Szlovák politológus: a jogállamiság felszámolásában „Orbán a mester, Fico az utánzó”
Juraj Marusiak szerint a két politikust gyakran hasonlítják egymáshoz. A legfontosabb különbség, hogy Ficóból hiányzik Orbán hatalma.
Ha a Népirtás Pozsonyligetfalun bekerül valamelyik filmfesztiválra, már írják is a feljelentést – írja a producer.
Már megint be akarják tiltani egy filmemet – kezdi Facebook-posztját Skrabski Fruzsina. Mint kiderült, néhány szlovák történész elkezdett olyan filmfesztiválok szervezőinek írni, ahová beválogatják Skrabski Népírtás Pozsonyligetfalun című filmjét.
„Eleinte csak csodálkoztunk, hogy volt olyan fesztivál, ahol versenybe került a filmünk, aztán írtak, hogy kikerültünk a versenyből.
Máshol megnyertük a fődíjat, ilyen volt az Edufest, akik írták, hogy szlovák “történészek” (ők tették idézőjelbe) írtak nekik, hogy történelmet hamisítunk. Szerencsére ettől még nem vették el a díjunkat” – írja a filmes.
„A kedves csapat, aki ily módon próbálja a történelmi igazságtételt akadályozni, a facebookomat nézi és, ha kiteszem, hogy valahol versenyben van a film, már írják is a feljelentést” – számol be Skrabski.
„Szeretném megkérni őket, hogy nekem írjanak és üljenek le a történészekkel, vitassák meg, mert én mint producer, csak azt tudom garantálni, hogy a film valós kutatási eredményekre alapozzuk, a történelem szemlélete minden országnak más, ezzel együtt kell tudnunk élni!” – üzent feljelentőinek a producer.
A film itt nézhető meg: