Afganisztánból kimenekítettek érkeztek Belgiumba

2021. augusztus 23. 13:40
Az egyik gép Kabulból, a másik Iszlámábádból érkezett.

A Belga sajtó tájékoztatása szerint az Air Belgium belga légitáraság, valamint a belga haderő személyszállító repülőgépe a késő délelőtti órákban érkezett Belgiumba a pakisztáni fővárosból. Az utasokat rendőri kísérettel szállították a repülőtér közelében található laktanyába, ahol személyazonosságukat ellenőrizték, és orvosi vizsgálatot, valamint koronavírus-tesztet végeztek rajtuk. A beszámolókban kiemelték: az illetékes védelmi, hírszerző és biztonsági szolgálatok szintén mélyreható ellenőrzést végeznek az érkezők esetében.

A tervek szerint a nap folyamán további

két repülőgép érkezik evakuált civilekkel Afganisztánból, egyik az ország fővárosából, Kabulból, a másik Iszlámábádból.

A négy repülőgépen összesen mintegy négyszáz, korábban Afganisztánban dolgozó belga állampolgárságú civil, családtagjaik, valamint segítőik érkeznek Belgiumba – közölték.

A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök előzőleg elmenekült az országból.

A nemzetközi koalícióban részt vevő országok és más államok Kabul, valamint a szomszédos Pakisztán fővárosa, Iszlámábád repteréről repülőgépekkel menekítik ki saját állampolgáraikat, és azokat az afgánokat, akik ottani missziójuk során együttműködtek velük, és a tálib hatalomátvétel miatt most veszélyben érzik az életüket. A kabuli légi kikötőn belül a nyugati koalíciós katonák – elsősorban amerikaiak – próbálják fenntartani a rendet, kívül pedig a tálib fegyveresek.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Amerikai tengerészgyalogság/Nicholas Guevara őrvezető

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés