Még javában tartanak Tokióban az olimpiai játékok, a világ legnagyobb sportünnepe, s nekünk, magyaroknak már eddig is évekre kiható élményrengeteget adott. Hajlamosak vagyunk ilyenkor az éremtáblázatot fürkészni, bonyolult statisztikákat kovácsolni, esélylatolgatni bőszen, pedig sokkal tanulságosabb a teljesítmény mögötti emberi történeteket kihangosítani. És ilyenekben szerencsére bővelkedik az olimpia – még akkor is, ha laboratóriumi körülmények között, nézőktől elzárva zajlik egy szépen megkomponált japán falanszterben.
Kezdődött Szilágyi Áronnal, aki előtt a sporttörténelemben soha senki nem tudott vívásban egymás után három alkalommal egyéniben diadalmaskodni. Az ő sikertörténete mögött is számos kudarc, elbizonytalanodás, feladás feszül, még ha nem olyan látványosan kellett is feltámadnia, mint másik aranyérmesünknek, Milák Kristófnak. Az ő esetük nem csupán a kitartás példázata, hanem az emberi nagyságé is: hogy a világsiker árnyékában is lehet szerénynek, emberinek, megközelíthetőnek megmaradni.
Az olimpiai éremesőhöz szokva sokkal nehezebben dolgozzuk fel a „nem úgy sikerült” történeteket, gyakran eluralkodik rajtunk a kollektív csalódásélmény. Talán szükségtelen kiemelni, hogy milyen hihetetlen emberi teljesítményből fakad maga a részvétel kiharcolása, arról azonban érdemes szót ejteni, hogy milyen fontos a nemzet támogatása kudarc esetén. A legyőzhetetlenség mítoszát kiépítő Hosszú Katinkára például egészségtelenül súlyos elvárások nehezedtek. Most nem úgy jött ki a tempó, ahogy egy ország remélte, és ezt méltatlan kommentek, sajtótámadások sora követte. Felemelő gesztus volt viszont a sporttársak szinte azonnali kiállása, illetve a miniszterelnöki gratuláció is, ami nemcsak a magyar szurkolók őszinte főhajtása Katinka eddigi pályafutása előtt, hanem alapvető emberi gesztus az épp pályafutása nehéz periódusát élő sportoló felé.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Wladár Sándor és Sós Csaba is bizakodó a 2027-es budapesti vizes világbajnokságot illetően.
Nyíregyházán vagy Los Angelesben?
A Honvédnál még mindig hisznek abban, hogy visszatér a medencébe.
Azt is elárulta, miért nem lett olimpiai bajnok.
Leáldozóban a transznemű sportolók fénykora.
A sportolók valóban nagyon sokat kockáztatnak a minimális – ha egyáltalán létező – sportteljesítménybeli előnyért, amikor kokaint fogyasztanak.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
