Életét adta a becsületért a forradalom elfeledett hőse

2021. november 17. 19:00

Írta: Sal Endre
Az 1956-os forradalom alatt a sebesült szovjet katonákat átadta a szovjet parancsnokságnak, az ávósnak vélt emberekkel szemben pedig megtiltotta az önkényeskedést, mert meg akarta őrizni a forradalom tisztaságát. Következzék a szabadságharc leverése után kivégzett forradalmár, Iván Kovács László élete, akinek történetéről a tavaly megjelent Magyar Hősök című kötetben részletesebben is olvashatnak.

Iván Kovács László 1930. augusztus 18-án született Debrecenben. Édesapja, a Magyar Királyi Honvédség főtörzsőrmestereként amerikai hadifogságba esett a II. világháború idején. A család eltartása a családfő szabadulásáig a még kamaszkorú Lászlóra hárult. 1951-ben a szülővárosában érettségizett, ám továbbtanulásról – az édesapja katonai pályája miatt – nem is álmodhatott. „A kommunista párttól soha, semmit nem kaptam. Azért nem lehettem ösztöndíjas, mert apám katona volt, nem vettek fel a jogi egyetemre, kirúgtak, amikor bementem érdeklődni a diplomáciai főiskolára – mert nem volt tagsági könyvem. Ha a párt felé próbáltam menni, elküldtek. Nyomorogtunk” – emlékezett erre az időszakra később.

Egy ismerőse révén aztán polgári alkalmazottként helyezkedett el a Honvédelmi Minisztériumban, ám 1953 márciusában elbocsátották. Kiváló futballista volt, Alsógödön, ahol sportköri előadóként dolgozott, a helyi egyesülettől még egy lakást is kapott használatra. A tanulás továbbra is vonzotta, így szabadegyetemre járt, ahol filozófiát, zenét és művészettörténetet tanult. A forradalom Pesten érte. Csatlakozott a tüntetőkhöz, és

tagja lett annak a küldöttségnek, amely fel akarta olvastatni a tömeg követeléseit a Magyar Rádióban.

A helyszínen kitört lövöldözés során ő is fegyvert ragadott. Erről később így beszélt: „…azért fogtam fegyvert, mert nem akartam éhezni és éhezni látni másokat […]. Jogot akartam mindenkinek, mindenki számára – igazi egyenlőséget.”

Iván Kovács László a Magyar Rádiónál ragadott fegyvert. Fotó: Fortepan/Nagy Gyula

A Nemzeti Múzeum első emeleti ablakából több társával együtt lőtte a fegyveresek által őrzött rádiót, majd az ostrom után hajnalban hazament.Másnap este a Corvin közben csatlakozott a forradalom legjelentősebb felkelőbázisához. Október 26-án itt találkozott először a későbbi szerelmével, Horváth Zsuzsannával. Iván Kovács László hamar a felkelők vezetője lett, ám több kérdésben nem értett egyet Pongrátz Gergellyel, a Corvin köziek emblematikus alakjával. Utóbbi nem akarta például, hogy Maléter Pál legyen a honvédelmi miniszter, Márton András ezredest favorizálta, ez pedig törésvonalat jelentett közte és Iván Kovács László között. A feszült légkörben november 1-jén leváltották a Corvin köziek éléről Iván Kovácsot, az új parancsnok pedig Pongrátz Gergely lett. A belső konfliktusokkal terhelt napok után november 4-én az erős szovjet támadással nem bírt a csoport, ráadásul a lélektanilag kiélezett helyzetben Iván Kováccsal szemben az árulás vádja is megfogalmazódott.    

Iván Kovács a levert forradalom után a két testvéréhez, valamint Pongrátzékhoz hasonlóan elhagyhatta volna az országot, de itthon maradt,

és tervet készített Maléter Pál kiszabadítására, majd pedig Turul Párt néven illegális politikai mozgalmat indított. Mindezt később azzal indokolta, hogy bizonyítani akarta a corvinistáknak, hogy nem áruló. A fegyvereit elrejtette Gödön, és Kádár-ellenes röplapok készítésébe fogott. November végétől bejárt dolgozni az Omkerhez, és ekkortájt kezdte papírra vetni gondolatait egy regiszteres füzetbe. Feljegyzéseiben az ellenállás folytatásának lehetőségeivel, illetve a Kádár-rezsim bojkottjával foglalkozott. Ekkortájt mélyült el a kapcsolata a Corvin közben megismert Horváth Zsuzsannával.

Iván Kovács vélhetőleg már 1957 januárjában a politikai nyomozók látókörébe került, de csak március 12-én vették őrizetbe. Ügye elsőfokú tárgyalásán, melynek során igyekezett mindent magára vállalni, kifejtette: „Nem érzem magam fasisztának, a Corvin közben mindig az emberiesség mellett harcoltam.”

További magyar hősök a tavaly megjelent kötetben

A Pest Megyei Bíróság Major Miklósné vezette népbírósági tanácsa 1957. augusztus 22-én halálra ítélte, amit december 27-én másodfokon helyben hagytak.

Miután a kegyelmi kérvényét is elutasították, december 30-án kivégezték.

Azt az embert, aki sebesült szovjet katonákat mentett meg, és aki ávósnak tartott emberek meglincselését is megakadályozta. Azt a forradalmárt, aki az ellene felhozott igaztalan vádakat mártírhalálával is cáfolta. Csupán 27 éves volt…

*A Nemzet Emlékezet Bizottsága, a Mathias Corvinus Collegium és a Mandiner gondozásában megjelent Magyar hősök kötetben további olyan kivételes emberek élettörténetéről olvashat, akik akár az életüket is kockára tették honfitársaikért, hazájukért.

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nemes harcos volt. Elegáns gesztusait a komcsik bosszúval "hálálták meg". A feltámadt Krisztus az ő elégtétele, aki a rejtekben is lát, s megfizet mindenkinek tettei szerint.

Mert ezek ilyenek.
"Erőszak és gyűlölet, hazugság és rágalmazás, verés és öldöklés - ezek a módszerei a jakobínus-leninista hatalomhordozóknak." (Adam Michnik, 1984)

A bolsevik-fasizmus lényege: mindig, minden körülmény között, a kiválókat EL KELL PUSZTÍTANI, mert ők átlátnak rajtuk, mielőtt még a szájukat kinyitnák.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés