A ciprusi ortodox egyházfővel találkozott Ferenc pápa

2021. december 3. 22:27
Ferenc pápa megbeszélést folytatott pénteken Cipruson a helyi görög ortodox egyház vezetőjével, II. Kriszosztomosszal a katolikus Nyugat és az ortodox Kelet közötti ideológiai és politikai megbékélés elősegítésének céljával, az esti órákban pedig ökumenikus imán vett részt bevándorlókkal a nicosiai Szent Kereszt-templomban.

A II. Kriszosztomosszal zárt ajtók mögött folytatott tanácskozás után a katolikus egyházfőt meghívták, hogy találkozzék a görög ortodox egyház legfőbb döntéshozó szerve, a szent szinódus tagjaival. Ferenc pápa a találkozón sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a történelem az ezeréves egyházszakadás következtében milyen „mély barázdákat” vájt katolikusok és ortodoxok közé. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy közös jótékonysági együttműködéssel, oktatási programokkal és az emberi méltóság elősegítését célzó erőfeszítésekkel a katolikusok és az ortodoxok újra felfedezhetik a köztük lévő testvériséget.    

Bár a ciprusi ortodox közösség lélekszáma csak 800 ezer körül van, ciprusi egyházvezetők kiemelték, hogy a szigetország a „kapu szerepét” töltötte be a kereszténység nyugati elterjedésében.

Pál apostol 45-ben térítette át keresztény hitre Ciprus akkori római kormányzóját, a keresztény vallás ekkor kezdett el terjedni a szigeten. Ferenc pápa háromnapos látogatásának a középpontjába emelte, hogy Ciprus milyen sok szálon kötődik a kereszténység gyökereihez. Elemzők korábban kiemelték, hogy II. Kriszosztomosz várhatóan felveti a ciprusi keresztény kegyhelyek pusztulásának problémáját is a katolikus egyházfőnek, abban bízva, hogy a pápa politikai befolyása esetleg lendületet adhat a sziget újraegyesítését célzó tárgyalásoknak is.    

Ciprus 1974-ben, a görögországi katonai puccsot követő török invázió után szakadt két részre.

Az Észak-ciprusi Török Köztársaságot kizárólag Ankara ismeri el. Törökország körülbelül 35 ezer katonáját állomásoztatja Észak-Cipruson. A ciprusi görögök és törökök közötti béketárgyalások mindmáig nem vezettek eredményre. A pápával tartott találkozón elmondott beszédében II. Kriszosztomosz elkeseredettségének adott hangot a sziget megosztottsága miatt. Az 1974-es török invázióra úgy utalt, mint ami „rosszabb volt még az Attila hun király vezette 5. századi hadjáratoknál is”. A ciprusi ortodox egyházfő szerint a törökök etnikai tisztogatást követtek el azzal, hogy elűzték a görög ciprusiakat a sziget északi részéből, ahova aztán törököket telepítettek be. II. Kriszosztomosz kiemelte: nemcsak lelki támogatást várnak a katolikus egyházfőtől, hanem „aktív segítségnyújtást” is.

(MTI)

Fotó: Andreas Loucaides / PIO / AFP

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés