A kémek nem ismernek tréfát

2021. július 19. 8:10
Érdemes, ha nem is megbékélni, de tisztában lenni: biztos, hogy mi magunk is le vagyunk hallgatva.

Egy sörözőben ültünk. Cimborákkal. Olyanokkal, akikkel úgy körülbelül az ember bármit meg mer osztani, tudja, hogy nem fogja visszahallani, legfeljebb ugyanebben a körben, ugratás formájában; ezért szép dolog a betyárbecsület. Egyszóval ültünk, és söröztünk gyanútlanul. Álmunkban sem gondoltuk, hogy közben valaki megfigyel minket. De nem csak éppen itt és most, a szomszéd asztaltól egy komikusan kivágott újság mögül! Pénzt és energiát nem sajnálva naphosszat titkaink után koslat, csúcstechnológiát és dollármilliókba kerülő analitikai szoftvereket vet be, és akármerre megyünk, bárhol elérhet bennünket, hallhatja minden szavunk – ráadásul mindezt a saját telefonjainkon keresztül. Hogy nem csak az úgymond lényegre figyel, hanem minden rezdülésünket követi, pillanatnyi szeszélyeink, hóbortos kiszólásaink sem maradnak rejtve, de még akkor sem, ha viccből mondjuk: ő nem ismer tréfát.

Jó adag gyanútlanság, megfelelő naivitás szükségeltetett ahhoz, hogy elhagyja a számat a mondat, amely megpecsételte további sorsom, akár Kundera főhőséét a Tréfában. Egy szó, mint száz, kimondtam:

szerintem fasza dolog hegyet mászni!”

Kódolás ide, kódolás oda, tizenöt percbe sem tellett az elvtársaknak, hogy a megfelelő módon reagáljanak.

Negyedóra múlva, amikor kinyitottam a telefonom, megdöbbenve láttam, hogy elárasztották a Facebook hírfolyamom az osztrák Alpok hegymászásra alkalmas tájairól szóló hirdetésekkel, soha vissza nem térő alkalmakkal, helyi szállodák, apartmanok, szolgáltatók dicshimnuszaival.

*

Nem gondolom, hogy most olyan orbitálisan nagy felfedezést tettek volna azok, akik amiatt kongatják a vészharangot, hogy megfigyelik őket, s hogy hát erről tanúskodik a saját hangjuk visszahallása is. Roppantul jól emlékszem arra, amikor a kétezres években, s különösen 2006 után nem lehetett úgy telefonbeszélgetést lefolytatni vonalason, hogy az ember ne ütközött volna hasonló anomáliákba.

Szüleim rendszeresen köszöntötték az elvtársakat a vonal harmadik végén, ha az Egyesült Államokba vagy Kanadába telefonáltak.

Pedig még milliomosok meg befolyásos exminiszterek meg úgy általában senkik sem voltunk, csak egy jobboldali család, ahol tizennyolc éves jómagam fórumokon olyan kérdésekben formált véleményt, mint például, hogy az egyszeri revízió kapcsán túl szabad-e menni a bukovinai csángók kedvéért az ezeréves határon, vagy sem, illetve aljas dolog bevezetni a tandíjat; páran lapot és pártot is alapítottunk fejben, mert hát minket is elkeserítettek az akkori választási eredmények, aztán körülbelül ez ennyiben is maradt. A telefonban azért a hangom vissza-visszaköszönt nekem is, én pedig jó egészséget kívántam Szilvásy elvtársnak.

Őszintén sajnálom, hogy akkoriban nem jutott eszébe sem az Amnesty Internationalnek, sem másnak nyomozni az ügyben, ablakon befújni kész dokumentumokat, hogy valaki „oknyomozó cikkbe” ollózhassa össze (ez is van olyan életszerű, mint hetvenes évekbeli japán lapokat véletlenül fellapozni, nem?).

Maradtak az ironikus megjegyzések, a verbális „albán légvédelem”, elvégre egyszerű honpolgárként olyan médiaelérésünk sem volt, hogy holnaputánra kétmillió ember tudja, hogy – szerintünk – mi le lehetünk hallgatva – talán, s hogy pártok hívjanak össze miattunk, vagy akár csak az ügyünkbe kapaszkodva, bizottsági üléseket.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy miközben lehallgattak, és jól detektálhatóan nem voltunk az akkori kormány barátja, mégsem zúzta ránk az ajtót senki, mert – elnézést kérek, ha valakit ezzel megbántanék – nem diktatúrában éltünk. Ezért lehetett leváltani őket 2010-ben szavazással.

Ahogy a mostani kormány sem diktatórikus, s ezt is le lehet, ismét csak bocsánat, ha valakit ezzel megsértettem.

Jogállamban az ilyen típusú megfigyelés egy roppant kellemetlen velejárója a rendszernek. Mármint, a demokráciának. Velejárója, s annak is, hogy az ember okostelefont használ, még inkább annak, ha a közösségi médiában is jelen van, s hát ott aztán nem csak lehallgatják az embert, de, mint a mellékelt ábra mutatja, tizenöt perc alatt el is adják mindazt, amit megtudtak róla. Sőt, a kormányoknak is kiadják minden további nélkül, nyilas-komcsi házmester néni sem kell már, hogy felírogassa zsíros fedelű kockás füzetébe plajbásszal, hogy kik mentek be a Kovács család lakásába: ott vannak a telefonok cellainformációi, ott van minden felvett rezdülésünk, legintimebb pillanataink, és ha maga Mark Zuckerberg is leragasztja a webkameráját a laptopján, pontosan milyen illúziókat is kergetünk mi itt a magánélet szentségéről? Azt az izgalmas kérdést meg akkor már el sem kezdeném feszegetni, hogy mi a garancia arra, hogy – mindenféle rátelepített szoftver nélkül, akár az operációs rendszer feletti szinten leprogramozva – az Apple nem küldi-e Washingtonba, a Huawei meg Pekingbe azt a csilliárd adatot, amit rólunk rögzít a telefonunk, hogy aztán szülőhazája titkosszolgálatainak, vagy kérésre annak szövetségeseinek, kormányoknak, ellenzéknek adja át. Ebben a környezetben feltenni a telefonunkra egy izraeli kémprogramot körülbelül annyira lenne rendkívüli gyakorlat, mint letölteni egy applikációt a budapesti tömegközlekedéshez.

Már persze, ha megtörtént mindez.

Ha félretesszük cinizmusunk, azt azért érdemes hozzáfűzni, hogy a lehallgatás végtelenül taszító gyakorlat, akárki csinálja is, legyen akár gazdasági vagy politikai célja, hivatkozzon a testreszabott reklámok vagy a biztonságunk fontosságára – de mindennapi valóság. Azzal is érdemes, ha nem is megbékélni, de tisztában lenni: biztos, hogy mi magunk is le vagyunk hallgatva. Ehhez már csak koktélcseresznye a tortahabon egy esetleges izraeli szoftver, vagy hogy egy olyan szabad és demokratikus közösség adja a kóserpecsétet a tömeges megfigyelésre az elmúlt hetekben, mint mondjuk az Európai Unió.

Éppen ezért lenne fontos a téma, úgy egészében nézve, és lenne üdvös, ha sikerülne róla higgadtan és érdemben beszélni. A magyar politikai percklíma erre viszont fokozottan nem alkalmas, itt nem szokás ilyen ziccereket kihagyni. Marad hát a tőkekovácsolás, ezúttal ellenzéki részről, körülbelül azon az alapon, hogy a kormány nem a megfelelő karakterszámban cáfolta a vádakat. És talán ennyiben is marad az egész, lévén hazánkban még a feketén-fehéren bebizonyított, az akkori miniszterelnök részvételével lebonyolított, valódi orosz-magyar kémsztorik is elsikkadnak.

Összesen 147 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hát Netanyahu bukásának vannak árnyoldalai...

A botrány leglényegesebb eleme a megfigyelési lista kiszivárogtatása izraeli részről. Az ilyesmi mindig szelektált információt jelent- a most megnevezett országokon túl, nyilván tucatjával szerepelnek más, európai országok is. Ha nem így lenne, akkor a titkosszolgálatok vezetése nem jó kezekben van egy terrorista fenyegetettség közben élő Európában.
Amúgy személyes dolog, de én a hazaáruló kamu NGO-k aktivistáinak titkosszolgálati megfigyelését bármilyen eszközzel kötelezővé tenném. És időnként azért leleplező tényanyagokat is megosztanék a közönséggel...

Olyan felindultnak látszol... Pedig emlékszel a volt TASZ-vezér Dénes Balázs estére? Az Orbán-Netanyahu melegedés után nem sokkal, gondolom Mosad-os ügynökkel kávézgatva mikrofonba mondta mi Gyuribácsiék lehetősége a Fidesz megfogására- lelkesen magyarázta mely német autógyárakon keresztül lehet nyomást gyakorolni.

Jók a felvetései a szerzőbej és van min elgondolkodni.

Mivel nincsenek közvetlen bizonyítékok arra, hogy a megfigyelések, lehallgatások egyes országokban a kormányok megrendelésére történt még az is feltételezhető, hogy valamilyen más szervezet végezte, végeztette. A cél az lehetne, hogy lejárassák, megbuktassák azokat a kormányokat, amelyek számukra nem megfelelőek. Minden esetre indokolt lenne az ügy kivizsgálása és annak megállapítása, hogy ki/kik állnak a lehallgatási ,,botrány,, mögött. Továbbá milyen célzattal történt. Amíg erre egyértelmű válasz nem adható, csak feltételezgetések vannak, addig szerintem kacsa az egész.

Néhány idézet:

,,A kutatás szerint közvetett bizonyítékok vannak arra, hogy a megfigyelések mögött a magyar állami szervek állnak.,,
https://hvg.hu/itthon/20210718..

,,A kutatás alapját egy 50 ezer telefonszámot tartalmazó adatbázis képezte, amelyhez a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat és az Amnesty International jogvédő szervezet jutott hozzá.

A nemzetközi tényfeltáró csapat birtokába jutott adatokból nem derült ki egyértelműen, hogy ki vetett be a kémszoftvert, azonban a lap szerint több körülmény is arra utal, hogy a magyar hatóságok használták a programot magyar célpontok ellen.,,
https://hvg.hu/itthon/20210718..
Még kapcsolódó cikk: https://forbes.hu/uzlet/korman..

És az bizonyíték, hogy Soros apó Amnestyje haveri telefonokon kémprogramot talál?
Aki rátette, az meg is találta. Nagy ügy. Vajon mennyibe kerül nekünk? Én mondom: sokba.

A vagyonos üzletemberek függetlenek voltak, azt elfelejtetted hozzátenni.
Már úgy függetlenek, hogy még nőtlenek voltak, gondolom.

Soros nem hallgat le senkit, illetve igen, de nem ez a fontos.
Soros azt meséli el, hogy Orbánék kehallgatják az ő függetlenjeit.
És te ezt hiszed el, mert minden erőddel ezt akarod elhinni. Ehhez fűződik érdeked.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés