Kárpát-medence-szerte viszik a magyar művészet hírét

2021. november 19. 17:28
„Inkább rendezői jobb, mint szélsőbal” – az idézett szöveg gazdája Falusi Márton főszerkesztő, és nem politikára, hanem a bemutatón résztvevők ültetési sorrendjére vonatkozott. Politikáról nem esett sok szó a Magyar Művészet című megújult, immár kéthavilap bemutatóján, művészetről, művészetelméletről, életutakról annál inkább.

Az erőre kapó negyedik járványhullám ellenére mondhatni csurig telt a Vigadó flamingókkal ékesített kisterme, ami egy művészeti lap bemutatójánál nem feltétlenül megszokott jelenség.A Magyar Művészet 2013-ban indult, akkor negyedéves folyóiratként, tudtuk meg Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetőjétől a bemutatón, ez a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) vállalása is volt, hogy létrehoz egy ilyet. Komoly kérdés az volt, hogyan lehet színes, izgalmas lapot létrehozni úgy, hogy abban mind a nyolc művészeti ág szerepeltesse magát. Az MMA kiadójának vezetője megköszönte ebbéli munkáját Kulin Ferencnek és Kucsera Tamásnak a lapért végzett munkát, előbbi 2020-ig, utóbbi, aki az MMA irodalmi szekciójának vezetője is egyben, eddig a lapszámig társfőszerkesztette a lapot. A megújult lap valamivel karcsúbb és kisebb formátumú, s immár kéthavonta jelenik meg.

Ami azt jelenti, hogy gyorsabban tud reagálni a művészet változó világára – tette hozzá ezt már Falusi Márton főszerkesztő, aki saját szemszögéből tényleg balszélen ült. Kiemelte, hogy nem csak a lap arculata, de tematikája és szerkezete is megújult, ennek szellemében az eddigi magas színvonalú, elméletibb, szakértői publikációk, tanulmányok mellett

elindult a kimondottan gyakorló művészeknek szánt „műveld és magyarázd” publicisztikai rovat, valamint egy interjúrovat is,

így a műelemzők és a művészek egymásra hatva alkotják meg a művészetről való diskurzus közös nyelvét. Emellett megszületett a szemlerovat, ahol Fülöp József germanista közvetítésével magyar és külföldi alkotások bemutatása, kritikája olvasható. Falusi hozzáfűzte, a magyar művészek nemzetközi sikerét segíti elő, ha egy ilyen egyszerre tudományos és művészi beszédmódot alkalmazó, kritikai – remélhetőleg egyre inkább szellemi műhelyként működő – közeg támogatja.

Mellékesen megemlítette azt, hogy az ifjabb generációk tehetséggondozása is fontos teendő, teret és lehetőséget kell nekik adni (ezt később a Mandinernek bővebben is kifejtette). Sturm László főszerkesztő-helyettes pedig egyfajta műsorvezetői szerepet betöltve kérdezgette az asztalnál helyet foglaló Horváth Attila alkotmánybíró, jogtörténészt és Fülöp József esztétát, germanistát.

Horváth például, aki az előző, 1956-os tematikájú lapszámban magyar írók sorsáról írt – a meghurcoltakról és azokról, akik idomultak a rendszerhez –, felvázolta, hogy az 1848 előtti rendszer nyílt cenzúrahivatalával ellentétben a kommunizmus idején fordítva működtek a dolgok, azaz nem a kész művet vitte a cenzor elé az alkotó, hanem például a szerkesztő szólt neki, hogy Rákosi elvtárs születésnapja van, erre kellene írni valamit. Egyértelmű szabályok se voltak, csak az, hogy nincs szabály, teljesen más volt a cenzúra egy-egy folyóiratnál, egy-egy napilapnál, a tévénél, rádiónál, filmeknél, verseknél, regényeknél. Sok múlott a szerzők öncenzúráján és a szerkesztők bátorságán vagy rosszindulatán – mondta, hozzátéve: ennyi év után nem tudjuk, kit mivel zsaroltak, így ítélkezni nem volna szerencsés.

Déry Tibor költő mindenesetre kihozta, amit a rendszerből ki lehetett, olykor még azért is szerzői honoráriumot kért, ha egy hivatallal levelezett.

Ő volt az, mesélte Horváth, akit Marosán György személyesen mentett meg a kivégzéstől, s nem csak az mutatta, hogy a rendszer kivételezik vele, hogy a börtönbe annyi könyvet küldtek neki, amennyit ki sem bírt vinni a korai amnesztiával való szabadulásakor, de ráadásul a smasszerek vitték utána – sorolta Horváth – ezzel szemben meg ott a sok öngyilkosság, szenvedés, tönkrement élet, fióknak írt mű. Közben a hatalom mégiscsak félt a költőktől, íróktól, akik hagyományosan az élére álltak a változásoknak, így, elrettentendő a közéleti szerepvállalástól, nem egyszer megalázó beszélgetésekre citálták be a merészebbjét, amelyek egyikén például Kádár János azt mondja egy íróknak hogy „nem a kocsirúdon lévő légy mondja meg merre megy a kocsi”.

Börtön viccmesélésért

A rendszer Horváth szerint leginkább a feudalizmusra hajazott az átlátható szerződések helyett a vezetéstől kapott kegyek tekintetében, hiszen míg volt, aki egyévi honorjából egy rózsadombi villát vehetett volna, Tamási Áron szűkölködött, Kodolányi János meg olykor befűteni se tudott, arra se futotta. Persze vannak megmosolyogtató kegyek: narancsot kapni akkoriban nagy szó volt – tette hozzá Horváth, aki Sturm kérdésére kifejtette,

a magyar nép ugyanakkor hatalmas lelkierőről tett tanúbizonyságot, hiszen még a siralomházban is viccet gyártott, kigúnyolta a rendszert.

Voltairet idézve – a gúny öl – hozzátette, ezek voltak az öt plusz kettes viccek: öt év börtön járt annak, aki mondta, kettő annak, aki hallgatta, s ez Rákosiék alatt bizony szó szerint is értendő. Ugyanakkor éppen mert minden szónak súlya volt, az emberek az irodalmat is jobban értékelték, mint manapság – fűzte hozzá.

Fülöp József a lehetőségeket a náci Németországban megtaláló Wilhelm Furtwängler példájával mintha illusztrálni akarta volna azt, amit szintén Horváth mondott arról, hogy a politikai tevékenységet és a művészit érdemes szétválasztani egy-egy alkotó megítélésénél. Az esztéta emellett beszélt a mostani Dante Alighieri költő születésének 700. évfordulójára készült lapszámban arról, mennyire befolyásolta Dant poklának egy 1911-es olasz némafilmbeli ábrázolása, illetve az egész némafilmes korszak például a modern filmnyelvet, s végül egyetértettek Sturmmal abban, hogy a művészet élményszerű megélése nélkül megalapozottan beszélni sem lehet róla, s talán éppen az esztétika lehetne az, amely erre rámutathatna.

Műhely a fiataloknak, podcast és megújulás

Falusi Márton a rendezvény végén valamelyest bővebben beszélt a  terveikről. Ezek között szerepelt a már említett Kárpát-medence járás, amely első alkalommal történne a nyolcéves lap történetében. A lap sokszínűségét mindenképpen szeretnék megtartani, erre jó példa, hogy a januári lapszámban Mészöly Miklós író születésének századik évfordulója kapcsán lesznek kiemelt írások, a márciusi a kortárs magyar színház izgalmas koncepcióit mutatja be, a májusi pedig a rítus fogalmát járja körül szociológiai, antropológiai és vallástudományi szempontból.

Hozzátette: a célközönség még mindig ugyanaz, az egyik az egyetemi ember: hallgató, oktató, kutató, aki szakmai érdeklődése miatt olvassa a lapot, a másik pedig az az elmélyült befogadó akit izgatnak a kortárs művészeti világ változásai, hiszen a szakember ideális esetben ismeretterjesztő céllal írja meg esszéjét, tanulmányait. S ha már írás: a főszerkesztő elárulta, hogy távlati tervei szerint a tehetséggondozást szervezett keretek között egy olyan képzés formájában szeretné megvalósítani, ahol fiatal kutatók, doktoranduszok, egyetemi hallgatók amellett, hogy itt tájékozódhatnak majd a kortárs művészetről,

megismerhetik a művészeket is, amire az MMA kiváló fórum, írástechnikai gyakorlatokat végeznek majd.

Falusi kérdésre arról is beszámolt, hogy a lap online jelenlétét is szeretnék megerősíteni – a honlap jelenleg az előző lapszámok archívumaként működik, s ez is változik majd: január végére megújul, lehetőség lesz podcast adásokat és videókat is elhelyezni rajta. Februártól tehát rendszeres podcast adásokkal jelentkeznek majd a Magyar Művészet folyóirat honlapján, illetve az egyes, akár vidéki, határon túli lapbemutatók vágott verziói is felkerülnek majd a felületre.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés