Újravizsgálja a WHO a koronavírus eredetét

2021. augusztus 12. 21:03
A WHO bejelentette, hogy újabb vizsgálatokat folytat majd a koronavírus eredetére vonatkozóan, és ehhez minden állam közreműködését kéri.

Az Egészségügyi Világszervezet arra kérte a világ országait, hogy „ne politizálják át a koronavírus eredetéről szóló kutatásokat, mert ezeknek nem az a szerepe, hogy bűnöst kiáltsanak” – írta meg a Reiuers. Ezt azonban úgy tűnik nem lesz egyszerű elkerülni annak fényében, hogy az Egyesült Államokban újra fellángolt a vita annak kapcsán, hogy a vírus egy Vuhan melletti laborból származik, és mesterségesen állították elő kínai kutatók. 

A WHO közölte, hogy az újabb vizsgálatok magukban foglalják azon 2019-es esetekről szóló adatok elemzését amelyek az év  korábbi hónapjaiból származó mintákat is tartalmaznak. Egyes állítások ugyanis arra vonatkoznak, hogy a vírus már 2019 korai időszakában feltűnt Kínán kívül.

A WHO szerint Kína és több állam is írt a szervezetnek azt állítva, hogy a koronavírus laboratóriumi eredetéről szóló elméletek további kivizsgálást igényelnek. A WHO azonban jelezte, hogy nincs semmilyen további eszköze arra, hogy Kínát további adatok kiszolgáltatására rá tudja bírni. 

Fotó: Koki Kataoka / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Megszavaztatják az embereket, hogy lássák, melyik mesét hitték el.

"A válasz mindig a következő: sokkal kevesebb kárt okoz a vakcina mintha nem oltanánk."

Ez a szakember erről mást mond:
https://www.bitchute.com/video..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés