Nem tartottam magam egy nagy Pilinszky-fannek
„Nem tartottam magam egy nagy Pilinszky-fannek. Ha magyarok, akkor Petri, Weöres, József Attila és mindenekfölött Radnóti, aki olyan módon olvasztotta össze az életművet és az életet, ami majdhogynem példa nélküli a költészetben. Most képzeljétek el, hogy egyik első, ismert sorai ezek:
»Most már a kezedet csókolom, – így
paraszt bánattal oly szép megállni
a napban, lelkes földeken csörren
ütődő szárba szökkenve a búza!”
A majdnem utolsók meg ezek:
“Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.«
És ez a 4-4 sor ugyanarról a tájról, élethelyzetről, eseményről szól, csak megfordítva, kifordítva, életbe érkezve és életből távozva. Fantasztikusan tragikus.
Mindegy, ez a Radnóti imádatom. Pilinszkyről van szó. Őszintén nem voltam oda érte, de ez is olyan, mint a vörösbor: meg kell rá érni. Az elmúlt időszakban faltam a verseit és olyan, mint a nyári melegben a mag nélküli, lédús dinnye. Felüdít, megtart, élveztet. Végül csak megéri idősebbnek lenni.
Elolvasom ezeket a sorait és mindig zokogok:
»A falvak kitérnek előlük
és félre állnak a kapuk,
elébük jött a messzeség és
megtántorodva visszafut.
Térdig gázolnak botladozva
facipőiknek alacsony,
sötéten zörrenő zajában,
mint láthatatlan avaron.
De törzsük már a némaságé.
Magasba mártják arcukat,
feszülten mintha szimatolnák
a messze égi vályukat.
Mert fogadásukra már készen,
akár egy megnyiló karám,
kapuit vadul széttaszítva
sarkig kitárult a halál.«
100 éve született ez a zseni.”
Fotó: Wikipedia
Összesen 16 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés