Szentté avathatják az Európai Unió egyik alapító atyját

2021. június 20. 8:17
„Tiszteletre méltó” (Venerabilis Dei servus) címet adományozott Ferenc pápa Robert Schuman egykori francia politikusnak – adta hírül a Reuters. 

Ferenc pápa szombaton Robert Schumant, a modern Európa egyik alapítóját a római katolikus egyház szentté avatási eljárásának útjára helyezte. A vatikáni nyilatkozat szerint a pápa jóváhagyta az 1963-ban elhunyt Schuman „hősi erényeit” elismerő rendeletet. Az elismerés a hosszú folyamat egyik legkorábbi szakasza, amely kanonizációhoz vezethet.

Schuman munkája kulcsfontosságú volt a mai európai intézmények, így például az Európai Unió megalapításában.

Schuman, aki a második világháború utáni időszakban francia miniszterelnöki és külügyminiszteri tisztséget töltött be, szerepet játszott a NATO megalapításában is. 

1950-ben a „Schuman-terv” nemzetek feletti közösséget javasolt a szénbányászat és az acélgyártás számára.

1957-ben ebből az Európai Szén és Acél Közösségből jött létre az Európai Gazdasági Közösség, amely 1993-ban alakult át az Európai Unióvá.

A tizenkét csillagból álló korona

Az olasz Alcide de Gasperi, a francia Jean Monnet és a német Konrad Adenauer mellett őt tekintik a modern Európa egyik atyjának, aki demokratikus, nemzetek feletti elveket támogatott azért, hogy megakadályozza egy újabb háború lehetőségét a kontinensen. Schuman jámbor, hithű katolikus volt, akinek szerepét az európai háborúk körforgásának megszakításában több pápa is méltatta. Európa összes fent említett atyja gyakorló római katolikusok voltak, így sokan tartják úgy, hogy az Európai Unió jelenlegi kék zászlaja is ezért mintázza Szűz Mária mennyei koronáját a 12 csillag révén. 

Ferenc rendelete azt jelenti, hogy Schuman mostantól a „tiszteletreméltó” címmel rendelkezik.

Egy csodát kellene Schumannak tulajdonítani ahhoz, hogy innen továbblépve előbb boldoggá, majd egy másik csodát követően szentté lehessen avatni. A római katolikus egyház ugyanis azt tanítja, hogy csakis Isten végez csodákat, de azok a szentek, akikről úgy tartják, hogy a mennyben vannak Istennel, közbenjárnak a hozzájuk imádkozó emberekért. A csodák általában egy ember orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulását szokták jelenteni.

A francia székhelyű Institut Saint Benoît több évtizede dolgozik Schuman szentté avatásán.

Teológusai és történészei tanúkat hallgattak meg, és az államférfi minden írását megvizsgálták a Vatikánhoz eljuttatott dokumentáció összeállításához, amelynek eredményeként született meg a szombati pápai rendelet.

Fotó: Kenzo Tribouillard / AFP

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A németek és a franciák történelmük során számtalan alkalommal harcoltak egymással a legkülönfélébb indokokkal. Az Alapító Atyák szándéka épp ennek a megakadályozása volt. pl közös ifjusági táborokkal etc., hogy megismerjék a másikat. Ezt a célt elérték.

1950. május 9.-én nyilvánosságra került Schuman-nyilatkozat egyik szakasza szerintem bizonyítja, hogy Robert Schuman föderalista volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a végső terve a mai állapotokhoz való közelítés, lépcsőzetes megvalósítással. Ebben az európai föderális szövetségben Franciaország és Németország lenne a vezető.

„Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni. Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritást megteremtésére van szükség. Az európai nemzetek összefogásához szükség van arra, hogy Franciaország és Németország között megszűnjön az évszázados ellentét.
Bármihez is fogunk, annak elsősorban e két országra kell vonatkoznia.,,

A teljes szöveg itt olvasható. https://europa.eu/european-uni..

Egyetértek az idézetben megfogalmazottakkal, amelyre számos bizonyíték található Robert Schuman tevékenységében.

,,Altiero Spinelli: egy hajthatatlan föderalista

Altiero Spinelli olasz politikus az Európai Unió egyik alapítója, nevéhez fűződik az Európai Parlament föderatív európai uniót szorgalmazó szerződésjavaslata, a Spinelli-terv. A terv, amelyet 1984-ben túlnyomó többséggel elfogadott az Európai Parlament, az 1980-as és 90-es évek európai szerződéseinek egyik fontos ihletőjévé vált. Spinelli 17 éves korában belépett a kommunista pártba, emiatt 1924 és 1943 között a fasiszta rezsim bebörtönözte. A második világháború után Olaszországban megalapította a föderalista mozgalmat. De Gasperi, Spaak és Monnet tanácsadójaként sokat tett az európai egyesítésért. Tapasztalt esküdtként az európai eszmét az oktatás területén is hirdette és létrehozta a római Külügyi Intézetet.1970 és 1976 között az Európai Bizottság belpolitikáért felelős tagja volt. Mielőtt 1979-ben az Európai Parlament képviselőjévé választották, három évig volt kommunista párti képviselő az olasz parlamentben.,,
https://europa.eu/european-uni..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés