírtak két gyermekével. A segítőinek hála azóta elhelyezkedett, van hol lakniuk és úgy érzi, „a stabilitás felé mozdult el a mérleg nyelve.

Itt már minden azon múlik, hogy mi hogy tesszük oda magunkat”.

Az utóbbi mondat egyébként a segélyszervezet hitvallását is idézi, miszerint nem szabad leragadni a segítségnyújtásnál, ösztökélni kell az embereket arra, hogy tegyenek ők is magukért. Mint azt a Mandinernek korábban Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója mondta, „nem jó, ha a segítségre szorulók úgy érzik, alanyi jogon jár a szociális segély, mert akkor az égvilágon semmi nem motiválja arra, hogy változtasson”.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés