Kötelező lesz az oltás New Yorkban

2021. december 6. 17:44
Bill de Blasio polgármester szerint a két ünnep közt lép életbe a változás.

Kötelezővé válik az oltás New Yorkban a magánszektoron belül, továbbá a gyerekek-fiatalok is csak beoltva mehetnek majd be sok helyre – írja az Infostart. A gyermekeknek oltásra lesz szükségük ahhoz, hogy étterembe, fitneszlétesítményekbe és zárt terekbe szervezett kulturális programokon vehessenek részt, mivel az 5-11 év köztiektől is megkövetelik az igazolást. Így már csak azok mentesülnek valamiféle oltási kötelezettség alól, akiknek életkoruk miatt nem tudnak még vakcinát ajánlani.

A 184 ezer munkaadót érintő intézkedés december 27-étől hatályos a CNBC cikke szerint, a benne szereplők szerint pedig minden 12 éves és idősebb munkavállalónak és vásárlónak igazolnia kell, hogy az említett időpontig alapimmunizációja megtörtént. A 11 év alatti gyerekektől azt követelik meg, hogy december 14-ig legalább egy adag vakcinát vegyenek fel. Ugyanilyen dátummal a következő tevékenységekben való részvétel is egy adag oltáshoz kötött lesz esetükben: tánc, sport, ének és zenekari zenélés.

De Blasio szerint a cél az, hogy a városnak nagy károkat okozó, 2020 márciusihoz hasonlatos lezárásokat elkerüljék jövőre.

Nem engedhetjük, hogy ezek a korlátozások ismét életbe lépjenek, nem állhat le New York, tovább kell haladnunk”

– fogalmazott De Blasio. 

New Yorkban naponta átlagosan 1500 új esetet fedeznek fel, az egészségügyi szakemberek a hideg időjárás és az omikron együttes jelenléte miatt esetszám-növekedésre számítanak. A metropoliszban a hétvégéig nyolc omikronos esetet fedeztek fel 

Nyitóképen: A Times Square. Fotó: Kena Betancur / AFP. Illusztráció.

Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A nagy kérdés, hogy milyen tüneteket okoz. Mert ha csak némi náthát, akkor a legjobb, ami történhet velünk, hogy ez a szar kiszorítja a deltát, mindnáthásak leszünk, oszt vége a járványnak. A vakcinák hátránya, hogy nem fertőznek.

Reménykedik az ember... Előbb-utóbb márpedig ez lesz. Jön egy variáns, ami kiszorítja a jelenlegieket, de nem okoz túl vészes tüneteket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés