Miért hallgatják máshogyan a történeteket a csíki gyerekek, mint az anyaországiak? Mit vár az SZFE új szemeszterétől? Interjú a bábműfajról, közönségről és szakmai tudásról.
Ferenczi-Bónis Orsolya interjúja a Mandiner hetilapban.
Szeptembertől a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínészosztályát fogja tanítani. Meglepte a felkérés?
Korábban egy bábrendező szakos hallgató engem választott mentorának, és végigkövette A fekete kakas alkotófolyamat. Az előadás bemutatóját Zsámbékon és a budapesti Nemzeti Színházban már a teljes bábszínész- és bábrendezőosztály megnézte. Az ő kíváncsiságukat tolmácsolhatta volt osztályfőnököm, Meczner János, amikor felkért, hogy segítsem őket egy kurzus erejéig, amelyre végül a járvány miatt 2021 elején került sor. Remek élmény volt megtapasztalni a fiatalok új energiáit, friss erőit. Amikor Vidnyánszky Attila állást ajánlott a Színművészeti Egyetemen, elsőre megijedtem a feladattal járó kötöttségektől, de fiatalkorom művésztanárai abban erősítettek meg, hogy alkotóként nem érezhetjük úgy, hogy csak az alkotás a feladatunk, át is kell adnunk a tudást, amelyet megszerzünk, hogy a fiatalok útravalóként magukkal vihessék. Minden hivatás megmaradásának a záloga, hogy a szakmai tudást továbbadják. Bízom benne, hogy jó tanáruk tudok lenni.
A felvételi már lezajlott, az osztály összeállt, lehet készülni szeptemberre.
Erős osztályt tudhat magáénak Lénárt András, a bábosok osztályfőnöke – sok tehetséges fiatalt taníthatunk szeptembertől az egyetemen. Számomra kifejezetten izgalmas volt a felvételi időszaka is, és álmomban sem gondoltam, hogy ennyire fogom vágyni a tanítást és azt, hogy végre megkezdődhessen a hallgatókkal a közös munka.
Még óvodások voltak a lányaim, amikor először néztük meg A halhatatlanság országa című előadását, és először láttunk egyszemélyes bábjátékot. Magával ragadó, sziporkázó és elképesztően bravúros volt, ahogy minden szereplőt élővé varázsolt a színpadon, és egy pillanat töredéke alatt váltott, bújt egyik szereplő bőréből a másikéba. Sűrűn van erre lehetősége ezen a nyáron?
Rengeteg előadásunk van, nagyon örülünk annak, hogy ilyen hosszú böjt után végre újra találkozhatunk a közönséggel. Mostanában a gyermekeknek szóló művek mellett nagy érdeklődés fogadja felnőttelőadásainkat is. Hála Istennek, sokfelé járunk. Az anyaország kisebb-nagyobb települései mellett – örömünkre – gyakran ellátogathatunk a Felvidékre és Erdélybe is.
Mennyire fogékonyak a digitális világba született gyerekek és kiskamaszok a bábelőadásra?
Az előadások alkalmával érződik az, hogy milyen környezetben vagyunk. Amikor Erdélyben járunk, és ott is olyan területeken – például Csíkban –, ahol a történetek hallgatása még gyakorlat, egészen másként jut el az előadás a befogadókhoz, mint egy olyan közösségben, amelynek életét jobban átszövi a zaklatottság vagy a digitális világ. Azt hiszem, hogy nem az eszközök jelenléte a legnagyobb probléma, hanem hogy van-e más rajtuk kívül, és milyen mértékben van. Azokon a helyeken, ahol harmónia van a lelkekben, kiválóan sikerül a találkozás, és van, ahol kevésbé tudjuk áttörni a falat.
Kislányként színészi pályára készült.
Egész kiskorom óta bennem volt, rejtegettem, féltettem a tervemet, hogy színész szeretnék lenni. De a vágy velem maradt, ezért a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai szakára jelentkeztem. Végül a bábszínészosztályban végeztem, mert időközben megismertem a báb műfaját.
Szerelem volt első találkozásra?
Igen, bár csak utólag értettem meg, hogy miért kanyarította úgy a sorsomat az élet, hogy létrejöjjön ez a találkozás. Nem vezetett ugyanis egyenes utam az SZFE-re, mivel a prózai szak második rostáján kiestem. Mikor az egyetem lehetősége szertefoszlott, kissé későn észbe kapva a Kolibri Színház stúdiójába találtam pótfelvételi lehetőséget. Ott báboktatás is volt. A színházban első mestereim, Szívós Kari és Török Ági csodálatos érzékenységgel vezetgettek be bennünket a bábozás világába, az ő hatásukra zártam a szívembe a műfajt. Amikor elvégeztem a stúdiót, éppen indult a Színművészetin bábosztály, nem volt kérdés, hogy oda jelentkezem. Csodálatos tanáraim voltak az egyetemen, a mai napig fontos szereplői az életemnek.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A Mandinernél pár éve nem járt sikerrel, amikor igyekezett „kicsit pozitívabbra hangolni” a vele készült interjút.
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
A „nemzet csalogánya” vándorolva nőtt fel, hatása Kossuthéhoz mérhető, a magyar nyelv terjedésében fontos szerepe volt. Mindent elért, amit színésznő elérhet, de máig nem tudjuk, kibe volt szerelmes.
Valójában fogalma nincs se neki, se a csapatának arról, mit is kezdenének az országgal.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
A valaha volt egyik legnagyobb magyar színésznő a legmélyebbről érkezett: patkányok rágták a haját, mocskos szalmán aludt, vizes kötéllel verték – a géniusz mégis érvényesült, de ennek ára volt.
Hogy miért?
Figyelmeztetett az orosz elnök.
