Máthé arra a kérdésre felelve, hogy a folyóiratban emlegetett, második világháború utáni „nulladik év" mit is jelent, kifejtette, hogy május 8–9-e Európa minden térségében mást jelent; ez a mai Európa, amelyben élünk, még mindig a második világháború utáni rendezés eredménye. A második világháború totális háború volt; Sztálin úgy vélte, aki bevonul egy területre, az a saját társadalmi rendszerét kényszerítheti rá, és ez az elv azóta is velünk van. Volt egy remény '45 után, de a hátsó agytekervényeken ott ült egy szovjet katona, aki néha megbökött. „Kár lenne azért álmodozóknak nevezni az akkori embereket", hit nélkül nem lehetett belevágni az újjáépítésbe, és az ország segélyek nélkül, elhurcolások mellett, három év alatt mégis szinte újjáépült, csak hogy aztán Rákosiék ismét működésképtelenné tegyék.
L. Simon szerint a kormány hatékonyan lépett fel a vírus ellen, és az emberek is felelős magatartást tanúsítottak, így lehet jelenleg 5 millió beoltott; ezért könnyebben tudunk élni ugyan, mégsem sikerül kitörni az online valóságból. A globális küzdelemnek hatalmas tétje van, azok a hatalmak, amelyek véleményformálóként vannak jelen az interneten, most még nagyobb teret kaptak, de a magyar kormány alkalmazkodóképessége kiválónak bizonyult.
Földi kifejtette, hogy a hagyományos világban van olyan működési technika, ami a titkosszolgálatoknak engedélyezett, másnak nem. A technikák és módszerek ugyanis néha ütik a törvények feltételeit. A Btk. például üldözi azt, aki lop vagy csal, és eközben van egy szervezet, amely „lop, csal, és ha kell, keményen fellép". Az internet veszélyes, hiszen azon megjelennek nem állami szereplők, illetve megjelennek a nem megengedett módszerek és eszközök is, a titkosszolgálat pedig tátott szájjal nézi, hogy nem csak lekörözték, hanem míg ő számon kérhető, addig ők nem számon kérhetők. Ez szörnyen nehéz helyzetet teremt. Trump megbuktatásának a módszerei titkosszolgálatiak voltak, de nem titkosszolgálatok csinálták, hanem magáncégek. Ha ezekkel nem számolunk le, akkor úgy is elbukhatunk, ha a lakosság nem ért egyet azzal, amit az ellenzék képvisel. Földi ilyen példaként idézte a pápáról szóló álhírt, amely megváltoztatta az emberek hangulatát.