NASA-siker: megvan az első kőzetminta a Marsról

2021. szeptember 2. 21:37
Adam Stelzner, a marsjáró főmérnöke szerint „tökéletes kőzetmintát” sikerült begyűjteni.

Begyűjtötte az első kőzetmintát a vörös bolygón az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Perseverance marsjárója az után, hogy a múlt hónapban az első mintavétele sikertelennek bizonyult. Adam Stelzner, a marsjáró főmérnöke szerint „tökéletes kőzetmintát” sikerült begyűjteni.

Soha nem voltam annál boldogabb, mint amikor megláttam egy lyukat egy kőben

– írta Twitter-üzenetében. Múlt hónapban a Perseverance egy szokatlanul puha, porszerű talajréteget fúrt meg, és a minta szétporladt, vagy a töredékek eleve a furatban maradtak, illetve kihullottak a begyűjtéskor, így nem tudott semmit abba a gyűjtőcsőbe helyezni, amelyben majdan a Földre hozzák azt. A marsjáró azóta mintegy 800 méter megtéve egy jobb mintavételi helyre vándorolt, ahol megpróbálta az újabb mintagyűjtést.    

A misszió irányítói elemezték a marsjáró által küldött adatokat és felvételeket az előtt, hogy bejelentették a sikeres talajmintagyűjtést. A kutatási program 31 kőzetminta gyűjtését irányozza elő, ezek a tervek szerint néhány év múlva érkeznek vissza a Földre elemzésre. A kutatás célja az ősi élet jeleinek, például megkövesedett mikrobák nyomainak kutatása a Mars földrajzának alaposabb megismerése céljából. A marsjárót egy éve indították útjára Floridából. A városi terepjáró méretű modul februárban szállt le a Marson, a Jezero-kráterben, amelyben a tudósok szerint 3,5 milliárd éve egy mély tó terült el, olyan környezettel, amely megteremthette a földönkívüli élet feltételeit.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/NASA/JPL-Caltech/MSSS

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Visszahozni lesz igazán nagy dolog. Ha még fertőzőképes mikrobákkal is tele volna, az meg már csudijó!

Válaszok:
Maddox | 2021. szeptember 3. 10:35

Nem hozzák vissza, ott marad. Csak az eredményeket küldi el. Másrészt ha van is élő mikróba a Marson, akkor a földi, helyi viszonyokhoz alkalmazkodott baktériumokkal szemben esélye sincs.

A Térség-sorozat egyik sci-fijében vetették föl, és elgondolkodtam rajta, hogy egy idegen vírus a génjeinkhez kapcsolódni nyilván nem tud, de attól még nyersanyagbányának használhat bennünket. Megtalál, és "jé mennyi szén és víz egy zsákban!"

Jó, jó, bacik. Manapság a vízcsapból is vírusok folynak. Meg amúgy mindig...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés