„Jól látható, a főpolgármester főként erre a felületre összpontosítja a kampányát, aminek a hátterében az áll: a televíziós szereplések vagy egyéb nyilvános kampányesemények során sokkal gyengébben teljesít, ezért igyekeznek őt ezektől az eseményektől a lehető leginkább megkímélni és a Facebook jelentette biztonságos kommunikáció mezején tartani” – fogalmazott megkeresésünkre Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
A szakértő szerint feltűnő, hogy Karácsony Gergely Facebook-költéseit az a 99 Mozgalom állja, amely állítólag adományokból finanszírozza magát. Úgy véli, ezzel kerülik ki a kampány és pártfinanszírozási szabályokat, amelynek keretében például külföldi pénzeket nem lehet elfogadni, a mozgalom azonban elfogadhat. „Nem lepődnék meg, ha Karácsony mozgalmának a finanszírozása, így a hirdetései mögött külföldi donorok, akár a Soros-hálózat is ott lenne” – vetette fel, rámutatva arra is: a főpolgármester és a többi baloldali politikus hiába költenek el tízmilliókat a saját Facebook-oldaluk hirdetésére, Orbán Viktor mindenféle reklám nélkül is messze a legnépszerűbb a közösségi oldalon, „lényegében rommá veri a teljes ellenzéki mezőnyt”.
Mi állhat az ellenzék gyengélkedése mögött?
Deák Dániel szerint az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek nagyrésze nem önazonos szerepet visz, hanem főként külföldi szakemberek által kitalált kommunikációs paneleket puffogtatnak. „Nagyon feltűnő, hogy nincsenek önálló gondolataik, a nyugati liberális szlogeneket igyekeznek csupán szóról-szóra meghonosítani. Ezt érzi a Facebook népe is, sokkal inkább jutalmazzák azokat a politikusokat vagy közszereplőket, akik önazonosak és a megnyilvánulásaik során önálló gondolatokat fogalmaznak meg” – mutatott rá a szakértő, hangsúlyozva:
„Ez jellemző Orbán Viktorra is, aki nem csak Magyarországon, hanem európai színtéren is fogalmazott már meg több olyan gondolatot, ami egyedinek és úttörőnek számított, sokszor emiatt támadták is, de amint azt a migráció kapcsán láttuk, előbb-utóbb bevett állásponttá vált.”