Jogálom-e a jogállam? – szakértői vita a Mandineren

2021. december 6. 17:00
Milyen testületnek van hatásköre fellépni, ha egy uniós tagállamban sérül a jogállamiság? Miért nincs részletszabályozás erre a jogintézményre az uniós alapszerződésekben? Milyen történeti okai vannak annak, hogy a jogállamiság-vita mára teljesen átpolitizálódott? A tízmillió jogállamiság-szakértő hazájában két kutatót kértünk meg, hogy szigorúan jogi szempontból magyarázzák el az okokat és az összefüggéseket. Interjúnk Bárd Petrával és Gát Ákos Bencével.

---

Bárd Petra az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának habilitált egyetemi docense, a CEU Demokrácia Intézetének kutatója. Szakterületei a jogállamiság, az emberi jogok és a tagállamok közötti büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés. 230 szakirányú cikke jelent meg, dolgozott szakértőként az Európai Parlament és az Európa Tanács mellett, jelenleg Fernand Braudel-ösztöndíjjal a firenzei European University Institute (EUI) Jogi Tanszékén végez kutatást.

Gát Ákos Bence a párizsi Sciences Pón, a Strasbourgi Egyetemen, a Paris 1 Panthéon-Sorbonne Egyetemen és az ENA-n szerezett jogász, politológus és közigazgatási diplomákat. 2011-ben megalapította a Duel Amical nemzetközi internetes vitamagazint, 2014-től az Igazságügyi Minisztérium munkatársa és az SZTE óraadója. Kutatóként dolgozott a Századvég Alapítványnál, valamint jogi tanácsadóként az Európai Parlament elnöki kabinetében. 2019-ben jelent meg „Küzdelem az Európai színtéren – a Magyarországgal szembeni „jogállamiság”-kritika feltáratlan összefüggései” című könyve. 2019-től az NKE Európa Stratégia Kutatóintézetének kutatója.

***

Mi a jogállamiság definíciója? Mi ennek a jogintézménynek a tartalma?

Bárd Petra: Legegyszerűbben egy európai uniós definícióval határoznám meg a jogállamiságot, amelyet a 2014-es jogállamiság megerősítésére irányuló Európai Keretben fejtett ki az Európai Bizottság: ide tartozik a törvényesség, illetve ebben benne foglaltatik az átlátható, elszámoltatható, demokratikus és plurális törvényhozási eljárás, a jogbiztonság, a végrehajtó hatalom önkényének a tilalma, a hatalmi ágak szétválasztása, a független és pártatlan bíróságok kívánalma, illetve az általuk biztosított hatékony jogvédelem, valamint az alapvető jogok tiszteletben tartása, a hatékony jogorvoslat és a törvény előtti egyenlőség. A magyar értelmezés pedig hagyományosan nem tér el a nemzetközitől. A magyar Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában a jogállamiság az egyik leggyakrabban használt fogalom volt.

Az AB az 1949-es és az 1989-es alkotmány közötti döntő különbséget a jogállamiság fogalmában látta,

a rendszerváltást pedig „jogállami forradalomként” határozta meg.

Gát Ákos Bence: Elöljáróban különbséget tennék a jogállamiság alkotmányos definíciója és azon jogállamisági definíció között, amelyről az elmúlt évek európai vitái szólnak. A jogállam alapvető jogi tartalma nem bizonytalan, hiszen a magyar Alaptörvény is kimondja, hogy Magyarország jogállam, és alkotmánybírósági döntések sora is foglalkozik ezzel a fogalommal, gazdag szakirodalmi dogmatikája van a kérdésnek. De ezt megkülönböztetném attól a fogalomtól, amelyet az uniós intézmények kezdtek el használni az elmúlt tíz évben. A jogállamiság fogalma köré ugyanis egy új politikát építettek fel, amelynek az a lényege, hogy az Európai Unió intézményei igyekeznek olyan kérdésekbe is beleszólni, amelyek klasszikus módon a tagállamok hatáskörébe tartoznak;

a jogállamiság fogalmára hivatkozva lépik át hatásköreiket, és próbálnak meg befolyást gyakorolni a tagállamok politikájára.

A jogállamiság ilyen felfogása számos bizonytalanságot vet fel: hogyan értelmezik az uniós politikai intézmények a jogállamiság fogalmát, minden tagállamra ugyanúgy értelmezik-e, nincs-e kettős mérce?

Ön is észleli ezt a jelenséget, hogy az uniós közéletben a jogállamiság a politikai játszmák eszközévé vált?

B.P.: Azt gondolom, hogy az Európai Unió alapvetően egy értékközösség. Aki azt mondja, hogy a jogállamiság fogalma értéksemleges, az távol áll a valóságtól. Az Európai Unió bizonyos értékek mellett leteszi a voksát, és egy ilyen érték a jogállamiság is. Amellett, hogy a jogállamiság az alapértékek egyike, a jogállamiság tagállami tiszteletben tartása létfontosságú az EU jogrendszer működése szempontjából is. Ha egy tagállamban nem tisztességesek a választások, a jogilag megkérdőjelezhető módon megválasztott képviselők részt fognak venni az EU jogalkotási mechanizmusaiban, és ezzel delegitimálják az Uniót. Ha az EU-ban következmények nélkül marad a jogállam leépítése, akkor a jogállam rombolásának gyakorlatát más tagállamok is követhetik. A jogállamiságnak hatása van a közös piac működtetésére is, hiszen egy befektetésbarát környezet feltételezi például a bírói függetlenséget. Egy külföldi cégnek tudnia kell, hogy függetlenek-e a bíróságok egy adott tagállamban: ha perre kerül a sor, akkor azt meg tudja-e nyerni a nemzeti bíróság előtt, akár magával az állammal szemben is, vagy sem.

Az egész uniós jog összeomlik, ha az a vélelem, hogy minden tagállam jogállam, már nem áll meg.

 

Bárd Petra

 

A jogállamiság történetileg viszonylag későn került be az európai közös értékek közé az uniós szerződésekbe. Miként vált az EU egyik alapértékévé?

G.Á.B.: Az uniós alapszerződések sokáig nem tartalmaztak a jogállamiságra való hivatkozást: az alapjogok nem szerepeltek az 1957-es római szerződésben, és utána évtizedeken keresztül nem jelentek meg a további uniós szerződésekben sem. Az EU-t és jogelődjét korábban számtalan kritika érte a tagállamok részéről, hogy nem biztosítja kellőképpen az alapvető jogok érvényesülését az európai jogrendszerben – nem tagállami viszonylatban, hanem az uniós intézmények működésében. Az első alapjogi kritika tehát nem a tagállamokat érte, hanem az Uniót. Emblematikus a német alkotmánybíróság 1974-es Solange-döntése, amely kimondta, hogy az EU-nak többet kellene tennie azért, hogy saját maga jobban tiszteletben tartsa az alapvető jogokat.

Az 1990-es maastrichti szerződésben jelent meg először a jogállamiság fogalma tételesen, de itt is csak külső dimenzióban: nem a tagállamokra vonatkozóan, hanem harmadik országok viszonylatában az Unió külpolitikájában. A szerződés megalkotói eredetileg

nem gondoltak arra, hogy az uniós tagállamok egymást fogják vizsgálni a jogállamiság szempontjából.

A ’90-es évek végén az amszterdami szerződés hozott ebben jelentős változást: bekerült az alapszerződésekbe a jelenlegi 7. cikk szerinti eljárás őse. Ez már az az időszak volt, amikor az EU a kelet-közép-európai államok csatlakozásában gondolkodott. A jogállamiságot ellenőrző mechanizmus szerződésbe foglalása összefüggésben állt azzal, hogy prekoncepcióik voltak a kelet-európai államokkal szemben, úgy vélték, a csatlakozás előtt álló országok nem érett demokráciák.

B.P.: Előrébb mennék időben, már az 1973-as koppenhágai nyilatkozat az európai identitásról tartalmazta a jogállamiságot, igaz, a dokumentum nem bírt jogi kötőerővel. Az 1986-os híres Les Verts-eset azonban igen, ahol először mondta ki a luxemburgi Bíróság, hogy az Európai Gazdasági Közösség egy jogállamiságon alapuló közösség. Az 1993-as koppenhágai kritériumok is alapvető fontosságúak, hiszen itt kerültek be az uniós jogba a jogállamisági feltételek. Egyetértek, a csatlakozni szándékozó

kelet-közép-európai államok iránti bizalmatlanság volt az, ami ennek bevezetésére vezette az akkori tagállamokat.

Ha pedig a beszélgetés tárgyát kiterjesztjük, és nem csak a jogállamiság kérdését vizsgáljuk, hanem az alapjogokét mint egy kapcsolódó uniós érték kérdését is, akkor azt mondhatjuk, hogy már az 1960-as évek végétől kialakult egy nagyon gazdag luxembourgi bírósági esetjog.

A kérdés gyökeréhez fontos azt is tudni, hogy a béke és az értékközösség gondolata már az európai integráció kezdetekor is jelen volt, bár eleinte a gazdasági integráción volt a hangsúly. Már a II. világháború előtt ott volt a gondolat, hogy ha a nemzeti szuverenitásból hajlandóak valamennyit feladni az európai államok, akkor a békét garantálni lehet a kontinensen.

 

Gát Ákos Bence

 

Jogállamiság-vita a politikai-ideológiai küzdelmek erőterében

Hogyan politizálódott át idővel a jogállamiság fogalma az uniós vitákban?

G.Á.B.: A béke célkitűzése valóban mindig fontos volt az EU-ban, és éppen emiatt látom problémásnak, hogy a jogállamiság fogalmát politikai célok érdekében elkoptatják, hiszen így az nem a béke, hanem

a békétlenség eszköze lesz: politikai erők arra használják fel, hogy egyes tagállamokat megbélyegezzenek.

A jogállamiság mint politikai fogalom azért vált az uniós napirend részévé a 2010-es évek elején, mert azt az európai baloldal szorgalmazta az Európai Parlamentben. A balliberális erők tették a jogállamiságot témává, ők követelték, hogy a jogállamiság köré az EU különböző mechanizmusokat építsen ki, és ők kívánják megmondani, hogy melyik országban sérül a jogállamiság. Erős politikai és uniós intézményi lobbi vezetett az EU mai jogállamiság-politikájához.

A jogállam fontosságát egyébként senki sem vitatja, azon tagállamok sem, amelyek ellen jogállamisági eljárás zajlik.

A vita tárgyát az képezi, hogy az uniós intézmények megfelelően hivatkoznak-e a jogállamiságra, illetve nem alkalmaznak-e kettős mércét. Magyarország és Lengyelország a jogállamiság-fogalom politikai felhasználását vitatja, de magát a jogállamot mint értéket nem – ezek az országok is jogállamként működnek.

B.P.: Én ezt másként látom. A 2010-es évek elején valóban felerősödött a politikai vita, de ennek szerintem az az oka, hogy igenis sérülnek bizonyos uniós elvek, így a jogállamiság is.

Az uniós intézmények számára egyszerűen egzisztenciális jelentőségű, hogy fellépjenek,

ha úgy látják, bizonyos tagállamok nem tartják be a jogállamiság feltételeit. Egy példa: az uniós jog alkalmazása és értelmezése a nemzeti bíróságok és az Európai Unió Bíróságának a közös feladata – ahhoz, hogy ez működjön, minden ebben résztvevő bíróságnak függetlennek kell lennie. Értelmezési viták esetén a végső értelmező a luxemburgi Bíróság. Ha egyes tagállamokban bírákat fegyelmi eljárás alá vonnak, mert felvetnek egy értelmezési kérdést, akkor sérül a függetlenségük, és közvetlenül sérül az a jog is, hogy a tagállamok az Európai Unió Bíróságával együtt alkalmazzák az uniós jogot.

Az Európai Unió Bíróságának, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata megfelelő és elegendő orientációs pont arra, hogy mi a jogállamiság tartalma az EU-ban?

G.Á.B.: Ha megfigyeljük a jogállamisági viták alakulását, akkor azt látjuk, hogy a 2010-es évek elejétől az Európai Unió politikai intézményei, a Bizottság és a Parlament tűzték napirendre ezt a kérdést. Hosszan elhúzódó eljárásokat hoztak létre. Az Európai Unió Bírósága ettől a politikai vitától eleinte távol tartotta magát. A Bíróság joggyakorlatát vizsgálva megállapítható, hogy néhány évvel ezelőttig, 2018-ig nem is foglalt állást ebben a vitában, döntéseiben ilyen értelemben nem hivatkozott a jogállamiságra.

Az utóbbi években azonban változás állt be, a Bíróság is az uniós jogállamiság-politika aktív szereplőjévé vált,

olyan döntéseket hozott, amelyekben állást foglalt a tagállamokkal szembeni jogállami vizsgálódások kérdésében.

B.P.: A bírósági esetjogban nagyon hangsúlyosan megjelenik a jogállamiság. A Bíróság szerintem elment a falig, nagyon gazdag esetjogában fejtette ki, hogy milyen kritériumai vannak a jogállamiságnak.

 

Az Európai Unió Bíróságának bírái a luxembourgi tárgyalóteremben 2020. december elsején – az Európai Bizottság által Lengyelország ellen indított kötelezettségszegési eljárás első tárgyalási napja

 

Ha a jogállamiság ennyire kardinális ügy, akkor az elmúlt évtizedekben miért nem konkretizálták annak tartalmát magukban az uniós szerződésekben? Mi ennek a történeti, politikai, jogi magyarázata?

B.P.: A jogi magyarázat az, hogy a jogállamiság egy fluid, folyékony fogalom, nincs egyetlen ideális képlet sem a jogállamiság elérésére. Azt meg tudjuk mondani, hogy mit kell elérni, például a törvények átláthatóságát, vagy az alapjogok védelmét, de hogy ezt pontosan hogyan érjék el, az az államokra van bízva. Még a legrészletesebb meghatározásnak is kellően rugalmasnak kell lennie, ha hű akar maradni a jogállamiság eszméjéhez, ez pedig azt jelenti, hogy

nem lehet bevásárlólista-szerűen, minden államra kötelezően egy részletes követelményrendszert felállítani.

A tagállamoknak nagy fokú szabadságot kell élvezniük abban, miként érik el a jogállamiságot, és ennek értékelésénél csínján kell bánni az indikátorokkal, „kipipálandó” feltételekkel, hiszen például van olyan jogállam, ahol nincs alkotmánybíróság, mégis van normakontroll, és van olyan állam, ahol van ilyen intézmény, mégsem tölti be a szerepét. Vannak azért olyan listák, amelyek nagy vonalakban jól összeszedik a jogállami kívánalmakat: ilyen a Velencei Bizottság 2016-os listája, a már említett európai bizottsági definíció, illetve a Freedom House, a Democracy Barometer, a Bertelsmann Stiftung vagy a World Justice Project jogállamiság-indexe.

G.Á.B.: Az uniós alapszerződésekben a jogállamiság fogalma azért nincs pontosan definiálva, mert a szerződést megalkotó tagállamok nem gondolták, hogy az EU-nak feladata lenne a tagállamokat a jogállamiságra hivatkozva vizsgálni. Ez is azt mutatja, hogy az EU-s intézmények valós politikai egyetértés és jogi felhatalmazás nélkül építik az Unió jogállamiság-politikáját.

Mi a fő probléma a jogállamisági mechanizmusok koncepcióival?

G.Á.B.: Korábban szó volt arról a kérdésről, hogy vélelmezhető-e, hogy minden uniós tagállam tiszteletben tartja a jogállamiságot. Álláspontom szerint ezt nem csak vélelmezni lehet, hanem vélelmezni kell – a valódi jogállami gondolkodás szellemiségének ez felelne meg. Az uniós jogállamisági mechanizmusok ezzel szemben egyből arra a vélelemre építenek, hogy egyes tagállamokban sérül a jogállamiság. Így a hangsúly azon a kérdésen van, milyen újabb és újabb eljárásokat lehetne létrehozni, amelyeken keresztül az uniós intézmények kikényszeríthetik, hogy a tagállamok változtassanak a nekik nem tetsző politikájukon.

A jogállamisági mechanizmusok előbb a politikai és intézményi nyomásgyakorlás kereteit építették ki,

ma pedig már a pénzügyi szankciók lehetősége szerepel a napirenden. Tisztán kell azonban látni, hogy ezek a mechanizmusok nem tesznek lehetővé objektív vizsgálatot, csupán intézményi keretet szolgáltatnak az egyes tagállamokkal szembeni politikai vádaskodásnak.

Az uniós jogállamisági mechanizmusok nem csak emiatt aggályosak. Közvetlenül az uniós jog sérül azáltal, ha az Unió intézményei saját elhatározásból, vagy egyes tagállamok politikai sugallatára az alapszerződésekben meghatározott hatásköreiket túllépve vezetnek be új eljárásokat. Az Európai Unió Tanácsának Jogi Szolgálata 2014-ben megállapította, hogy a Bizottság első jogállamisági mechanizmusa, az ún. „Jogállamisági Keret” sérti az uniós jogot, mert

az EU-nak a 7. cikk szerinti eljárásokon kívül nincs joga a tagállamok jogállamisági helyzetét vizsgálni.

A jogi szakvélemény precízen levezette, hogy nincs olyan rendelkezés az alapszerződésekben, amely ezt a lehetőséget biztosítaná, ha pedig az uniós intézmények mégis ilyen mechanizmusokat hoznak létre, megsértik az uniós jogot. Ez az uniós jogállamiság-politika egyik fő ellentmondása: a jogállamisági mechanizmusokat éppen az uniós joggal szemben hozták létre, ezzel gyakorlatilag az EU sértette meg saját jogállamiságát.

B.P.: Szerintem helyes azt feltételezni, hogy minden tagállam jogállam, de ha ez megdől, akkor borul az uniós jog. A kérdés, hogy ez az alapfeltételezés megdönthető vélelem-e, és ha igen, akkor milyen tesztek alapján lehet megdönteni, és a jogsértésnek milyen következményei vannak. A 2014-es Keretet én is bírálom, de másként. A tagállamok rájöttek, hogy nem csak az értékek megsértésének bekövetkeztekor, hanem már akkor lépni kell, ha a jogállamiság megsértésének fennáll az egyértelmű veszélye, ezért egészítették ki a 7-es cikk szerinti eljárást az (1) bekezdéssel, így egy ilyen, 7(1)-es eljárás indult Lengyelországgal, majd Magyarországgal szemben. Ez azonban nem egy „atombomba”-eljárás, inkább csak egy platform arra, hogy megbeszéljék az adott tagállamok és az uniós intézmények a vitatott kérdéseket, a végén pedig nincs szankció. De még ez is soknak bizonyult, így ennek megindítása helyett létrehozták a Keretet a jogállamiság védelmére – és erre mondta az ET jogi szolgálata, hogy a Bizottság ezzel átlépte a hatáskörét. Ez a szakirodalomban egy erősen vitatott álláspont, mivel

nem az a gond a jogállamisági Kerettel, hogy túlterjeszkedik az EU hatáskörén, hanem hogy túl puha,

egy „elő-előeljárás”, ami csak arra jó, hogy ne kelljen konfrontálódni a jogsértő tagállamokkal egy 7. cikkes eljárás formájában.

G.Á.B.: Ha a Jogállamisági Keret problematikus, akkor az összes többi uniós jogállamisági mechanizmus problematikus, jogellenes. A Bizottság azért hozta létre a Keretet, mert a 7. cikk szerinti eljárás bonyolult, rendkívüli többséget igénylő eljárás, amelyben nem biztosított, hogy az érintett tagállamot elmarasztalják úgy, ahogyan azt az eljárást elindítók elvárnák. A Bizottság számára egyszerűbbnek bizonyult a politikai nyomásgyakorlást a 7. cikk szerinti eljárást megkerülve, egy újonnan létrehozott mechanizmuson keresztül megvalósítani.

 

Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2018. szeptember 11-én

 

Ki a jogállamiság őre, és ki nem az?

Versengő jogkörök és versengő intézmények vannak, és ez nehezíti a jogállamiság objektív számonkérhetőségét. Mely uniós intézménynek lenne a fő dolga ez? A Tanácsnak, a Bizottságnak, a Parlamentnek vagy a Bíróságnak?

G.Á.B.:

A jogállamiság védelme nem az uniós intézmények, hanem a tagállami alkotmánybíróságok feladata.

Az EU-ban azonban azt látjuk, hogy a 2010-es évek eleje óta politikai testületek – az Európai Bizottság, amelyről korábbi elnöke, Jean-Claude Juncker kijelentette, hogy politikai testületként működik, és az Európai Parlament, amely politikai pártok képviselőiből áll – próbálják megmondani, hogy melyik tagállamban sérül a jogállamiság, és melyikben nem. Rendre jobboldali vezetésű országok kerülnek górcső alá: Magyarország, Lengyelország, Szlovénia. Valójában „alkotmányjogi színezetű” politikai eljárásoknak lehetünk szemtanúi.

B.P.: A lisszaboni szerződésben már az áll, hogy az unió a jogállamiság értékén alapul, a csatlakozó tagállamoknak elő kell mozdítaniuk az unió által vallott értékeket, és a külső kapcsolataikban is elő kell segíteniük a jogállamiság érvényesülését. A jogállamiságnak nagyon komoly szerződéses alapja van.

A szerződések őre elsősorban a Bizottság, de persze más intézményeknek és tagállamoknak is van szerepük

a jogállamiság kikényszerítésében. Sokáig ment a vita, hogy a jogállamiság mint uniós érték tiszteletben tartását ki lehet-e kényszeríteni, de mára már vannak erre eszközök, és nem csak ki lehet, de ki kell kényszeríteni. Ha van tagállami kötelezettség, és szankciót is hozzá lehet fűzni a megsértéséhez, akkor valakinek meg kell mondania, hogy mi a vörös vonal, amelynek átlépésével egy állam már nem tekinthető jogállamnak. Ezt a feladatot nem lehet csak a Bíróságra bízni, szerintem itt közös felelősséget kell vállalniuk az uniós intézményeknek. És ehhez szükséges valamilyen monitoring-rendszer felállítása – itt pedig valóban objektív kritériumok kellenek, a tagállamokkal szembeni egyenlő bánásmód, és akár egy szakértői bizottság alkalmazása is. Nem ad hoc eljárásokat kellene indítani, hanem minden évben szisztematikus, ugyanazon kritériumok alapján át kellene világítani minden tagállamot. Ha pedig van jogsértés, akkor automatikusan hozzá kellene fűzni ehhez jogkövetkezményeket.

G.Á.B.: Kötelezettségszegési eljárást egy tagállammal szemben csak azokon a területeken lehet indítani, ahol az EU-nak hatásköre van. A jogállamiság területén nincs neki. A Bizottság a 2014-es Keretét bejelentő dokumentumában is leszögezi, hogy

a jogállamiságra hivatkozva nem lehetséges az uniós jog alapján kötelezettségszegési eljárást indítani.

Ha a Bizottság mára megváltoztatná álláspontját, önmagával kerülne ellentmondásba. A 7. cikk szerinti eljáráson kívül nincs jogalapja semmilyen jogállamisági mechanizmusnak. A szerződések ma már tartalmazzák a jogállamiság elvét, de tartalmazzák a szubszidiaritás elvét is – vagyis minden ügyet azon a szinten kell kezelni, ahol a leghatékonyabban kezelhető –, tartalmazzák a nemzeti identitás védelmét, a tagállamok alkotmányos berendezkedésének tiszteletben tartását is, valamint a hatáskör-átruházás elvét is, amely azt jelenti, hogy uniós szervek olyan ügyekben nem járhatnak el, amelyekre nem kaptak hatáskört.

Ha az EU intézményei átlépik hatásköreiket, megsértik az uniós jogot.

Éppen ez az, ami felborítja az uniós jogot, az együttműködést, a bizalmat.

B.P.: Az Európai Parlamentet 2015 óta foglalkoztatja, hogy egy egységes monitoring-mechanizmust hogyan lehetne létrehozni, 2016-ban elfogadtak ezzel kapcsolatban egy dokumentumot.

Az utóbbi időben egy intézmények közötti megállapodást próbálnak kikényszeríteni,

hogy az uniós intézmények ne a saját mechanizmusaikkal jöjjenek mindig elő, hanem legyen egy egységes megoldás.

A Bizottság egyre aktívabb a bírói függetlenséget érintő kötelezettségszegési eljárások megindításában, de óvatos is, mert alapelve, hogy nem veszíthet el pert a Bíróság előtt – mondván, ha egy jogállamisággal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásban a Bizottság pert veszítene, annak igencsak rossz lenne az optikája.

G.Á.B.: Az Európai Parlament 2016-os javaslata az volt, hogy az EU vezessen be olyan rendszert, amelyben évente vizsgálják a tagállamokat a jogállamiság szempontjából. Két évvel azután tettek erre javaslatot, hogy a Bizottság létrehozta saját jogállamisági eszközét. Ez azt mutatja, hogy a Parlament versenyre kelt a Bizottsággal, nem szerette volna, hogy a Bizottság kezében összpontosuljon a jogállamiság-ellenőrző hatalom. A Bizottság akkoriban ezt a javaslatot hivatalosan elutasította azzal, hogy az éves jelentés bevezetése súlyos aggályokat vetne fel. Pár évvel később, 2019-ben azonban már azt jelentette be, hogy maga hoz létre egy jogállamisági jelentési rendszert, amely keretében az éves vizsgálatot maga végzi el.

Ez is jól mutatja az uniós jogállamiság-politika mögött húzódó általános európai intézményi harcot,

amely a Lisszaboni szerződés 2009-es hatályba lépése után jelentősen felerősödött az Európai Unióban.

B.P.: Vannak valóban az intézményi féltékenységre utaló jelek. Ugyanakkor én úgy látom, hogy

érdemi diskurzus folyik a Bizottság és a Parlament között, a hatásköri villongásokon messze túlmutatóan,

például arról, hogy ki monitorozza a tagállamokat jogállamisági szempontból, a Bizottság vagy egy szakértői testület, illetve hogy csak a jogállamiságot vizsgálják, vagy egyéb értékeket, így a jogállamisággal szoros összefüggésben álló demokrácia kérdését és az alapjogok helyzetét is. Egy demokráciában az ilyen vitáknak van, és kell is, hogy legyen helye. Példamutató lehet a tagállamok számára is, hogy nem zárt ajtók mögött, hanem viszonylag átláthatóan ütköztetik az intézmények a véleményüket. Ha nem így lenne, mi sem tudnánk az ezt övező akadémiai vitába beszállni.

G.Á.B.: Súlyosan aggályosnak tartom, hogy az uniós intézmények önös érdekek és politikai kalkulációk mentén intéznek jogállamisági bírálatokat a tagállamok ellen. Ez a mögöttes érdekrendszer koránt sem átlátható a polgárok számára, gondos kutatómunkával lehet csak felfedni egy részét az elérhető nyilvános dokumentumokból, arról viszont keveset tudni, hogy mi zajlik az EU-ban a zárt ajtók mögött. 

Ha versengő uniós intézmények vannak, ha politikai intézmények politikai indítékokkal vegyes jogérvényesítő tevékenységet folytatnak, akkor éppen azért, mert a jogállamiság fontos érték, soha nem merült fel, hogy létre kellene hozni egy szigorúan szakmai alapon működő, független Európai Alkotmánybíróságot?

G.Á.B.: Hiba volna felhatalmazni bármely uniós testületet arra, hogy a tagállamok nemzeti alkotmányos berendezkedéseit átvilágíthassa, és a tagállami kormányok bármely politikai intézkedését megkérdőjelezhesse. Nem ez az EU szerepe.

Az Uniót a nemzetállamok nem azért hozták létre, hogy egymást kérdőre vonják,

hanem hogy együttműködjenek azokon a területeken, ahol ez szükséges és hasznos. Az uniós intézmények a jogállamisági vitát arra használják fel, hogy az alapszerződéseket megkerülve föderalista irányba mozdítsák el az Európai Uniót. Emiatt inkább egy olyan bírói testület létrehozása merülhetne fel, amely ellenőrzi, hogy az Unió betartja-e a hatásköreit. Az Európai Unió Bírósága erre nem alkalmas, mert az európai integrációban klasszikusan betöltött szerepe alapján nem feltételezhető, hogy saját hatáskörei tekintetében objektíven járna el. A közelmúltban hozott döntései is azt mutatják, hogy az uniós jog hatályát egyre szélesebb területekre terjeszti ki a tagállami jogrendszerekkel szemben.

B.P.: Csak olyan ügyekben dönthet az Európai Bíróság, amelyre van hatásköre, ebben egyetértünk.

Az intézményeknek csak olyan hatásköreik vannak, amelyeket a szerződések, azaz végső soron a tagállamok rájuk ruháztak.

A Bíróságnak a legtöbb esetben első lépésként arról kell döntenie, hogy egy adott ügyre van-e az uniós jognak hatásköre. Egy példával: minden tagállam megválaszthatja, milyen legyen a bírósági rendszere, de a bírói függetlenség elvét, ami uniós kérdés is, be kell tartaniuk – az előbbit nem, az utóbbi szempontot viszont már vizsgálhatja az Európai Bíróság.

G.Á.B.: A bírói szervezetrendszer kialakítása az alapszerződések alapján egyértelműen tagállami hatáskör. Az Európai Bíróság közelmúltbeli ítéletei azt mutatják, hogy ezentúl a Bíróság kívánja meghatározni, hogy melyik tagállamban hogyan nézzen ki a bírói szervezetrendszer. Függetlenül attól, hogy az Európai Bíróság milyen jogelvekre hivatkozva és hogyan érvel, ez a gyakorlatban jelentős hatáskörtúllépést eredményez.

 

Orbán Viktor miniszterelnök felszólal a Tavares-jelentésről folytatott vitán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2013. július másodikán

 

Jogállam-e Magyarország?

A jogállamiság tiszteletének kikényszerítésére hatékony eszköz a jogállamisági mechanizmus, a 7-es cikk szerint eljárás vagy a kötelezettségszegési eljárás?

G.Á.B.: A 7. cikk szerinti eljárás az Unió egyetlen, szerződéses alapokon nyugvó jogállamisági eljárása. Kötelezettségszegési eljárások a jogállamiságra hivatkozva nem indíthatók.

Az uniós intézmények által létrehozott különböző jogállamisági mechanizmusoknak nincs jogalapjuk,

az intézmények olyan kérdésekkel akarnak foglalkozni, amelyekre nincs hatáskörük. A jogállamisági vizsgálódásokat irányító és azokban döntést hozó szereplők nem pártatlanok, nem objektívek, hanem politikai érdekek mentén cselekszenek. Aggasztó, hogy a mechanizmusok során egyre durvább nyomásgyakorlás valósul meg, és ma már a pénzügyi szankció fenyegetésénél tartunk.

B.P.: A 7-es cikk szerinti eljárást a magas szavazási küszöb miatt nem tartom hatékony eljárásnak, nehéz elindítani, és még nehezebb a végére érni. Egy esetleges szerződésmódosítás ezen változtathatna.

A kötelezettségszegési eljárásban van potenciál, itt a Bizottság szerepe kiemelt,

de fontos lenne, hogy gyakrabban alkalmazzák, felgyorsítsák a lebonyolítását és sokkal nagyobb hangsúlyt helyezzenek a végrehajtásra.

G.Á.B.: A 7. cikk szerinti eljárás nem véletlenül rendelkezik ilyen magas szavazati garanciákkal, egyhangúsági kritériummal; éppen azért van így, hogy a tagállamokat megvédjék az alapjogokra hivatkozó, de valójában politikai indíttatású támadásoktól. Ezt a garanciát próbálják meg kiiktatni ki az uniós intézmények új jogállamisági eljárásai.  

Támogatnák azt a megoldást, hogy az uniós pénzügyi kifizetéseket a jogállamisági feltételek érvényesüléséhez kötné a Bizottság?

G.Á.B.: Nem. Ma ezt egy vitatott rendeleten keresztül próbálják megvalósítani, de valójában erre az uniós alapszerződések módosítása nélkül nem lenne lehetőség. A jogállamiság lényege az, hogy határt szab a politikai önkénnyel szemben –

az uniós jogállamisági mechanizmusok azonban az uniós politikai önkény eszközeivé váltak.

B.P.: Azt látjuk, hogy amikor az uniós intézmények pénzügyi szankciókkal fenyegetnek, vagy kijön egy OLAF-jelentés, akkor a kormányok, ha nem is mindig hatékonyan, de azonnal reagálnak – tehát azt gondolom, hogy ebben van potenciál.

Magyarország jogállam? Mely területeken érhető tetten a jogállamiság csorbulása?

B.P.: A nemzetközi szervezetek véleményére szeretnék utalni ennek az érzékeny kérdésnek a megválaszolásában.

Ők azt hozták ki, hogy a magyar állam már nem demokrácia, hanem elektori autokrácia.

A Freedom House kimondta azt is, hogy a magyar állam már nem a szabad, hanem csak a részlegesen szabad államok csoportjába tartozik. A legszűkebb jogállamisági értelmezés szerint is a jogállamiság egyik feltétele az, hogy egy szabad és tisztességes választáson le lehessen váltani a kormányt, az EBESZ szerint azonban a 2014-es és a 2018-as választások ugyan szabadok voltak, de már nem voltak tisztességesek. Ebben az értelemben Magyarország a legszűkebb jogállamisági definíciónak sem felel meg.

G.Á.B.:

Magyarország jogállam. Egy több mint ezer éves alkotmányos hagyománnyal rendelkező jogállam.

A jogállamisági kritikák vádként fogalmazódnak meg többnyire olyan szervezetek részéről, amelyek politikai elfogultsággal működnek, politikai vitákban vesznek részt és politikai véleményt fogalmaznak meg.

---

A cikk címe már használatos volt egy korábbi szakmunka címeként, lásd: Cservák Csaba: Jogálom a jogállam? In: Varga, Domokos György (szerk.): Magyar nemzetstratégia. Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 2009. 343-359. o. – (a szerk.)

fotó: Bárd Petra, Gát Ákos Bence, MTI

Összesen 104 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez Bárd Petra véletlenül nem leszármazottja Bárd Károly volt ÁVH-snak?

Lehet bárhogy definiálni a jogállamot. Egyetlen kitétel van csak:
a definíciót minden országra érvényesnek kell tekinteni. Ez egy
lehetetlen küldetés, mert minden országnak (az EUról beszélek) saját
jogtörténete van. Vagyis az egész jogállamisági cirkusz egy
feloldhatatlan problémakupac, még konkrétabban: egy
kommunikációs lufi vagy ha úgy tetszik: zsarolási apropó.

"egy európai uniós definícióval határoznám meg a jogállamiságot, amelyet a 2014-es jogállamiság megerősítésére irányuló Európai Keretben fejtett ki az Európai Bizottság"

Akkor miről beszélt Donáth Anna öt évvel később:
"Jogállamisági kritériumok
Mandíner, 2019. október 3
DONÁTH ANNA EP-képviselőként én mindenképpen partner leszek abban, hogy egységes jogállamisági kritériumokat dolgozzunk ki."

A rágalmak ellen pedig fel kell lépni. Mindig, mindenhol.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés