Karácsony szerint nem építenék be a Mocsárosdűlőt, a nyilvánosságra került tanulmány szerint három terv is született rá

2021. december 14. 16:11
A Bennfentes birtokába került dokumentumokból kiderül: a főpolgármester kijelentésével ellentétben A, B, C verzió is készült Mocsárosdűlő egy részének beépítésére.

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Anonymus-maszkos alak egyik videójában az óbudai Mocsárosdűlő hasznosításáról jelentetett meg videót. A maszkos alak közölte, hogy korábban szóba került már ez az ügy, de akkor Szabó Tímea mindenkit megnyugtatott, hogy nincs itt semmi látnivaló, kitaláció az egész.

Karácsony Gergely: A Mocsárosdűlőt nem beépítjük, hanem megvédtük a beépítéstől

Karácsony Gergely a videó nyilvánosságra kerülése után azt reagálta: „A Mocsárosdűlőt nem beépítjük, hanem megvédtük a beépítéstől”, majd megvádolta Budapest előző vezetését, mondván, „ezt a területet Tarlós vezetése alatt tele akarták építeni, ám mi ezt megakadályoztuk, 70%-kal csökkentettük a terület beépíthetőségét, hogy nagy része megmaradhasson természetes állapotában”.

Tarlós István korábbi főpolgármester azonban cáfolta a vádakat,

szerinte Karácsony Gergely „nettó valótlanságokat állít” a Mocsárosdűlő beépítése kapcsán.

Mint fogalmazott: „Demszky lakótelepének három komoly akadálya is volt: az egyik, hogy az alapközműveket a Szentendrei útról kellett volna behozni, ami közel egy kilométer, ez pedig nagyon drága lett volna. A másik probléma az volt, hogy ez egy vizes terület, a vizet pedig össze kellett volna gyűjteni. A harmadik akadály pedig az volt, hogy legalább két közúti felüljáró kellett volna, hogy ezzel be lehessen a területet kapcsolni a közúti forgalomba. Mindez együtt olyan költséges volt, hogy egy lakótelep-építéssel ezt egyszerűen nem lehetett kitermelni, úgyhogy a Demszkyék sem fogtak neki semminek” – hangsúlyozta Tarlós.

Bús Balázs: Karácsonyék a Mocsárosdűlő 268 ezer négyzetméteres részén akartak ingatlanfejlesztést

„Karácsony Gergelyék a III. kerületi Mocsárosdűlő területéről leválasztottak egy 268 ezer négyzetméteres részt, erre úgy tekintenek, mintha nem lenne a Mocsárosdűlő része és ott beépítési lehetőséget, lakóparképítést, ingatlanfejlesztést képzelnek el” – mondta Bús Balázs, a Fidesz kerületi önkormányzati képviselője sajtótájékoztatóján. Bővebben is érdekel...

Dokumentum cáfolja Karácsony Gergelyt

Karácsony Gergely korábbi nyilatkozatát azonban cáfolja, hogy a Bennfentes.hu nevű portál birtokába került dokumentumokból (amelyeket vélhetően Barts, a Fővárosi Vagyonkezelő vezetője a befektetőknek mutatott be) kiderül, hogy Karácsony kijelentésével ellentétben, miszerint Mocsárosdűlőt nem beépítik, hanem megvédték a beépítéstől,

A, B, C verziói is vannak a Mocsárosdűlő egy részének beépítésére, továbbá a tanulmány úgy hivatkozik a területre, mint a Főváros utolsó, nagy, egybefüggő területére, ahová lakó- és irodafunkciókat is lehet fejleszteni.

Az 'A' terv látképe (lenti kép):

Fotó: Bennfentes.net

A 'B' terv látképe (lenti kép):

Fotó: Bennfentes.net

A 'C' terv látképe (lenti kép):

Fotó: Bennfentes.net

Az eltervezett beépítési ütemezését Mocsárosdűlőn pedig az alábbiakban tekintheti meg:

Fotó: Bennfentes.net

A Bennfentes birtokába jutott fővárosi ingatlanhasznosítási tervet teljes terjedelmében ide kattintva tekintheti meg.

Összesen 79 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kezdem azt hinni, hogy a két főpolgármesteri hivatal van. Az egyik az,
amelyikbe Geli bejár, a másik az, amelyikbe nem.

Ezek is meg azok is rohadt kutyaütők!

https://www.parlament.hu/irom4..

El sem hiszem, hogy bárhol vakarják meg a baloldalt, mindig valami ocsmány nagy lopás kerül a felszínre - kezdem azt gondolni, hogy leginkább azért, mert az egész hazai baloldal a velejéig rohadt, és csak a lopás tartja össze őket. Ironikus, hogy a legfontosabb mondanivalójuk az, hogy a Fideszt azért kell leváltani, mert lopnak és korruptak. Ennek ellenére baloldali ismerőseim meg vannak győződve arról, hogy a Fidesz tényleg mindent ellop, és ezért nem szabad rájuk szavazni. Nyilván azt sem hiszik el, hogy a Városházán bármi történt, de hát ilyen ez a kognitív disszonancia, ennyi év után már kínos lenne beismerni, hogy végig hülyeséget mondtak.

De nem ezt mondták! Azt mondták, az egészet megvédik!!
Karácsony hazudik! Állandóan!
Azt nem tudjuk, hogy ő maga szocializálódott hazugnak, vagy a társai miatt kényszerül hazudozásra?
A végeredményt tekintve mindegy, mert az ő száján jön ki a hazugság.
A balhét ő viszi el személyesen. Ismerve az ellenzéket, valahogy úgy, meg NT a piros orrú Lakner.

Ezt mondták? Hogy nincs mit védeni, ezért beépítjük? Én nem hallottam ilyet.

Karácsony szerint nincsenek tervek:-) senki nem akar építkezni, ők megvédik a zöldet:-))))

Azt mondta, hogy "megvédi a Mocsárosdűlőt". Azt nem említette, hogy a saját szervezete által készíttetett beépítési tervektől. Örülök, hogy segíthettem.

Dehogynimcs döntés. Azt a maradékot akarják beépíteni:-)

Mondjuk úgy, hogy időben rajtakapták, ezért megtagadta az emberei által készített terveket. Ha ez számodra nem gond, akkor nem gond.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés