Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Korábban az afgán elnök már elhagyta az országot.

A tálib felkelők behatoltak az elnöki palotába Kabulban, és elfoglalták az épületet – közölték tálib parancsnokok vasárnap a Reuters hírügynökséggel.
Az afgán kormány egyelőre hivatalosan nem erősítette meg, hogy a fegyveresek átvették az ellenőrzést a szigorúan őrzött épület fölött. Abdul Szattar Mirzakaval belügyminiszter a nap folyamán korábban arról beszélt, hogy a kabinet átmeneti kormánynak adja át a hatalmat, ám két tálib illetékes nem sokkal később közölte, hogy erről gyakorlatilag hallani sem akarnak, nem lesz átmeneti kormányzás, az iszlamista szervezet a hatalom teljes átadását várja el. Asraf Gáni afgán elnök vasárnap elhagyta az országot.

(MTI)
Nyitóképünk illusztráció. Forrás: MTI/AP/Rahmat Gul
