Kétarcú filantrópia: ellentmondások a globális vállalatok aktivizmusában

2021. július 8.
Látványos identitáspolitikai kampányokat folytatnak, ám a nagy cégek hozzáállása korántsem példás, ha saját munkavállalóik jogairól vagy éppen a környezetvédelemről van szó.

Dobozi Gergely és Joób Kristóf írása a Mandiner hetilapban.

Rendkívül látványos a globális ellátási láncú multinacionális társaságok aktivitása identitáspolitikai kérdésekben. A cégek marketingstratégiája a negyedik hullámos feminizmustól kezdve a genderproblémán keresztül a rasszizmusig sok témakörre kiterjed.

Kétarcú Ianus (ismeretlen korú etruszk lelet, Velch, Viterbo tartomány, Olaszország)<br>Fotó: Getty Images / DEA / G. NIMATALLAH / De Agostini

Csak hogy néhány példát említsünk: az Adidasnak külön Pride-kollekciója van, ezenkívül 2025-ig csaknem százhúszmillió dollárral készül támogatni a Black Lives Matter mozgalmat. A számos divatmárkát (Zara, Bershka, Stradivarius stb.) tömörítő Inditex-csoport koherens diverzitásmarketing-stratégiával bír, büszkén hirdetve, hogy a konglomerátum egyik kisebbséget sem hagyja az út szélén. Az olyan neves autómárkák pedig, mint a BMW vagy a Volkswagen az lmbtq személyek jogvédelme jegyében – a Pride-ra tekintettel – szivárványszínűre festették emblémájukat. Bár az is igaz, hogy a nevezett autómárkák nem voltak vakmerők, és kínosan kerülték az ilyen jellegű akciókat a fizetőképes közel-keleti piacokon, ahol az uralkodó muszlim kultúrát sok helyen kendőzetlen homofóbia jellemzi.

A látványos identitáspolitikai akciók mellett viszont kevés publicitást kapott a Corporate Europe Observatory (CEO) Feloldozva, avagy a cégek lobbija az emberi jogi és környezet­védelmi alapú felelősségre vonás ellen című, júniusban megjelent tanulmánya. Ebből kiderül, hogy a nagy társaságok hozzáállása korántsem ilyen példás, ha saját munkavállalóik jogairól vagy éppen a környezetvédelemről van szó.

Emberi jogok, munkavédelem, profit

A tanulmány lényege, hogy minden ambiciózus célkitűzés és a karakteres alapjogi relevancia ellenére az Európai Unió helybenhagyhatja a laza munka- és környezetvédelmi szabályokat, így mentesítve a multikat a működésükkel kapcsolatos felelősségre vonás alól.

Sokáig nem így tűnt. Tavaly áprilisban maga Didier Reynders,az Európai Bizottság igazságügyi biztosa ígérte meg, hogy új uniós átvilágítási (úgynevezett due diligence) szabályok rendeznék a globális értékláncokkal bíró multik működését. Ezek megfelelő garanciák mellett lehetővé tennék, hogy az EU-ban kereskedő multinacionális cégek globális ellátási láncaik teljes széltében és hosszában megtartsák az európai civilizációt jellemző emberi jogi és környezetvédelmi minimumsztenderdeket. Reynders fellépése egy európai bizottsági jelentést követett: ebben a jelentéstevők feltárták, hogy az EU-ban tevékenykedő társaságok működésük során a releváns emberi jogi és környezetvédelmi szabályok notórius megszegőinek bizonyultak.

A nagy cégek hozzáállása korántsem példás, ha saját munkavállalóik jogairól vagy éppen a környezetvédelemről van szó”

Az igazságügyi biztos nem tévedett: a korábbi szabályok valóban elégtelennek bizonyultak. A multiknak ugyanis mindeddig kizárólag egy önkéntes alapon érvényesülő keretszabályozásnak, az úgynevezett vállalati társadalmi felelősségvállalás (corporate social responsibility – CSR) sztenderdjeinek kellett megfelelniük.

Hogy jutott a baloldal idáig?
Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy a baloldali identitáspolitikát a nyugati átlagember szemében ma éppen a multinacionális társaságok, vagyis a kapitalista termelés zászlóshajói jelenítik meg. A kortárs történész Francis Fukuyama Identity: The Demand for Dignity and the Politics of Resentment című könyvében nyújt magyarázatot a látszólagos ellentmondásra. Szerinte a baloldali politika a kilencvenes évek elejére elvesztette fő hajtóerejét, vagyis az alsóbb osztályok jólétének és a társadalmi egyenlőségnek a lehető legszélesebb körű megvalósítását. Miután a nyugati munkásosztály példátlan jóléti szintre jutott, a baloldal egyre inkább a különféle kisebbségek védelmére helyezte a hangsúlyt. Kijelenthetjük azonban, hogy a törekvés a kommunikációs kampányok szintjén marad, s az identitáspolitika űzése mellett már nincs energia arra, hogy az évtizedek alatt más vonatkozásban felmerülő szociális egyenlőtlenségek problémáját orvosolják. A baloldal tehát tulajdonképpen belátta, hogy egyszerűbb és látványosabb identitáspolitikai sikerekkel kampányolni, mint összetett szociálpolitikai modellekkel előállni. A multik szelektíven érvényesülő identitáskampányai ezt a kettősséget kiválóan szemléltetik.

A jelenlegi sztenderdek elégtelenek

A CSR-rendszerrel kapcsolatban általánosságban azt tartják a legnagyobb problémának, hogy a profitorientált szemléletmódot a magasztosság mázával önti le, miközben a CSR-t alkalmazó cég továbbra is környezetszennyező, illetőleg az emberi jogokkal ellentétes tevékenységet fejthet ki. Alkalmazása közben mindvégig a profit arat győzelmet az alapelvek felett.

Ennek szembetűnő és tragédiába torkolló példája az, amikor az európai tulajdonú cégeknek nagy tételben gyártó bangladesi Rana Plaza nevű textilgyár a benne dolgozó munkásokat maga alá temette, 1134 dolgozó halálát és további 2500 munkás súlyos egészség-károsodását okozva. A Rana Plazában gyártanak olyan neves európai vállalatok is, mint az Adidas, a Zara, a H&M vagy a Mango. Szomorú adalék, hogy noha ezek a cégek előszeretettel növelik eladásaikat a feminizmusra és a genderre épülő marketingkampányokkal, például a bangladesi textilipar esetében a női munkaerő jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. Ezekben a gyárakban – ideértve az egykori Rana Plazát – a dolgozók nagyjából 80 százaléka nő.

Milliárdos sportolók a rabszolgaság elleni demonstráció gyanánt abban a felszerelésben térdelnek, amelyet sokszor vállalhatatlan körülmények között dolgozó emberek gyártottak”

A nyolcemeletes épület 2013-ban kevesebb mint kilencven másodperc alatt temette maga alá azokat a dolgozókat, akik a tragédia előtt időről időre jelezték a cégvezetésnek, hogy félnek felvenni a munkát a repedező falak között. A menedzsment az aggályokat következetesen elhessegette, a dolgozókat pedig azzal fenyegette meg, hogy a tiltakozás miatt éhbérük csökkentésével vagy akár munkájuk elvesztésével számolhatnak. Sokan legyinthetnek, hogy mindez 2013-ban történt, s hogy azóta a munkavállalói érdekképviselet nyilván sokat fejlődött. Akik így gondolják, bizonyára az idén májusi lejáratú (három hónappal meghosszabbított), Bangladesh Accord című munkavédelmi dokumentum erejében bízhatnak, amelyet épp a Rana Plaza-tragédia után írtak alá olyan multinacionális társaságok, mint a korábban említett Adidas és H&M. Mégis sokat elárul Banglades helyzetéről e téren, hogy idén tavasszal öt erőműi dolgozó vesztette életét akkor, amikor a rendőrség tüzet nyitott a szegényes minőségű munkakörnyezet miatt tiltakozók egy csoportjára.

Megtorpanni a cél előtt

Mindezt figyelembe véve visszásnak tekinthető a jelenség, amikor egyes milliárdos sportolók az erkölcsi fölény biztos tudatában, az évszázados rabszolgaság és elnyomás elleni demonstráció gyanánt abban a felszerelésben térdelnek – és térdeltetnek – hosszú perceken keresztül főműsoridőben, amelyet sokszor vállalhatatlan körülmények között dolgozó emberek gyártottak. A dolgok állása szerint még a fentiek ellenére is az látszik körvonalazódni, hogy az Európai Bizottság enged a cégek lobbi­erejének, az ellátási láncok elmaradottabb régiókban található végpontjain pedig minden marad a régiben. A Corporate Europe Obser­vatory ugyanis a bizottságtól közérdekűadat­igényléssel beszerzett információkat összefoglalva arról tájékoztat, hogy a témában hónapokon át győzködték Reynders igazságügyi biztos kabinetjét egyes multik (például a textilipar képviseletében az Inditex és a bányászatban érdekelt Umicore) által megbízott lobbicégek arról, hogy a bizottság térjen el a tervezett szigorú átvilágítási mechanizmustól, és helyette sokkal enyhébb megoldást alkalmazzon a multikra vonatkozóan.

Tudható továbbá, hogy 2020 végén a BusinessEurope nevű lobbicég kifejezetten azt igyekezett írásban nyomatékosítani az igazságügyi biztosnak, hogy a multik „szemmel látható többsége” opponálja az EU szigorúbb szabályozási tervezetét, e vállalatok nevében követelve a tervezet jelentős gyengítését. A BusinessEurope ehelyett kérte egyfajta „safe harbour clause”, vagyis biztonsági klauzula bevezetését, amely pajzsként védené a jogsértően működő multikat a felelősségre vonástól.

Röviden megjegyzem

A nyugati kényelem valódi ára
A ruhakereskedelemben az úgynevezett fast fashion elhozta az átlagos nyugati ember számára azt az élményt, hogy a havi béréhez igazodó árakon jusson hozzá igényesen tervezett ruházati cikkekhez. Ez annak a következménye, hogy a vezető nyugati multik olyan ázsiai országokba szervezik ki a gyártást, ahol az alacsony munkabérekhez veszélyes munkakörnyezet társul – így jutottak el Bangladesbe is. Sőt, egyes nyugati cégek kifejezetten az ilyen helyszíneket preferálják, itt ugyanis könnyen mentesülhetnek a munkavédelmi felelősségvállalás alól.

Egymás farkasai?
A szigorúbb megfelelési szabályok életbe léptetése nem csak az emberi jogi problémák miatt támadható cégek érdekeit sérti. Sőt. A Bayer német vegyipari óriás egy 2020. októberi konferencián például azért lobbizott, hogy az EU lehetőleg korlátozza magát a közvetlenül emberi jogi relevanciájú szigorításra, a környezetvédelem esetében pedig maradjon továbbra is nagyvonalú. A Bayer a gmo-kutatások egyik élharcosának számít, a világ egyik legnagyobb rovarirtószer-előállítójaként pedig a növények beporzását végző állatok nagyarányú pusztulásáért felel.

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés