Amikor az Unokáinkról... futott a tévében és azt néztem, nem tudtam még szinte semmit a politikáról. Pedig most, jobban belegondolva, Rádaytól is tanulhattam valamit erről, hiszen, mint ismeretes, a politika a polisz ügyeivel való foglalkozást jelenti. És a polisz maga, a város, annak kinézete, kultúrája, öröksége, civilizációja és annak védelme mi más lenne tehát, ha nem politika?
Ráday a kései Kádár-korban vált ismertté – egy olyan korban, ami már túl volt a század közepét itthon és a nemzetközi életben is meghatározó, utópisztikus ábrándokat szövő, a múltat végképp eltörölni kívánó modernista forradalmon. A kései Kádár-korban – sok egyéb mellett – a modernizmus is lendületét vesztette, a rendszerváltás éveiben pedig a vadkeleti kapitalizmus jelei és megoldásai, aztán a szabályozatlan pénzbeszél-építészet vadhajtásai szökkentek szárba. Minden enyészetnek indult, a politikai rendszeren túl az épített környezetünk is korhadni, roskadozni kezdett.
Ekkoriban készítette műsorait Ráday,
látványra dohogó kispolgárként, a felszín mögött a régi, polgári értékek védelmezőjeként.
Ebből a szempontból, legismertebb munkásságát értékelve azt lehet mondani, a szó legszorosabb értelmében vett konzervatív értékőr volt ő, még ha politikailag valószínűleg soha nem vallotta volna magát annak.