Elon Muskot választotta az év emberének 2021-ben a Time magazin

2021. december 13. 17:29
A dél-afrikai-amerikai üzletember, a világ egyik leggazdagabb embere a Tesla mellett egyben a SpaceX űripari vállalat alapítója.

Az emberi agyba beültethető eszközöket fejlesztő Neuralink cég vezetője és az alagutak fúrásával és építésével foglalkozó The Boring Company létrehozója, a mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozó OpenAI cég alapítója szintén Elon Musk.   

Megoldásokat kínálva létező válságokra, megtestesítve a technológiai titánok korának lehetőségeit és veszélyeit, valamint a társadalmat a legvakmerőbb és legfelbomlasztóbb átalakulások felé hajtva, Elon Musk a Time év embere 2021-ben”

- közölte hétfőn Edward Felsenthal, a magazin főszerkesztője. „Elon Musk világűrt elérő vakmerő vállalkozása közvetlen összeköttetésben van az első év emberével, Charles Lindbergh-gel, akit a szerkesztők 1927-ben választottak meg, hogy megemlékezzenek az Atlanti-óceán első szóló átrepüléséről” - tette hozzá.    

A Time szerint az év embere olyasvalakit testesít meg, aki „a leginkább hatással volt a hírekre, az életünkre akár jó, akár rossz irányban”.      

Musk régóta uralja a szalagcímeket, a Twitteren 66 millió követője van. Házigazdája volt a Saturday Night Live népszerű amerikai televíziós műsornak, kriptovalutákról, részvényekről ír rendszeresen üzeneteket, befolyásolva ezzel árfolyamukat. Egyes üzenetei a múltban magukra vonták a felügyelő hatóság figyelmét is. A Time magazin Olivia Rodrigo popénekest, színésznőt választotta az év előadójának, Simone Biles amerikai tornászt az év sportolójának és az oltóanyagkutatásban részt vevő tudósokat az év hőseinek. Tavaly Joe Biden amerikai elnököt és Kamala Harris alelnököt választották az év emberévé, korábban Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője és Jeff Bezos, az Amazon alapítója is megkapta a megtisztelő címet.

(MTI)

Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés