Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

A pártigazgató szerint egy mesterségesen felnagyított problémáról van szó.

Molnár Zsolt az ATV Egyenes Beszéd nevű műsorának vendége volt, ahol arról beszélt: a hatpárti ellenzéket kormányváltás esetén „nemzeti egységkormánynak” lehet majd nevezni.
– fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy ebben az összefogásban fontos-e, hány tagja van az MSZP-nek, utalva arra, hogy az utóbbi időben több, veteránnak számító politikus – egész pontosan Molnár Gyula és Szakács László – is elhagyta a szocialista pártot, azt válaszolta, hogy két kezén össze tudja számolni, hányan léptek ki az utóbbi időben az MSZP-ből. Ehhez képest pedig, mint mondta, 40-50 fő lépett be a pártba.
– fogalmazott az MSZP-s kilépésekről Molnár.
Nyitókép: atv.hu