Hol és hogyan találta meg helyét a Pallas Athéné Könyvkiadó a hazai színtéren? Van létjoga egy új kiadónak a túltelített piacon?
Kezdjük talán azzal, hogy a Pallas Athéné Könyvkiadóval ismeretterjesztési céllal az olvasmányos formában közreadott, tudományos megalapozottsággal rendelkező szakkönyvek kiadását végezzük. A legnagyobb külföldi egyetemi kiadók legfrissebb kiadványait heti rendszerességgel mutatjuk be olvasóinknak, lépést tartva a nemzetközi újdonságok gyors körforgásával és a tudományok fejlődésével. A nemzetközi szinten már bizonyított és akadémiai háttérrel rendelkező szerzők sikerköteteit a közgazdaságtan, a pénzügy, a geopolitika, a menedzsment és a fenntartható fejlődés tématerületeiről választjuk ki, így tevékenységünk hiánypótlónak tekinthető a hazai színtéren. Olykor egyébként izgalmas kitekintéseket is teszünk, aminek egyik legutóbbi példája az Akata boszorkány című fantasy regényünk megjelentetése, amit
a Time Magazine a műfaj minden idők száz legjobbja közé sorolt.
Mik voltak az elmúlt időszak legfontosabb állomásai?
Az első mérföldkő első könyvünk, A kínai észjárás legördülése volt a nyomdagépekről. Jó indításnak bizonyult, hiszen nagy siker azóta is, lankadatlan az érdeklődés iránta, már több kiadást megért. Ide sorolom a hozzá kapcsolódó emlékezetes könyvbemutatót is, amellyel egyúttal hagyományt teremtettünk. Minden kötetünket szakértők közreműködésével folytatott nyilvános beszélgetések keretében ismertetünk az olvasóinknak. Ebben a járvány sem gátolt meg minket: az eseményeinket a kényszerű zárások idején online formában, de élőben és szép számú online közönség előtt közvetítettük. Szintén a fontos események között tartom számon a nagy nemzetközi: londoni, frankfurti, szöuli könyvvásárokon való részvételeinket. Ezen belül is emlékezetes volt, amikor a Princetoni Egyetem a legkiválóbb fordítási munkák között jelölte meg a plakátján A gyengék birodalmai című kötetünket.
Jelentős állomás volt még a könyvesboltunk megnyitása a budai várnegyed szívében, itt egyébként teljes kínálatunk exkluzív kiadói áron elérhető.