Advent

Mi lenne velünk, az életünkkel az idő rendje nélkül? Ha egy nap nem 24 óra lenne? Ha nem lennének szombatok és vasárnapok, s az év 365 napját sem szerveznék rendbe az évszakokon túl az ünnepek?

Akkor bizonyára kétszer annyi tennivalót próbálnánk belegyömöszölni egy napba, vagy éppen nem két napig tartana a hétvége, hanem három vagy négy napig. Akkor nem tudnánk, hogy mikor öltöztessük ünneplőbe a lelkünket, mert megérkezett az a jeles, minősített idő, amikor nem mellékes, halasztható, elengedhető dolgokkal kell törődnünk, hanem törődhetünk a lényeggel. Az ünnep a lényegre irányít, az ünnep ezért született; Krisztus azért született, hogy életünk ne a homokóra egyhangúságában teljen, de ne is az élet kiszámíthatatlanságában, a sors esetlegességében süllyedjen el.

Advent: az Úr érkezése. Idő kell ahhoz, hogy ennek jelentőségét ne csak értelmünkkel fogjuk fel, hanem rádöbbenjünk arra, hogyan változtatja meg életünket Isten váratlan cselekedete. Váratlan? Hát nem ezt várták a Biblia szerint már évszázadok óta a próféták, a papok, a nép, a hatalmasok ott, Keleten? De igen. S mikor megtörtént, akkor mégsem voltak készen, akkor mégis elmulasztották a pillanatot, mely megváltoztathatta volna az életüket. Nem használták jól az időt. Szétszórták magukat, elvesztek a napok gond­jaiban. Meg bele is fáradtak a várakozásba. „Isten, az Úr érkezése? Megfoghatatlan, kiszámíthatatlan, valószerűtlen. Vannak ennél sokkal kézzelfoghatóbb, reális, hús-vér ügyek, célok, melyek felé érdemes törekedni. Megvan bennünk erő, képesség, tehetség, hogy ezeket el is érjük.”