A pillanatnyi kétharmados többségen túlmutató konszenzus és az alkotmányozó többség mozgásterét is korlátozó rendszabályok hiánya miatt az Alaptörvény morális legitimitása felettébb kérdéses. Igaza volt Hiller Istvánnak, aki 2011. tavaszán azt jövendölte nekem: könnyen lehet, hogy az alkotmányozás módja miatt a Fidesz alkotmányos válságok láncolatát indítja el. Morális legitimáció hiányában ugyanis, ha változik a kormánytöbbség, a politikai közösség addig ignorált egyik fele érvénytelennek tekintheti a teljes jogrendszer alapjait. Most ez fenyeget.
A jogfolytonosság morális dilemmája harminc évvel ezelőtt is felmerült. Az 1989 előtti alkotmányos rendszer szovjet szuronyokon nyugodott. A rendszerváltó alkotmánymódosítást és a sarkalatos törvényeket a diktatúra parlamentje fogadta el. Felettébb különös, ha olyan személyek, akiknek 1990-ben a legnagyobb kormánypárt képviselőjeként, az Alkotmánybíróság tagjaként, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként módjukban állt volna hozzájárulni a diktatúrával való jogfolytonosság – legalább részleges – megszakításához, de ezt nem tették, ma a népakaratra így-úgy mégiscsak visszavezethető közjogi rendszer folytonosságának megszakítását követelik. (...) A Vörös Imre által is jegyzett 11/1992. (III. 5.) AB határozat mondta ki:
»Jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani.« Majd hozzátette: »A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbre való.« Magam is vallom azt a szubjektív igazságot, mely szerint a Fidesz 2010-től úgy alakította át a magyar jogrendszert, hogy az a saját hatalmi érdekeit a lehető legoptimálisabb módon szolgálja.Tárgyi és formális értelemben azonban a fideszes kétharmad soha nem lépte át azt a határt, ami a hatalomváltást eleve kizárná."