Új fejlemény Városháza-ügyben: olasz befektetői köröknek is felajánlhatták a Városházát

2021. december 2. 8:54
„Berki Zsolt több, Magyarországon ismert üzleti kör felé is lépéseket tett a Városháza-projekttel és számos más budapesti ingatlannal összefüggésben” – írja csütörtöki írásában a Magyar Nemzet.

„Dokumentumok, köztük számos e-mail, Viber-üzenet arról tanúskodik, hogy a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója, Barts Balázs mellett tevékenykedő Berki Zsolt több, Magyarországon ismert üzleti kör felé is lépéseket tett a Városháza-projekttel és számos más budapesti ingatlannal összefüggésben” – írja csütörtöki írásában a Magyar Nemzet.

Olasz befektetői köröknek is felajánlhatták a Városházát

A Mediaworks Hírcentrumának információi szerint olasz befektetői köröknek is felajánlhatták a Városházát. Mint írják: az olaszokhoz eljuttatott dokumentumokban ráadásul két fővárosi ingatlanról is szó esik. Az egyik maga a Városháza, a másik pedig a XI. kerületi Rimaszombati út 2–4. Előbbiről már rengeteget lehetett hallani az elmúlt időszakban, utóbbiról pedig azt érdemes tudni, hogy a Budaörsi út és a Koszorúslány utca között elterülő telekről van szó, amelyeknek összterülete 29 560 négyzetméter – írja a Magyar Nemzet.

Fotó: Magyar Nemzet

A portál az olasz befektetői körök képviselőjeként Riccardo Salvatore nevét említi, mint írják: lényeges körülmény, hogy információik szerint

Salvatore ragaszkodott ahhoz, hogy az ügyletben résztvevők titoktartási nyilatkozatot írjanak alá.

A portál hozzáteszi: információik szerint Salvatore még az általa javasolt ügyvédet is megnevezte.

Az ügyvéd nem vállalta a megbízást

Králik Tímea (ügyvédi irodája főként ingatlan-, építési jogi és nemzetközi ingatlanügyek területén jártas) a Mediaworks Hírcentrumának azon kérdésére, hogy kötött-e titoktartási szerződéseket a fővárosi önkormányzat ingatlaneladásaival összefüggésben, közölte, volt szó róla, hogy megkeresik ilyen projekttel, de nem vállalta a megbízást. Hangsúlyozta: nem segédkezett ilyen ügyekben, és szerződéseket sem kötött.

Az ügyvéd elmondta azt is, ingatlanközvetítőkön keresztül fordultak hozzá, vélhetően a jó szakmai hírneve miatt. Leszögezte, nincsenek politikai kapcsolatai, nem ismer senkit a főváros vezetői közül, külön kérdésükre pedig azt válaszolta, Berki Zsoltot sem ismeri.

A Mediaworks Hírcentruma szerint a szóban forgó levelek zöme 2021 októberi keltezésű.

A dátum azért fontos, mert mint arról korábban lapunk is beszámolt: az Index november 4-én írt arról, hogy eladnák a patinás épületet. Emlékezetes: az írást követően Karácsony Gergely főpolgármester és stábjának tagjai is hevesen tagadták a Városháza eladásának tervét.

Karácsony szerint kamubotrány, Márki-Zay fideszezik, Gyurcsány meg inkább fánkot süt – így kezeli az ellenzék a Városháza-ügyet

Az ellenzék a Városháza-ügyben pár hét alatt a teljes tagadástól eljutott odáig, hogy igazából a Fidesz akarta megvenni a Városházát, nem pedig a főváros eladni. Összeomlott a baloldal kommunikációja a Városháza-ügyben. Bővebben is érdekel...

A Mediaworks Hírcentruma megpróbálta elérni a fentebb említett Riccardo Salvatorét, ám nem sikerült kapcsolatba lépniük az üzletemberrel. „Azt egyelőre nem tudni, hogy Anonymus miféle hanganyagokkal okoz még meglepetéseket a jövőben, ám tény, a nyilvánosságra került ingatlanügyekkel összefüggésben már eddig is számos büntetőfeljelentést tettek. A rendőrség befolyással üzérkedés, csalás, hűtlen kezelés, vesztegetés, vesztegetés elfogadása miatt nyomoz ismeretlen tettes, tettesek ellen” – zárja cikkét a portál.

A Városháza-ügyben írt korábbi híreink összefoglalóját ide kattintva olvashatja.

 

Nyitóképen: Eladó a Városháza! feliratú transzparenst mutatnak demonstrálók a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2021. november 24-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 138 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Zárni egy, azaz egyetlen esetben szükséges, akkor is csak korlátozott, pár napos ideig.
Ez akkor lehetséges, ha az eü-rendszer az összeomlás határára ér.
Egyébként értelmetlen, növeli a frusztrációs stresszt, ami újabb pszichés betegséghullámhoz vezet.

Válaszok:
Kvasztics Fedor | 2021. december 2. 10:51

Különben:
Orbán lop - ha valaki még nem hallotta volna - ELEGET!...

Karácsony kilőve.
Jó a Pegazus.

