Az Omikron nevű új koronavírus-variáns akár 40%-kal is csökkentheti a vakcinák hatékonyságát

2021. november 26. 22:57

Az új koronavírus-szupertörzs úgy fejlődött ki, hogy az alfa, béta és delta legrosszabb mutációját kombinálta – írta meg a Daily Mail.

2021. november 26. 22:57
null

Brit tudósok arra figyelmeztetnek, hogy az új változat kétszer annyi mutációt tartalmaz, mint a delta variáns. Szakértők úgy vélik, hogy ez akár 40 százalékkal is csökkentheti a koronavírus elleni oltások nyújtotta védelmet. Sajid Javid brit egészségügyi miniszter tegnap este bejelentette, hogy hat afrikai országból tiltják meg a beutazást a szigetországba, hasonló rendelkezéseket az EU is bejelentett. 

A botswanai Covid-variánst szakértők a valaha volt legártalmasabb vírustörzsként írjak le

A mutáns tartalmazza a vírus korábbi verzióinak összes veszélyes mutációját, valamint még sok olyat, amely az eddigi legfertőzőbbé, és mindez az oltóanyagokkal szemben leginkább rezisztenssé teszi. 

A szupertörzs megszerezte a delta azon mutációit, amelyek olyannyira fertőzővé tették ezt a változatot, hogy az hónapok alatt vált a világon a legdominánsabb verzióvá. Az új változat azonban tartalmazza a béta-variánson látható vakcinarezisztens elváltozásokat is, és ez további aggodalomra adhat okot.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron
Az új törzs tartalmaz egy korábbi mutációt is, amely tavaly télen serkentette az alfa variáns terjedését az Egyesült Királyságban. 

Minden jel arra mutat, hogy a Bostwana-törzs hónapokon belül a világ domináns törzsévé válhat

Dél-Afrika lakosságának természetes immunitása nagyon magas, ezért a vírus könnyen terjed, ez pedig lehetővé teszi a korábbi Covid-betegek könnyű lefolyású megfertőződését. A szakértők szerint ez a „legrosszabb változat, amit valaha láttak”, és aggasztja őket a benne található mutációk kiemelkedően magas száma, miután a variáns 32 különböző mutációt tartalmaz a tüskeproteineken. 

Ez a valaha feljegyzett legtöbb mutáció, kétszer annyi, mint ami a jelenleg domináns delta törzsön található.

A szakértők attól tartanak, hogy a mutációk a legjobb esetben is minimum 40 százalékkal csökkenthetik a jelenleg használt vakcinák hatékonyságát. Ennek az az oka, hogy a B.1.1.529-en sok változás a vírus tüskeproteinjén található. A jelenlegi vakcinatermelés arra készteti a szervezetet, hogy felismerje a vírus régebbi verzióiból származó tüskeproitein-változatait. Mivel azonban a tüskeprotein nagyon másképp néz ki az új vírustörzsön, így a szervezet immunrendszere nehezen tudja felismerni azt és leküzdeni a kialakuló betegséget. 

A Botswana-törzs tartalmaz olyan mutációkat is, amelyek a delta változaton találhatóak, és amelyek lehetővé teszik a könnyebb terjedést.

A szakértők figyelmeztetnek arra, hogy legalább két hétig nem tudják még pontosan, hogy mennyivel fertőzőbb az új vírus, és hat hétig nem fogják tudni megmondani azt sem, hogy milyen hatással van a Covid-fertőzés kórházi kezeléseire és a halálozási adatokra. 

***

Fotó: Monirul Bhuiyan / AFP

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Daily
2021. november 28. 08:26
Az immunrendszerem hatékonyságát mennyivel csökkenti? Hogy tudom kiszámolni pontosan?
Válasz erre
0
0
zara
2021. november 27. 17:42
semmi jelentősége a fakcina most sem hatékony...csak az nem látja aki nem akarja... eközben délafrikában tegnap meghalt 12 ember covidal a 60 millióból, de lényeg h rettegjetek...az sokat segit a covid diktatura kiépitésében...
Válasz erre
7
3
ancilla
2021. november 27. 13:58
https://www.mmegi.bw/news/four-cases-of-the-new-covid-19-variant-recorded-in-botswana/news "all the four had been fully vaccinated for Covid-19." Ehe. Klassz. Tényleg tökjók ezek az oltások. :D
Válasz erre
3
4
fado
2021. november 27. 11:44
HIV fertőzöttben alakult ki véletlen aligha
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!