A cégek közül azok használhatják a portált, akiknek kevesebb mint 10 foglalkoztatottjuk van, illetve akiknek kisebb az éves árbevételük kétmillió eurónál. A rendszer kiemelt biztonsági és hitelesítési szintű. A törvényi előírásoknak megfelelő szerződésmintákat a lengyel fejlesztési minisztérium készíti és tartja karban. Ha a felek valamilyen sajátos szerződéses feltételt akarnak meghatározni bennük, akkor erre is van lehetőség. Maga a szerződéskötés is digitálisan zajlik, amire a járvány idején igencsak nagy igény mutatkozott Lengyelországban. A munka- és polgári jog szabályait viszont nem tervezik változtatni. Ami azt jelenti, hogy a portál működését adaptálják a jelenlegi jogi környezethez.
Támogatók és kritikák
Vélemények szerint a rendszer sikere részben azon fog múlni, hogy a felülete mennyire lesz felhasználóbarát. Részben persze azon is, hogy a kormányzat más eszközökkel ide tudja-e terelni azokat a munkáltatókat, akik szánt szándékkal rejtőznek az állam elől. Náluk nyilván nem az a gond, hogy nem tudják, mit is kell tartalmazzon egy munkaszerződés.
Szakértők szerint a rendszer tényleg jelentős adminisztratív tehertől szabadítja meg az érintetteket. A jelenlegi szabályozás szerint például tíz évig kell megőriznie a munkáltatónak a foglalkoztatással kapcsolatos dokumentumokat.
Ez a személyes adatok kezelésével kapcsolatos gondoktól is megszabadítja a vállalkozót.