Magyarországra költözhet a német hadiipar

2021. szeptember 24. 9:55
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter arról beszélt: izraeli és amerikai védelmi ipari érdekeltségek is beléphetnek a hazai piacra.

Mozgolódnak a német és az osztrák hadiipari vállalatok, mert nem érzik biztonságban a működésüket, ebből a szempontból is meghatározó lehet a vasárnapi németországi választás végkimenetele – mondta Palkovics László a Világgazdaság pénteki számában megjelent interjúban.

Magyarország jó alternatíva

Az innovációs és technológiai miniszter szerint Magyarország jó alternatíva lehet ezeknek a cégeknek kapacitásbővítéseik megvalósítására. Kitért arra, hogy izraeli és amerikai védelmi ipari érdekeltségek is beléphetnek a hazai piacra, cserébe a kormány olyan jogi környezetet kínál az Európai Unión belül, amely egyszerűsíti és gyorsítja az állami exportengedélyek kiadását.

A Fudanról népszavazás lesz

A kínai Fudan Egyetemmel kapcsolatban kijelentette, hogy

az nem csökkenti a Diákváros kapacitásait, és a két beruházás elfér egymás mellett.

Ezeknek a tervezése hamarosan megkezdődik. A kormány szándéka világos: megépíti a Diákvárost, a Fudan megvalósításáról pedig népszavazás lesz – rögzítette a tárcavezető.

Azt is bejelentette, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának kivitelezése október közepén megkezdődik Kiskunmajsa és a déli határ között. A befejezés céldátuma változatlanul 2025.

(MTI)

Nyitókép: A honvédség helikopterével emelik az épület tetejére a bokrétát a német Rheinmetall és a magyar állam közös beruházásában épülő Lynx-harcjárműgyár bokrétaünnepségén Zalaegerszegen 2021. szeptember 10-én. MTI/Varga György

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem költözhet Magyarországra a német hadiipar, csak egy morzsája!

Valóban, ha a szarházi kis Soros-ügynök nem hekkeli meg a budapesti olimpiát:
a Diákvárost éppen most, szeptemberben birtokba vehették volna a magyar fiatalok.

Úgy tűnik, hogy általában mindenből félig vagy tájékozott, vagy szándékosan hagysz el dolgokat.

Nincs semmi végülis...
A NOB világos elvárása volt:
100%-os nemzeti egyetértés, támogatás mellett mienk az olimpia.
99% mellett már nincs miről beszélni.

A Monsantót a testvéreid megvásároltatták a BASF-fel, mert holokauszt és a Monsantó szarát lenyelették a németekkel, mert holokauszt.
Ennyit tudtok csak?
Szerintem azért nem, ettől többet...
A hitelt adók pontosan tudták, mire adják a hitelt.
Igaz, azok nem az elfajzott globális spekuláns-Sorosok közül kerülnek ki.

Ezek között G. Soros melyikben is irányító?

És mi van a Monsanto-BASF-holokauszt háromszöggel?

"az elmebeteg szélsőjobboldali nácik alternatív univerzumában létezik.
DE...
A BASF csak a Monsanto vetőmag és növényvédő szer üzletágában szerzett részesedést."
Ez a kettő ellentmond egymásnak. .. Értem.
A NOB 100%-a pontosan annyit jelentett, hogy: NEM LEHET BELPOLITIKAI JÁTÉK RÉSZÉVÉ TENNI AZ OLIMPIÁT.
Akkor ki az elmebeteg?

Mi köze?
Holokausztipar.
Pénz lejmolás, lenyúlás, zsarolás, kényszerítés rég elévült bűnökre hivatkozva.
Háborús bűncselekmények
Az emberiség elleni bűncselekmények,
ha ma, 70-80 évvel később ilyen bűnökre hivatkozik olyan erő, amely NEM IS VOLT HADVISELŐ FÉL, AZ A HÁBORÚ FOLYTATÁSA.
A Holokausztipar a II. vh folytatása.

Te vagy a nagyfogú Dési András nevű magyargyűlölő a ceterumaiddal?

Már mondtam: a Monsanto felvásároltatása a II. vh folytatása a holokausztipar nevű projektbe csomagolva.
És akik ezzel háborúznak, azok háborús bűnösök.
Amire bizonyíték az euro-atlanti világ felrobbantása - gender, BLM, Antifa, nyílt társadalom - a figyelem elterelésére, mivel a holokausztipart irányítók profithajszolásukkal klímakatasztrófába vitték a Föld nevű bolygót.

...tudsz te követni, nem vagy te olyan buta...

"Varga Mihály: Erős és világos visszajelzés a felminősítés"
Mit is írtam tegnap: azért, mert egy bank zsidó, vagy nem zsidó, attól még nem hülye..., persze ez csak a Soros-féle szakértelem nélkül lehetséges.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés