Ez a Pegazus még virslinek sem jó – 2. rész

2021. július 21. 21:37

Sebes Gábor
Pesti Srácok
Magyarország nem véletlenül lett a Soros támogatta szervezetek és a balliberális sajtó által alapított Pegasus-konzorcium célpontja. Lássuk, hogyan tálalják a nemzetközi hálózat hazai ügynökei a „botrányt”.

„Magyarország nem véletlenül lett a Soros támogatta szervezetek és a balliberális sajtó által alapított Pegasus-konzorcium célpontja. Az USA Ukrajna és a NATO közeledésének akadályozása miatt neheztel ránk. Magyarország – bár részt vesz bennük – nem lelkesedik az Oroszországra kivetett szankciókért, amelyek egyébként egész Európának károsak, kizárólag az USA érdekében állnak.

Mint azt a cikk első részében megírtam, világpolitikai szintű akció indult – vélhetően amerikai titkosszolgálati háttérrel – a Pegasus-konzorcium tálalásában. Magyarország ennek csak mellékhadszíntere, még ha nekünk a legfontosabb is. Az Európai Unió brüsszeli bürokráciája is fegyvert kapott a kezébe ezzel, éppen, amikor »jogállamisági« kifogásokra hivatkozva akarják Magyarországot megfosztani a neki járó újjáépítési támogatásoktól.

LÁSSUK, HOGYAN TÁLALJÁK A NEMZETKÖZI HÁLÓZAT HAZAI ÜGYNÖKEI A „BOTRÁNYT”! 

A megjelent cikkek hatalmas mennyiségéből látszik, hogy szervezetten, összehangoltan előre felkészültek arra a dátumra, amikor megkapták az utasítást az akció elindítására. Ennyi cikket nem lehet a pillanat ihletésére megírni, ezeket előre bekészítették.

A Direkt36 nevű (Soros…) »oknyomozó portál” indította a támadást. Eddig is azzal tüntették ki magukat, hogy a magyar kormány elleni külföldi sajtórágalmakat híven közvetítették.

Az, hogy az adatbázisban feltűnik egy telefonszám, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a célszemélyek ellen biztosan be is vetették a Pegasust és a telefonjukat fel is törték, de számos esetben a telefonok utólagos vizsgálata bizonyította, hogy valóban behatoltak az NSO programjával a készülékekbe – írják, majd ettől kezdve tényként közlik, hogy mindenkit lehallgattak, aki a listán van. Például »a több mint 300 magyarországi célpont közül egyelőre többek között a következő embereket azonosítottuk be«.

Ugyanakkor csak két újságíróról, Panyi Szabolcsról és Szabó Andrásról, továbbá három egyéb személyről írják azt, hogy a telefonjukat megvizsgálták és azt találták, hogy ezeket tényleg feltörték. A »300 célpontból 295-ról« még ők sem állítják, hogy bármiféle bizonyíték lenne a kezükben, de ez nem zavarja őket.

A nemzetközi tényfeltáró csapat birtokába jutott adatokból az nem derül ki egyértelműen, hogy pontosan ki vetette be a kémszoftvert – írja a Telex, majd ettől kezdve tényként kezelik, hogy a magyar hatóságok hallgatták le a magyarokat. Ugyanakkor a francia újságíróknál nem a franciákat, hanem a marokkói hatóságokat keverik gyanúba.

Az Amnesty International a Telex szerint összesen 37 készüléket vizsgált meg. Ebből 23 esetben megállapította, hogy valóban feltörték a telefont Pegasus-szal, 14 esetben pedig a behatolásra tett kísérletre utaló nyomokat talált. A többinél nem talált bizonyítékot. Az Amnesty a honlapján beszámolt az általa elvégzett vizsgálatról – de abban 39 személy 40 készüléke szerepel. Egy marokkói, két azerbajdzsáni, egy ruandai, négy mexikói, tíz indiai, négy emirátusokbeli, tizenkét francia és öt magyar van köztük. Két magyar PO-val (politikus?) jelzett készüléket nem sikerült feltörni.

Semmilyen további készülék vizsgálatát nem említik, és bizonyíték sincs rá. Az öt földrészre kiterjedő világbotrány és sajtóhadjárat 23 talán bizonyított – hiszen Sorostól független szervezet nem vizsgálta – eseten alapul!

Ami Panyi Szabolcsot illeti, őt a Direkt36 valamiféle szabadsághősnek igyekszik feltüntetni. Sőt, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Telexben elmondhatta, milyen érzés lehallgatva lenni.

Legalább tíz esetben pár munkanappal az után törték fel a telefonját a Pegasusszal, hogy hivatalos kérdéseket küldött kormányzati szereplőknek

– írják Panyiról. Mert ő olyan kiváló újságíró, hogy már a kérdéseitől remegni kezd a Hatalom, és a megfigyelésére ad utasítást.

... ”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A programot csakis államnak adták el. Tehát a megrendelő csakis a magyar állam képviselője lehetett.
Szóval hiába próbálja mosni a Prosti Srácok a szaros lepedőt...

,,Régóta ismeretes, hogy Magyarországon szinte semmilyen érdemi külső kontrollja nincs a nemzetbiztonsági célú titkos megfigyeléseknek. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény – ellentétben a bűnüldözési célú megfigyeléssel - szinte bármilyen esetben lehetővé teszi emberek titkos megfigyelését, és azok felett semmilyen külső, a kormányzattól független kontroll nem érvényesül.” - https://www.amnesty.hu/a-korma..

Ezzel szemben
1995. évi CXXV. törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokról
58. paragrafus (1) Az 5. paragrafus b), d), h)-j), valamint a 7. paragrafus b), d), i)-k) pontjaiban meghatározott nemzetbiztonsági feladatok ellátása során az 56. paragrafusban felsorolt titkos információgyűjtést a Fővárosi Bíróság elnöke által e feladatra kijelölt bíró engedélyezi.

A törvényt 1995 évben fogadta el az országgyűlés. 2010 évek előtt nem volt vele probléma. Az első 2016 évben kezdődött a Szabó és Vissy kontra Magyarország ügyben, amely Eötvös Károly Intézet állítólagos üggyel kapcsolatos. https://nepszava.hu/1096613_le..
Azonban ennél az ügynél sem bizonyosodott be, hogy a poloskák miképpen és ki által kerültek az irodákba.
https://nepszava.hu/1096613_le..

Tudod van az a demokrácia nevű izé, ami nem így működik...

Aha. És mit akartál ezzel mondani???
Ha te ezt gondolod azokról akiket lehallgattak, te egy nagyon más Magyarországon élsz.
Ma Magyarországon csak és kizárólag választással lehet megbuktatni egy kormányt.
Amúgy mi a lóvégtag az az "alkotmánypuccs"????????????????
Ami meg a külföldi titkosszolgálatokat illeti, Pártunk és Kormányunk pont az orosz titkosszolgálatot engedte be az országba.

https://index.hu/belfold/2019/..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés