Simonka György szerint Lázár János jobban tenné, ha csendben maradna

2021. június 22. 8:18
A korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolt képviselő szerint párttársa úgy tesz, mintha a „holdról jött volna”.

Interjút adott a 24.hu-nak Simonka György Békés megyei fideszes képviselő, aki ellen jelenleg korrupciós bűncselekmény miatt eljárás folyik. A politikus beszélt többek között az ügy jelenlegi helyzetéről, arról, hogy bűnösnek érzi-e magát, illetve arról is, hogy mit gondol Lázár Jánosnak az üggyel kapcsolatos kijelentéseiről.

Nehéz elviselni, hogy három év vegzálás után olyan eljárás alá vontak bennünket, mint a legkomolyabb gyilkosokat”

– kezdte a beszámolóját Simonka. Hozzátette viszont, hogy véleménye szerint nem kell majd börtönbe mennie, az ügyészek által leírt vádakat provokációnak tartja. „Alapvetően szerintünk az ügyünk nem áll rosszul, és a vádirat nem erősödött, hanem sokat gyengült, bár több vádlott is eladta a lelkét valamiért cserébe. Olyan emberekről van szó, akiknek már korábban volt valami a rovásán” – foglalta össze.

A politikus kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek abban, ami a vádiratban állt. Kiemelte: „Fogalmilag kizárt, hogy 45 százalékot kaptam volna vissza a váddal érintett beruházások után, ugyanis az úgynevezett építési normagyűjteményben meghatározott költségeket nem lehet és nem lehetett átlépni. 55 százalékból pedig képtelenség megvalósítani ezeket a beruházásokat, ezt szakértői vélemények is alá fogják támasztani”.

Szóba került Lázár János azon kijelentése, miszerint Simonka majd „a bíróságon fejezi be a pályafutását”. A képviselő ezzel kapcsolatban kijelentette:

Először is, én Lázár Jánosról regényt tudnék írni, úgyhogy ha valakinek csöndben kellene maradnia, az pont ő”.

A dél-békési politikus elmondta azt is, hogy az általános vélekedés a Fideszben az, hogy „Lázár János szégyellje magát”. Hódmezővásárhelyi párttása kapcsán megjegyezte még: „Úgy csinál, mintha a holdról jött volna, és nem vett volna részt azokban a dolgokban, amiket most szid. Miről beszél? Sehol nem lenne, ha én nem nyerem meg neki a kétharmadot”.

Kép forrása: MTI Fotó: Soós Lajos

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De hát... no... azt mondták nekünk, hogy ez egy DIKTATÚRA... meg hogy Polt ügyészsége nem lép fel fideszes politikusok kapcsán... blablabla.

Az osztályharc még nem ért véget!
Előre a szemkilövető, nemzeti vagyont privatizáló, az országot gazdasági és morális káoszba taszító Gyurcsány győzelméért!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés