Tények és valóság: az amerikai atombunkerek piaca növekszik
Az elmélet szerint az USA meggyengítette az egyik fő ellenfelét és megnövelte saját biztonságát.
A magyar és az amerikai baloldaliak nem tartoznak a Nyugathoz, mivel gyűlölik azt – mondja Dennis Prager, a PragerU online szabadegyetem alapítója, az egyik legbefolyásosabb amerikai médiaszemélyiség Esztergomban, az MCC Feszten. Hozzátette: a Nyugatot Közép-Európa mentheti meg.
– Ez az ötödik utam Magyarországra, és mikor először voltam itt, még Kádár János vezette az országot – kezdte beszédét Esztergomban, az MCC Feszten péntek délután Dennis Prager, a PragerU online szabadegyetem alapítója, majd egy történetet mesélt el.
Az első két szó, amit megtanult a magyaroktól, a nő és a férfi volt. Budapesten talált egy WC-t, és örült, hogy nemzetközileg ismert betűkkel jelezték a mosdót. Azonban a vécéajtó mögött két újabb ajtó várta: az egyikre az volt írva, hogy „férfi”, a másikra pedig az, hogy „nő”. Elkezdte kérdezgetni az embereket, hogy ő melyik, de mindenki elfutott. Aztán kiderült, hogy nem nő, hanem férfi.
– jelentette ki határozottan az amerikai médiaszemélyiség. Mint kifejtette: Nyugat-Európa elveszett, és bár Amerika még nem, de nincsen jó állapotban. Prager szerint ha a baloldal átvesz egy országot, egyetemet, vagy honlapot, ott nincs többé szólásszabadság.
Prager megjegyezte: ő a New York-i Columbia Egyetemen tanult nemzetközi kapcsolatok szakon, tud oroszul, és a kommunizmus volt a szakterülete. Sokáig azt gondolta, hogy a média akkor tudja átmosni egy társadalom tagjainak agyát, ha diktatúra van, egy szabad országban azonban ez lehetetlen. Ugyanakkor az utóbbi években rájött, hogy ez nincs így. Amerika szabad ország, mostanában ugyan nem annyira, mint régen, mindenesetre ott is agymosást végez a média. A média, illetve az egyetemi világ.
– Ha Amerikában azt twitteled, hogy „a férfiak nem szülnek”, akkor gyűlölködőnek fognak titulálni, és törlik a Twitter-fiókodat. A szülő nők nem nők, hanem „szülő személyek”. Nem illik azt mondani, hogy nő és férfi. Csak állatok esetben, emberek esetében nem. Az ember az egyetlen állat, ami nem nő és férfi többé. Az egész állatvilág nő és férfi, de az ember nem – sorolta a példákat Dennis Prager. Hozzátette: az olyan elitegyetemeken, mint a Harvard és a Berkeley,
– A matematikában nem ajánlott „igen/nem” válaszokat adni, és fehér felsőbbrendűségnek számít azt mondani, hogy ha összeadunk két számot, akkor abból egy adott harmadik szám lesz.
Két másik balos hazugságra is felhívta a figyelmet: az egyik szerint „a férfiak is menstruálhatnak”, a másik szerint „Amerika szisztematikusan rasszista”. Mint felhívta rá a figyelmet, három millió fekete költözött az USA-ba az előző évtizedben. – Miért költöztek oda? Költöztek zsidók a náci Németországba? – tette fel a költői kérdést az előadó.
Prager szerint a legjobb hely ma egy feketének, ahol a Földön élhet, az az Amerikai Egyesült Államok: több szabadság, több munka, jobb oktatás. – Persze – tette hozzá –, élnek rasszisták Amerikában. „Zsidó vagyok, és tudom, hogy van sok antiszemita ott. 350 millió ember lakik ott, és sokuk nem jó ember. De még mindig Amerika a legjobb hely számomra a világon.” Prager kijelentette: – George Floydot sem azért ölték meg, mert fekete. Ezt egy fekete, baloldali rendőrfőnök is elismerte. Ez nem faji kérdés, és csak a média csinált belőle azt.
„A nacionalizmus és a vallás tud jó és rossz is lenni.
A nacionalizmus tud nagyon jó lenni, mert egyesíti az embereket, vallástól, bőrszíntől függetlenül,
és én hiszek a magyar, a román, a kanadai nacionalizmusban, mert egyesíti az embereket – de a baloldal le akarja ezt rombolni” – vélekedett az előadó.
– A vallás utáni világ unalmas világ – mondta Dennis Prager. – A kereszténység adott értelmet az európaiak életének, a kereszténység után jött a nácizmus, kommunizmus. Ma Amerikában sokaknak a rasszizmus elleni harc adja az élet értelmét – az egyetlen baj, hogy nincs mi ellen harcolni. Ha nem foglalkozol a bőrszínnel, rasszista vagy. Ha foglalkozol vele, akkor is – vázolta a helyzetet.
– A média évekig tolta, hogy az oroszok segítettek Trumpnak a kampányban. Két évig nyomoztak az ügyben, és kiderült, hogy semmi alapja sem volt a vádnak – hívta fel a figyelmet Prager, aki szerint „Kanada az egyik legkevésbé szabad ország a Nyugaton, ahol alig van szólás- és vallásszabadság – ez nem vélemény, ez tény.”
– Nem tudom, hogy lehet megmenteni a Nyugatot... harcolni kell! – szögezte le. – Szeretném, ha értenék, hogy miért harcolnak. A közép-európaiaknak kisebbségi érzése van, de nem kéne hogy legyen. Valakinek meg kell mentenie a Nyugatot, és azért jöttem ide Kaliforniából, ami hosszú út, hogy elmondjam: a Nyugat nem fogja megmenteni saját magát, Közép-Európa mentheti meg!
– Közép-Európa a épp annyira a Nyugat része, mint Franciaország: a judeo-keresztény civilizáció része. A nyugati civilizáció nem pusztán földrajzi fogalom, hanem értékfogalom – mondta Prager. Majd feltette a kérdést: Ki nem tartozik a Nyugathoz? A válasz:
„A baloldali magyarok és a baloldali amerikaiak, mivel ők gyűlölik a Nyugatot.”
„Lényegtelen, hogy optimista vagy pesszimista vagy. Egyik sem harcol. A pesszimistát nem érdekli, az optimistát sem – fejtette ki. „Nem érdekel, hogy optimista vagy pesszimista vagy, az érdekel, hogy harcolsz-e vagy sem. Istent sem az érdekli, hogy optimista vagy pesszimista vagy, hanem hogy jól éltél-e azokban az években, amelyek adattak neked a Földön. Ma a baloldal ellen kell harcolni – a szabadságért.”
Dennis Prager azzal zárta beszédét: „Magyarország és Lengyelország vezeti ezt a harcot. Ha azért harcolnak, hogy megmentsék a Nyugatot, az a legjobb dolog a világon.”
Fotó: Ficsor Márton