A foci-Eb után rögtön itt az olimpia, amelyhez magyarok millióit fűzi különleges viszony.
Ha labdarúgó-Európa-bajnokság, akkor utána nyári olimpia – ez a koronavírus-járvány miatt megbicsaklott világban is így marad, igaz, kicsit bizarr volt 2021-ben látni élőben a 2020-as kontinenstornát. A szinte horrorisztikus másfél év után a fociünnepre kiéhezett Európa (majdnem fele) egy hónapig végre felszabadultan drukkolhatott csapatának vagy mások ellen – ki-ki ízlése szerint. Valljuk be, jólesik néha fociban az ellendrukkolás, különösen, ha saját csapatunk már kiesett. A nagyképűség például nem szimpi. Hatalmas arccal óriásit lehet esni, ennek számos esetét láthattuk a Budapesten megforduló sztárok körében is.
A világbajnok francia válogatott saját nagyságától kissé eltelt – és a végén egymással szokás szerint jól összevesző – tagjainak például nem tetszett a rekamié és az ablak a pesti luxushotelben, egyeseknek az üdítőkkel és egyéb esszenciális dolgokkal akadtak gondjai, megint másoknak a térdre rogyás problematikája kötötte le a figyelmét, míg végül ott is maradtak. Bezzeg a kicsik! Csehország, Svájc és Dánia csak a futballra koncentrált, ki is pofozta az identitáspolitikával és egyéb, a sporteseményen borzasztó fontos ügyekkel lekötött focinagyhatalmakat, holott biztos, hogy azért Hollandia erősebb csapat, mint Csehország, Franciaország pedig tíz meccsből kilencszer jobb Svájcnál.
Csakhogy egy futball-Európa-bajnokságon nem árt kicsit a futballra koncentrálni. Az olasz foci megújulása olyan jól sikerült, hogy ha már a Wembley-ben jártak, haza is vitték a trófeát, éppen azoknak az angoloknak az orra elől, akiknek ötvenöt esztendeje nem sikerül semmit megnyerniük. Az olaszok tudnak győzni, de a szigetország most veszíteni sem: nem is a vereséget követő, méltatlanul primitív rasszista őrjöngésre gondolok, hanem arra, hogy a döntőbe jutó angol válogatott tagjai két másodpercig sem voltak képesek a nyakukban tartani az ezüstérmet – már tépték is ki, ahogy leléptek a dobogóról. Utoljára egy sakkversenyen láttam ilyet tizennégy éves koromban, ahol a velem szemben vesztes fél a parti után lesöpörte a figurákat az asztalról: ha nincsenek ott a bábuk, akkor nincs vereség sem, gondolhatta. Oké! Ilyen mentalitással lehet, hogy további fél évszázadon át sem „tér haza” a futball, pedig huszonöt éve énekelnek már róla.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Fekete-Győr András volt Momentum-elnök politikai pályafutása során számos mulatságos vagy épp szánalmas mondattal ajándékozta meg a magyar közéletet. Összeszedtünk Fekete-Győr András eme mondataiból egy csokrot.
Azt is elárulta, miért nem lett olimpiai bajnok.
Leáldozóban a transznemű sportolók fénykora.
A sportolók valóban nagyon sokat kockáztatnak a minimális – ha egyáltalán létező – sportteljesítménybeli előnyért, amikor kokaint fogyasztanak.
Kucsera Gábor arról beszélt, hogyan veszett el minden, ami korábban biztosnak tűnt, és hogyan sikerült visszaszereznie a legfontosabbat.
Legjobb női teniszezőnk a nehezebb évek után idén újra visszakapaszkodott a párosok világelitjébe.
Demkó Attila, az NKE John Lukacs Intézet programvezetője a Poltico hasábjain írt az Amerika és Európa között kialakult szakadékról.
A South China Morning Post szerzője arról ír, Trump külpolitikáját nem az ideológiai ellentét vezérli, hanem az erő és tekintély iránti tisztelet.
