Fullba tolt LMBTQ-propaganda – a lázadásnak eladott fősodor

2021. november 16. 8:30

Kacsoh Dániel
Mandiner
Az MTV budapesti parádéjának szervezői és főszereplői lényegében feláldozták a genderlobbi oltárán a produkciójukat.

A rockzene valahol mindig a lázadásról, a szabályok áthágásáról (is) szólt. Már a Beatles sem a konformizmust hirdette, pláne nem a Rolling Stones, de a hatvanas-hetvenes évek ideológiai forradalmai óta sem a beilleszkedés szimbóluma a gitárral kísért hangos rock. Ahogy a pop vagy a diszkó sem. Nyilván.

Sőt: ha az Amadeus című remek filmen keresztül ismerjük meg, egyértelmű, hogy a maga korában Mozart is némileg szembement az árral. Alighanem tényleg így volt. Ha valaki művészettel foglalkozik és közben zseni, vagy legalább hozzáértő, no meg dúl benne a exhibicionizmus, kisebb eséllyel lesz belőle konzervatív ikon. Legalábbis egyelőre. Persze az évtizedekkel ezelőtti gitárhősök alkotásai ma már akár tananyagnak is beillenek, a Led Zeppelin vagy a Pink Floyd dalait pedig inkább játszák a retrorádiók – ami, valljuk be, nem a fiatalok terepe.

Ettől függetlenül a könnyűzenei szcéna nagyjai között ma is számos értékes művész található, noha valójában új nem igazán van a nap alatt. Hiszen mondják: már az összes számot megírták, legfeljebb azokat lehet variálni.

Egyes sztárok továbbra is előszeretettel mutatják a középső ujjukat a világ felé,

amely világ egyébként már korántsem olyan társadalmi berendezkedésben él, mint a nagy elődök idején. Színes haj, szegecselt bőrdzseki vagy tetoválás – napjainkban ezek nem az extrém megjelenés, sokkal inkább az aktuális divat kellékei.

Nézzünk szembe vele: igazából nem nagyon maradt már mi ellen lázadni, Alice Coopertől nem akad ki a nagymama, sőt, már ő mesél az unokáknak a Kiss meg mondjuk David Bowie hőskoráról. Mímelni persze mindig lehet a dühöt és a felháborodást, s bár Billie Eilish lassan levetkőzi a szomorkás és öngyűlölő tini imázsát, azért a trendekkel szembeni kiállás a popkultúrában továbbra is megtalálhatja a maga művészeti eszközeit.

De mi van, ha a szabályokkal való szembehelyezkedés póza maga a fősodor, vagy éppen megrendelésre történik? Itt van nekünk a szebb napokat látott, éppen negyven éve, 1981-ben indult Music Television. A zenei csatorna

a tévé uralmának évtizedeiben zenekarokat, popikonokat emelt fel vagy hallgattatott el,

elképesztő befolyása volt, különösen a fiatal generációk zenei ízlésére. Akinek a videóklipjeit rotációban játszotta az MTV, szinte bizonyosan lemezmilliókat tudott értékesíteni, s a legnagyobb csarnokokba szervezhette a turnéit. Elég csak Prince-re vagy Michael Jacksonra gondolni.

Csakhogy az internet és a zenei streaming kifogott a nagy múltú médiumon. Találó idézet egy október Index-cikkből: „A ma már vizuálisan unalmas MTV mintha egy sorozat epizódjainak végtelen részeit játszaná minden újítás és szellem nélkül.”

Maradt tehát az ideológiai „képzés”, legalábbis a hazai ballib média által – nem a produkciók és a fellépők teljesítménye miatt – agyonhájpolt, hétvégi budapesti MTV EMA díjátadó kapcsán történtek erősen erre utalnak. Szinte nem volt szervező vagy sztár, aki ne állt volna ki az LMBTQ-propaganda mellett:

ha valaki bemondta volna a mikrofonba, hogy az apa férfi, az anya nő, ő lett volna a legnagyobb lázadó a „lázadók” között.

De ilyesmivel senki nem próbálkozott, mehettek a genderügyi szónoklatok a fősodorhoz tartozó MTV-istálló lelkes versenyzői részéről itt, ebben a fasiszta pártállami diktatúrában (copyright by MZP), amely ugyebár épp betiltotta a homoszexualitást. Legalábbis a nyugati sajtó és hazai munkatársaik szerint. Így azonban a zene és a zenész legfeljebb eszköz, hogy az egyénisége rovására átvigye a központi direktívát. Kis túlzással hordozófelület.

Például a zenésztársát a négyakkordos, totál klisés rockhimnuszt zárú kamuszínpad-rongálás előtt szájon csókoló YUNGBLUD ugyanúgy a mainstream mellett tört gitárt, mint a dzsekijén „Orbán, love wins!” feliratot viselő, a The Kim Kardashian Principle című könyv írója, bizonyos Jeetendr Sehdev, aki egyébként marketingguru és influenszer.

A világ 180 országába a Papp László Sportarénából (stadion, fúj) sugárzott profi és rongyrázó műsor szervezői persze

már előre jelezték: a bulit az LMBTQI+ „testvérek” melletti kiállásnak tervezika korszellemet diktálók diktátoroznak

– nyilván a magyar gyermekvédelmi törvény ellenében. Ez amolyan Eurovíziós Dalfesztivál 2.0.

Tehát egy kétségtelenül lejtmenetben lévő, ám még romjaiban is csillogó és befolyásos multicég szervezte ide nekünk az ideológiai képzést, noha a dolga elvileg egyszerűen az lenne, hogy szórakoztasson. Jó, legyen üzenet, de ha azt kvázi parancsszóra tolják egy ország arcába, akkor az óhatatlanul disszonanciához vezet. Itt is elromlott valami.

És hát alapvető ellentmondás, hogy olyanokat, akik a jelek szerint éppen hogy nemet mondanak a diktátumokra.

Ez így már nem lázadás vagy művészet, hanem üres show és propaganda.

Összesen 90 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minden halódó iparágnál megfigyelhető, hogy a terméknél fontosabb az "Üzenet". Természetesen egy globalista vállalkozásnál mi más lehetne az üzenet, mint a cukrozott lószarok legnagyobbika, a "másság" ájult tisztelete. Rasszok és szexek, éjjel-nappal.

Egyébként hallott valaki ezekről a fellépőkről, a zenéjük kapcsán? Olvasva a neveket, olyan érzésem volt, mint az Euróvíziónál. Soha életemben nem hallottam róluk, egészen addig, amíg az adott rendezvényen fel nem léptek.

Ez mennyiben tartozik ide? Hm?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés