Orbán egy demokrata és Brüsszel ezt nem bírja

2021. július 21. 22:31

Kötter Tamás
Facebook
A nyugat addig rázta a demokrácia bölcsőjét, hogy szépen kiesett belőle a baba.

„Orbán egy demokrata és Brüsszel ezt nem bírja

Nemzetközi össztűz alatt van Magyarország, mióta elfogadták a liberális fősodornak nem tetsző pedofilellenes törvényt. A valójában gyermekvédelmi törvényt igyekeztek összemosni a homofóbiával, holott a jogszabály kizárólag az LMBTQ propaganda ellen nyújtott védőernyőt és adta meg a szülőknek a jogot a gyermekek szexuális edukációjához, ami teljesen beleillik az unió irányelveibe.

A törvény okán egyszerre támadja hazánkat Brüsszel és a Soros-hálózat. Az unió vezetése példátlanul forrásmegvonással akarja hazánkat megszorítani, míg az Open Society, az Amnesty International, a Direkt36, a Telex és a 444 álhírekre alapított kémbotránnyal szeretné gyengíteni Orbán helyzetét.

A nyugat addig rázta a demokrácia bölcsőjét, hogy szépen kiesett belőle a baba. A demokrácia egy döntéshozatali rendszer, ahol a fő irányt a többségi akaratnak, a társadalmi támogatottságnak kell meghatároznia. A brüsszeli elitben és a Soros-hálózatban a finanszírozási pénzeken kívűl még az a közös, hogy társadalmi felhatalmazás nélkül akarnak belpolitikai hatást gyakorolni.

Az Orbán-kormány népszavazást kezdeményez a gyermekvédelmi törvény kapcsán. Ez egy felelős, demokratikus döntés, hiszen az állampolgárok népszavazás útján tudják legközvetlenebben kifejteni véleményüket és egy ilyen vitás helyzetben bölcs dolog a társadalmi megerősítés.

Jól ismerjük a példát, miszerint Európa a következő három pilléren nyugszik, a kereszténységen, a görög filozófián és a római jogon. Ha bármelyik pillért kivesszük, felborul. A globalizációval a kereszténységünket és kultúránkat folyamatosan vesztettük el, de a jogrendszer volt talán az utolsó még épen maradt bástya.

Ne engedjük veszni hagyni csodálatos európai hagyományainkat! Védjük meg gyermekeinket és demokráciánkat a külső és belső támadásoktról!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Angol nyelvterületen már régen úgy hívják a demokráciát, hogy "demockery". (mockery = kigúnyolás)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés