Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

A német kancellár hídépítésről és jogállamiságról beszélt.
Ki kell terjeszteni a minősített többségi döntéshozatalt az Európai Unió Tanácsában – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán a német szövetségi parlamentben (Bundestag). Az egy hete hivatalba lépett kancellár a kormányának programját ismertető 84 perces beszédének utolsó, nemzetközi ügyekről szóló részében kiemelte, hogy Németországnak az eddigi kormányok irányvonalát követve továbbra is „hidakat kell építenie” az EU-ban, az összetűzések,
A polgárok joggal várnak el cselekvőképességet az EU-tól, ezért a Lisszaboni Szerződés adta mozgásteret kihasználva ki kell terjeszteni a többségi döntéshozatalt – mondta. Ez erősíti, és nem gyengíti a szuverenitást – húzta alá Olaf Scholz. Arról is szólt, hogy Németország elkötelezi magát a közösség alapját alkotó értékek, a szabadság, az emberi méltóság, a demokrácia és a jogállamiság mellett, és „védelmükben világosan és egyértelműen kiáll az Európai Bizottság, mint a szerződések őre mellett”.

(MTI)