Válaszok:
Kvasztics Fedor | 2021. december 2. 10:57

Hát, ha a kormánypárti média ezt az ügytengert elszúrja, akkor a lehetetlent valósítja meg.
Mint ahogy lehetetlen ennyi sajtópert elveszíteni, amit elveszítenek, "örömöt" okozva a nemzeti-patrióta polgároknak és "növelve" önbecsülésünket, hogy: a hírforrásunk megint vesztett.

Válaszok:
Kvasztics Fedor | 2021. december 2. 11:07

Egy kérdés hozzád. Ennek mi köze a Városháza körüli mutyihoz?

"Egyébként értelmetlen, növeli a frusztrációs stresszt, ami újabb pszichés betegséghullámhoz vezet."

Ez már napok óta látszik rajtad, pedig nem volt zárás. Talán posztcovid tüneteid vannak?

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2021. december 2. 11:08
OberEnnsinnen | 2021. december 2. 11:12

A Pegazus egy védelmi eszköz. Melyik ország, melyik felelős kormány mondhatja el magáról, hogy nincs szüksége védelemre, mert nem folyik ellenük titkos tevékenység? Amióta dán segédlettel még Merkelt is lehallgatták, azóta ez nincs kizárva a "szövetségesek" részéről sem

Az Orbán kormány ellen már 2011-ben, mindössze kilenc havi kormányzás után, Charles Gati lényegében meghirdette ezt a tevékenységet, ami azóta, látva az eredménytelenséget nyilván egyre fokozódott. Hazai résztvevők nélkül pedig ez nem megy.

https://hvg.hu/itthon/20120111..

Az ellenzék, gondosan ügyelve az üldözöttség látszatára, az áldozati szerepre, mindenért a bíróságra rohangál. Ez az Orbán által pórázon tartott, függetlenségétől megfosztott bíróság pedig nem győz a javukra ítélni.

A kormánypárti oldal nem rohangál a bíróságra, pedig lenne miért, sőt állítólag kezükben van a bíróság, nyilván nyerhetnének is. Elég érdekes, nem?

Egyébként ezek az ítéletek nem azt mondják ki, hogy a megjelent állítások nem igazak, hanem azt, hogy aki ezeket közzé tette, az nem tudja bizonyítani. Ez pedig csak ügyvédek kérdése, a vitatott állítás valódiságát csak megindított, alaposabb nyomozással lehetne vizsgálni.

Szóval, nem mindegy, ha egy bíróság az ítéletében bizonyítottság hiányát, vagy bűncselekmény, vagy a vitatott tényállás hiányát mondja ki.

De érvelhetnék úgy is, mint a mindenütt fasisztákat, antiszemitákat látó egykori SZDSZ-esek egyike, aki egy vesztett per után ezt mondta: De megtörténhetett volna.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2021. december 2. 11:20

Ha így érzed, szíved joga.
Én csak arra építek, amit 70 év alatt tapasztaltam - Ha azt mondja, arra kér, utasít, parancsol: ne higgy senkinek, amit ember alkot.

De, hogy teljesen őszinte legyek:
Kettő nappal ezelőtt egyértelműen oltáspárti voltam.
Mióta Ursula megszólalt, és látva a bekeményítéseket, Európa-szerte, összevetve a korábbi influenzajárványokkal, amelyeken keservesen átestem , több éven át:
azt mondom, el van túlozva, és kilóg a lihegés:
valakiknek nagyon - magyarul: qervára! - meg akarnak felelni.
Most már a 3. oltás talonba került nálam, várok. Kettő megvan, az talán - egyelőre - elég kell legyen.
Figyelek, van benne kockázat, de abban is van - lásd a számokat - ha oltatok, mert ők is gépre kerülhetnek.
Mindenki döntsön szuverénen, viszont: az adatok rendkívül fontosak - lennének.

Ez így van, ám aki napi 8-10 órákat dolgozva lohol a létéért, az annyit észlel: a bíróság elítélte a MN-et, a Hír tv-t ecetera, nem megy a részletekbe, mert nincs erre energiája.
Pedig sokan azt is tudják: a lényeg éppen a részletekben van.
Ma pl. az ATV - kora reggel - közölte:
Magyarország leszakadt a bérek viszonylatában, az EU átlagbéreihez képest.
Teszik ezt akkor, amikor évi/8-10%-os bérnövekedések tarolnak, már 4-5 éve, folyamatosan.
Aki nem ínyenc, az ennyit jegyez meg: megint leszakadtunk.
Holott a hír akkor lett volna korrekt, ha az ATV azt mondja:
A bérversenyben KORÁBBAN leszakadt Magyarország 2021-ben KÖZELÍTETT az európai átlagbérekhez.
És még azt is meg lehetett tudni:
a 8-10%-os átlagbérnövekedés ellenére (ezt így nem mondták), csak annyit:
a rendkívül magas infláció miatt
reálbérekben a magyarok keresete: csökkent.
Ami ótvaras hazugság, de a néző ezt a két adatot jegyzi meg:
lemaradunk,
csökken a bérünk.
Miközben a valóságban.
Közelítünk,
nő a bérünk.

KamuGeri november 4-én:
"nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat"
"mifelénk nem üzleti körök határozzák meg a vagyongazdálkodási döntéseket"

Hogy gondolhatták ezt, hogy ez nem fog idővel kiderülni?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés