Ezután úgy folytatta: 1956-ban a nyugat a Szuezi-csatornát helyezte előtérbe a magyar forradalom helyett és ezzel a pénzt, valamint a kereskedelmi lehetőségeket választotta a szabadság és az értékek helyett. Ezért van a mi nyugattal való kapcsolatunknak két arca: a nyugathoz tartozunk, tiszteljük, de sohasem feledjük, hogy mit kellett volna értünk tennie, amit végül nem tett meg – fogalmazott a miniszterelnök.
„A magyarok nem felejtik a nyugati hatalmak közönyét a kommunista elnyomás idején”
A miniszterelnök továbbá emlékeztetett: az összetartozás és a tisztelet mellett a magyarok nem felejtik a nyugati hatalmak közönyét a kommunista elnyomás idején. Ezután a rendszerváltásról a kormányfő elmondta, hogy