Ami túlmutat rajtunk

III. évfolyam 36. szám | Meta - Jegyzet
2021. szeptember 9.

Győrffy Ákos
A korszellem a pusztítás baljós csillagzata alatt áll.

A szomszédban néhány évvel ezelőtt kivágtak két csertölgyet. A tulajdonos barátnője azzal indokolta a döntést, hogy a fákról lehulló levelek ősszel „teleszemetelik” a teraszt, ami őt roppant módon dühíti. A két fát annak rendje és módja szerint kivágták, a faanyagot minden jel szerint stikában eladták, majd kisvártatva el is költöztek. A fák hűlt helyét azóta mindennap látom.

Sokszor jut eszembe, hogy egy hatvan-hetven évig nődö­gélő fát néhány perc alatt ki lehet vágni. Vagy legfeljebb néhány óra alatt, ha szakszerűen, a lombkorona csúcsától lefelé haladva „bontják le” a fát. Van az a közhely, mely szerint rombolni jóval egyszerűbb, mint építeni. Vagy másképp megfogalmazva: létrehozni, megépíteni, megformálni, teremteni jóval nehezebb, mint elpusztítani valamit. Sok évtized csendes növényi munkáját az ostobaság és az önzés mély világa percek alatt teheti semmissé.

Talán épp egyszerűsége miatt olyan népszerű elfoglaltság a pusztítás és a rombolás sokaknak. Napokig tartana felsorolni, hogy életem elmúlt négy és fél évtizedében mi mindent láttam eltűnni, megsemmisülni vagy egyszerűen csak tönkremenni. A közvetlen környezetem drasztikus és végleges felszámolásának elemeit is órákig tudnám sorolni. Felszínesen szemlélve mindez sok esetben nem is tűnik rombolásnak.

Rögeszmésen vonzódom mindenhez, ami régi, ami »öreg«

Ritka, felemelő pillanatok azok, amikor a permanens rombolás őrületében megpillantunk valamit, ami szinte érthetetlen módon épen maradt, vagy érzékeny lelkek megpróbálják megvédeni a pusztítástól. Egy barátom mesélte, hogy évekig járt ki egy bükkfához a Magas-Börzsönybe. A fa természetvédelmi területen állt, legalább egy évszázados volt. Hatalmas koronája alatt sokszor üldögélt, miközben egyre mélyebbre merült az erdő csendjében. Szerette azt a fát. Van ilyen. Én is szeretek jó néhány fát a környéken, némelyiket évtizedek óta rendszeresen látogatom.

Nyitókép: Shutterstock

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés