A kultúrháborút meg kell vívni – FankaDeli a Mandinernek

2021. május 30. 16:55
„Amikor a szellem nem kap táplálékot, csak a test, akkor nagyon hamar völgymenetbe kapcsol egy nemzet” – vallja Kőházy Ferenc. A FankaDeli néven ismert rapperrel a régi időkről és a mai korszellemről, jobbikosságról, fideszességről, a viták lehetőségéről avagy lehetetlenségéről, s a kultúrharc mibenlétéről is beszélgetett Forgács István. Nagyinterjúnk!

Forgács István interjúja

 

Néztem a zenecsatornán száz éve a klipedet (Gyertek ki a stégre), és fogalmam sem volt, hogy ki is lehet ez a csóka. Azóta már ültél az anyám konyhájában, ott vagy a könyvem hátsó borítóján – talán ismerjük is egymást. De vajon mennyire tudja odakint a tömeg azt, hogy Fankadeli kicsoda? Kinek látnak?

Azt hiszem, mint mindenben, ebben is az a szent egyensúly uralkodik, ami mindent áthat az emberek világában. A saját családomból van olyan ember, aki oly mértékben elutasítja a világlátásomat, hogy konkrétan nem áll szóba velem, miközben csodálatos közös emlékeink és élményeink vannak, valamint ugye rokonok vagyunk. Ennek egy sokkal árnyaltabb példája is ott van, például az édesanyámmal, akit időről időre sikerül meggyőznöm, hogy jó úton járok – de valódi, teljesen őszinte támogatása soha nem lesz irányomba, hiszen igencsak érthető okokból ő sokkal jobban örülne, ha valami hétköznapi munkát végző ember lennék, aki nem hívja fel magára a figyelmet – főleg nem ilyen nagy hullámokat verő témákban, mint azt én teszem lassan húsz éve. És tényleg megértem, hiszen gyakorlatilag két évtizede folyamatosan aggódik értem. Olvastam magamról az elmúlt tíz évben több ezer hozzászólást: két-három volt, ahol éreztem azonosságot az önképemmel vagy annak részeivel. Az azért erős tapasztalás.

Rendben, de akkor ki ismer téged igazán? Sokszor szólsz a családodról, ők látják valójában azt, hogy ki vagy?

Én egy egyedülálló ember vagyok, és abban reménykedem, hogy egymásra találhatunk az életem során egy olyan lánnyal, akinél ezt fogom érezni. Mármint, hogy lát engem… mint az Avatar című filmben, ahogy mondják a főszereplők. De ha az egómat lecsillapítom egy pillanatra, akkor bizony be kell látnom, hogy ez valójában nyafogás.

A szolgálat az első számú feladat,

és ha akad ehhez egy megértő pár, az elképesztő kegyelem és áldás… de a legtöbb, legnagyobb szolgálatot elvégző embernek a történelem során ez nem adatott meg. Gyakorlatilag senki nem látta és értette őket. Maximum érezték őket. Talán velem is így van.

Az az ember vagy most, aki szerettél volna lenni mostanra?

Attól hála Istennek sokkal jobb, ha mondhatom így. Sikeres és gazdag szerettem volna lenni. Elképesztő áldásban részesültem, és egyiken sem kellett végigmennem. Helyette lehettem boldog… egész sokszor. És a sok „nincsben” kifejlődhetett bennem a hála. A sok gyűlöletben pedig, ami felém irányult – megláthattam azt a tükröt, hogy én teljesen más irányba szeretnék fejlődni. Valójában ennek a sok gyűlöletnek köszönhetem, hogy – bár szerintem mindig a szeretet útját jártam – nem mindegy, az ember hogyan dobbant ezen az úton. És ezáltal egy igazán jó lovat kaptam magam alá.

Nincsenek százezerszámra követőid. Ugyanakkor évek óta nyári táborokat szervezel, hogy a természet, a klasszikus értékek és a történelem iránt érdeklődő fiatalok elvonulhassanak veled és néhány barátoddal pár napra.

A nyári tábor megnevezést kijavítanám arra, ahogyan mi hívjuk már jóideje: 14 éve szervezzük ezeket az Elvonulásokat. A film is – ami készült róla – Az elvonulás címet kapta. Én úgy látom, hogy a „magyar kultúra” – bármilyen irányból és színezetből is közelítsünk e szóhoz – jórészt felperzselődött. Vagy ahogy szoktam fogalmazni: a háborút elveszítettük. Jelenleg nem állunk harcban. Most a csatatéren bolyongunk a hullahegyek között, és pusztán azon gondolkodhatunk, s majd tehetünk érte, hogy valaha újra nekifussunk és megpróbáljunk-e építeni egy jobb világot magunk köré. De most erre szerintem nincs lehetőség. Teljes mértékben völgymenetben vagyunk, és a zabolázatlan törött kerekű szekér csak egyre gyorsul alattunk – és talán Szodoma újra eljöveteléig meg sem áll, ami szükségszerű és érthető jelenség a világ körforgásának sajátos harmóniájában. Tehát

akik valamiféle „aranykorra” várnak még ebben az életükben – szerintem csalódásra vannak ítélve.

De félreértés ne essék! A fákat hideg ősszel ültetjük és messze nem a gyümölcsöző formájukban!

Mennyire kamu a mai insta- és celeb-univerzum, és mennyire a lenyomata annak, hogy folyamatos az értékvesztés a világban?

Olyan szempontból nem kamu, hogy a műviség és az abból fakadó lelki szenvedés tökéletesen átjön a fotókból és videókból. Nem arról van szó, hogy valamiféle minőségi álca mögött nem az lakik, mint aminek láttatni próbálja magát; hanem hogy akinek van szeme, az látja, hogy a közszereplők 95%-ának semmi másra nem lenne szüksége, csak egy azonnali hatállyal az életükbe lépő minőségi terapeutára. Persze a történelem idővonalán minket megelőző korokat semmi esetre sem érdemes misztifikálni. Van alapja annak az élcelődésnek a „felvilágosult liberálisok” részéről, amikor cinikusan megjegyzik, hogy „régen minden jobb volt ugye!?” Természetesen nem. Hosszan lehetne sorolni mindazokat a dolgokat, melyek az utóbbi időszak eredményei, és kétség nélkül adtak az emberiségnek.

Akkor miért is fordulunk gyakran nosztalgiázva a múlt felé?

Ami miatt hajlamos lehet az ember mégis valami romantikával fordulni az elmúlt időkhöz – és erre én magam is kapható vagyok –, az a szerintem jogos és valós felismerés, hogy pusztán a gyermekkorunkhoz viszonyítva – tehát csupán néhány évtized alatt – mintha nemes egyszerűséggel az erkölcs, az etika és egyfajta pozitív, de legalábbis nem destruktív társadalmi morál, az alapvető tisztelet egymás irányába – köddé vált volna. Nem elkorcsosult vagy apróra aszalódott, hanem maximum úgy vehető észre, mint egy élelmiszer dobozának oldalán a felirat, miszerint „nyomokban mogyorót tartalmazhat”. Kész, ennyi volt, eltűnt. Az emberek mindenféle visszatartó erő és láthatatlan határok érzékelésének híján zokszó nélkül kívánják egymás halálát, de az a minimum, hogy napi szinten küldik el egymást nagyon csúnya helyekre az interneten. És azzal senki ne jöjjön, hogy „az csak a net”, hiszen pont ott bújik ki az ember valódi lelkiállapota, nem pedig esetleg egy olyan helyen, ahol valamiféle viselkedésre van kényszerülve a környezete okán! Az újságírás pedig átalakult valami „lelki hóhérságba”, ahol a cikket jegyzők túlnyomó többsége semmiféle költői vagy szakmai kérdéssel nem operál, hanem olyan simán meghozza cikkének alanyáról az ítéletet a lap aljára érve, hogy a legvehemensebb vérbíró is megirigyelhetné. Többek között ezért is szoktam azt mondani, hogy

Magyarországon sajnos nem szólásszabadság van, hanem beszólásszabadság.

Hiszen ez az egész már jó ideje és vélhetően még jó ideig, mindenféle következmények nélkül rombolhatja az amúgy is atomcsapás által sújtott közbeszéd állapotát.

*

„Nem alkuszom, nem adok egyetlen falut sem, a máséból nekem nem kell egy falat sem.” (Nem alkuszom)

Jobbikos rapper. Fideszes szócső. Milyen volt ezeket először hallani?

Hát erre nehéz mit mondani. Természetesen ez egy jól bevált pszichés trükk, amit láthatunk, hogy eléggé hatékonyan is működik. Minél szűkebb skatulyába beletuszkolni valakinek a karakterét, annak a reményében, hogy hátha minél több ember elméjében így le tudjuk választani őt a szimpátiának még a lehetségességéről is. Már annak idején is elképesztően mélyek voltak az árkok a piros és a kék csapat között, és ez mára az én meglátásom szerint még jobban elmélyült. Konszenzusra valós esélyt nem látok. Amelyik valamilyen módon erősebb és ügyesebb lesz, az fog dominálni, hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. Egyelőre azok az emberek, akik velem hasonlatos értékrendet éreznek a sajátjuknak, egyértelműen vesztésre állnak. Sőt… vesztettünk. Ennek a háborúnak a neve kultúrháború. Ahogy említettem – bóklászunk a csatatéren, lehúzgálva néhány hulláról a csizmát, hogy legalább lefagyott ujjak nélkül hazagyalogolhassunk a frontról… aztán majd egy napon, ha alaposan felkészültünk, talán… talán meghozhatjuk a döntést, hogy nekifutunk még egyszer, egy jobb világ és élet reményében. Mert a mostani negyvenesek és ötvenesek tényleg nem hittek a magamfajtáknak az elmúlt húsz évben, hogy

hiába a fizetés emelkedése, hiába ez a felfoghatatlan jólét… attól a lélek még táplálék híján elsorvad.

És itt az eredmény! Tessék körbenézni. Ha valaki azt mondja, hogy nem veszett el a fiatalok körében minden, ami méltóságteljes, akkor javaslom, hogy ne hazudjon tovább magának! Mert igenis elveszett. És ha valaki még mindig ágálna a szavaim ellen, akkor tekintse meg a Kultúrháború című dokumentumfilmem 2. részét – most készül a harmadik –, és utána mondja megint, hogy nem! Elárulom. Nem fog menni.

Meg kellett küzdeni azzal, hogy a csúcsra járatott nemzeti radikálisok a 2010-es évek környékén sokszor többet is belehallottak a dalaidba? Milyen volt koncerten találkozni ezzel?

A „többet” szó azt hiszem nem a legmegfelelőbb ide. Teljesen mást hallottak bele, mint ami ott van és ezzel nem küzdeni kellett, hanem e jelenség tulajdonképpen tálcán kínálta a karaktergyilkosságom gyors és hatékony lehetőségét. Mikor olvasott arról a magát baloldalinak valló magyar ember a 24.hu-n, hogy miként támadtak meg a Hatvannégy Vármegye tagjai Erdélyben és Délvidéken koncert közben, mert nem engedtem a zsidózást és cigányozást?! Vagy arról mikor lehetett olvasni az Indexen, hogy amikor elvállaltunk egy koncertet a Magyar Szigeten, akkor szintúgy koncert közben hogyan támadtak meg minket skinheadek, és

hogyan kellett kimenekíteni szintúgy az egész zenekart a helyszínről azért, mert nem engedtem zsidózást és cigányozást?!

És hosszasan lehetne sorolni ezeket a példákat és történeteket. De nem. Ilyesmit soha, sehol, senki nem olvashatott, mert valós tájékoztatás és valós kép festése soha nem volt cél. FankaDelit le kellett venni a sakktábláról, és mivel a fajgyűlölő lelkülettel jórészt sikerült is összemosni a csak egy irányból tájékozódók elméjében, ezért hamar le is került a tábláról. Ez így megy. Az utolsó szigetes megmozdulásom a nagyszínpadon zajlott 50 ezer ember előtt, ahol egy hátrafelé nyilazó hunt ábrázoló pólóban léptem fel, és mégsem náciztak le. Pedig Presser és Fenyő ült mellettem a VIP-ben. De senki nem nácizott le, mivel bármit mondtam egy beszélgetésben, azonnal érezhették, hogy nem vagyok az. És teljesen hiába lett azóta közös dalom Pajor Tamással vagy éppen Emilióval… ez az újságírókat, akiknek a mai napig ki van adva, hogy FankaDelit a pályán kívül kell tartani – egyszerűen nem érdekli.

Lehetett cizellálni, sikerült sokrétűbbé tenni azt a gondolatvilágot, amit te képviselsz? Veled együtt érnek meg, nőnek fel azok, akik 10-15 éve követik a munkádat?

Sajnos nem. A többség, úgy gondolom, lemorzsolódott. Akik a laza-fankadelis vonalat szerették és azt a fajta kamaszos életigenlést, ami a korábbi dalokban volt… szóval ők jórészt elmentek az értéktelen, felhalmozó és felélő, Netflixet néző, jóléti társadalom kiüresedett, semmit sem alkotó életérzésébe. Elképesztően fájdalmas volt nézni számomra e folyamatokat. Akik pedig a „magyarság” dolgait firtató részről jöttek, szintén nagyrészt elmerültek az ítélkezésben vagy sokszor a gyűlölködésben; és amikor tíz éve egyértelműen kinyilatkoztatva megjelentek azok a spirituális hangok a dalokban, melyek az egymás feje fölött lévő pálcatörést finoman szólva sem támogatják,

nos akkor, ezek az emberek sem tudtak tovább jönni velem.

Értse jól az olvasó, addig sem jöttek, csak azt hitték. Szóval a „fankadelis” csapat konkrétan maroknyi. Néhány száz ember. De ha rajtuk végignézek, akkor a bőrömet szétfeszítő hálát érzek. Sok emberre akartam hatni életem során, de csak egy kis – ahogy én szoktam mondani – „elit osztag” jutott nekem. És ha már így alakult, akkor próbálom megbecsülni, mert ez valójában egy óriási áldás.

 

FankaDeli és noÁr vitája

 

Vers és politika: ha eszünkbe jut Balassi, Petőfi, Arany és Ady, ki kell, hogy mondjuk, mindig is együtt jártak. Kimondható az, hogy a mostani globalizált világban még inkább szükség van arra, hogy tisztában legyenek az írás- és zenetudók a saját felelősségükkel?

Nemrég esett meg Molnár Áronnal – noÁr mozgalom – egy kétórás „vitám”,

ahol egyetértettünk abban, hogy semmiben nem értünk egyet.

De a viccet félre téve, érdekes volt szembesülni vele, hogy Áron „lopja” a dumám, hiszen szóról szóra azt mondta és mondja az interjúiban, amit én is mondok, amióta csak megnyilvánultam a közéletben – mégpedig azt, hogy a politika szó eredeti jelentése alapján a környezetünkkel és ezáltal az életünkkel való foglalkozást jelenti. Nm véletlenül ered onnan az idióta szó is, hogy aki ezekkel nem foglalkozott, arra mondták, hogy idióta. Hiszen – és ezt már én teszem hozzá – az már a nihilizmus előcsarnoka. Természetesen e jelenség mentén elképesztően érdekes megfigyelni, ahogy a nők nem pusztán berobbantak a politikai életbe, hanem a politikai aktivizmus dimenziójában egyértelműen át is vették a stafétát, és a férfiak már labdába sem rúghatnak. Nyilván érdekes volt azt is megélnem anno, hogy mikor én először építettem be dalaimba közéleti történetekre való „tükröket”, akkor – az azóta már kivétel nélkül színt vallott – szélsőségesen liberális előadók fogvicsorítva hangoztatták, hogy „egy zenész ne politizáljon” és a többi. Nyilván ők sem gondolták komolyan – elképesztően kínos volt ezt a nehezen felfogható álszentséget és képmutatást hallgatni, de kitartóan ordították évekig. Na most, ezek az előadók a Punnany Massiftól kezdve egészen Fluor Tomiig a Wellhellóból, mára egészen konkrétan politikai aktivistákká és véleményformálókká váltak – amihez amúgy minden joguk megvan –, és ha végignézünk a tevékenységükön, konkrét politikai szárnyak és politikusok mellett és ellen kampányolnak. Mit mondjon erre Kőházy Ferenc? Csendben elkullogok inkább és kuncogok kicsit. Ahogy szoktam.

Van alapvetően elkülöníthető, meghatározható jó és rossz akkor, amikor politikáról beszélünk? Lovas rendőrökkel szétverni egy tüntetést rossz dolog 2006-ban és 2021-ben is, vagy szabad relativizálni? Családokat támogatni nemzetieskedés, vagy egy olyan politika, ami a mai világban is vállalható?

Relativizálni nemhogy szabad, hanem azt gondolom, hogy egy spirituális és magára lelkiségében adó ember számára kötelező érvényű. Hiszen senki emberfiának a tramuái fölött nem törhetünk pálcát. Ami egy „felnőtt” nézőpontjából megmosolyogni való dolog, a gyermek egész életére súlyos traumát hordozhat. A világban a közbeszéd sajnos ilyen formán talán történelmi szinten sem látott kegyetlenséggé vált, ami nagy részben az internet nyújtotta lehetőségeknek köszönhető – hiszen

a zabolátlan virtuális térben a gyűlölet mint jelenség semmilyen társadalmi visszatartó erővel nem találta szemben magát.

A holokauszt szó a zsidók második világháborús tragédiájára használatos a köznyelvben, de én zsidó barátaimmal való beszélgetések mentén merem mondani, hogy más népeknek is megvan a saját holokausztja, és a virtuális térben, teljességgel érzelmi alapon, a hozzászólók egy része – sajnos jó része – az elmúlt évtizedekben, elkezdte versenyeztetni e holokausztokat egymással, hogy kinek nagyobb és „igazabb” a traumája. Ha valami, akkor azt gondolom, hogy ez a jelenség igazán méltatlan ahhoz az emberi minőséghez, amit én próbálok irányozni életem minden napján. Mert semmit nem von el az én tragédiámból, ha együttérzek minden más népcsoport és nemzet traumájával és tragédiájával. Sőt!

Az áldozatiságból ugyanakkor politika tud születni, ma is.

A Black Lives Matter hamis propagandája például csak gyűlöletet gerjeszt a szobordöntéseivel és az 1984-et is leköröző történelemhamisításával. Hiszen egy józan ember okkal törekszik arra, hogy mindent a saját kontextusában vizsgáljon. Inkább tisztelni kéne az utat, amit eleink bejártak, és mi most, egy a történelem során korábban soha nem látott szabadságban megtehetünk szinte mindent! Erre milyen torz válasz az, hogy lesöpörjük a „korábbiakat” az asztalról, és a Netflix, no meg HBO szintű agymosodák – szebb szót sajnos nem tudok rájuk – tiltólistára teszik az Elfújta a szél filmet és hasonló műveket. Ez mire megoldás?! Ugyanazt a terrort és elnyomást ültetik egy másik köntösbe, amivel elvileg le akarnak számolni. Ez pedig egyetlen dolgot generálhat:

azt, hogy a történelem ismétli majd önmagát a szó legsötétebb értelmében.

Míg sokan a mai napig Hitlerrel, Sztálinnal és hasonló diktatúrákkal ijesztgetnek, addig tökéletesen kiépült egy ezeknél sokkal, de sokkal hatékonyabb digitális diktatúra, amely bárkit eltávolít az állásából vagy a közéletből; és még mentálisan is tönkreteszik a trollhadseregek azokat, akik a fősodrat – jelenleg ez éppen a genderlobbi – irányított véleményével – amit ők irányelvnek hazudnak – szemben helyezkedik el.

*

„Mert egyszer – esküszöm a lelkemre – a butaság plázájának üvegét öklömmel verem be, én másznék ki, Ti meg ugráltok a verembe.” (Álmodtam)

Az elsők között voltál a mai előadók közül, aki a klasszikus értékeket védte, vagy mert írni a nem túl trendi dolgokról. Fluor még bőven legózott, amikor te már arról szóltál, hogy a mai fiatalok éveket vesztegetnek el, és rossz döntések százait hozzák, amikor hagyják, hogy a mai korszellem rájuk telepedjen. Mertél szólni a kábítószer ellen, a család védelmében; rengeteg dalodban jön elő, hogy cigánynak, zsidónak, svábnak lenni ugyanolyan, az embert csakis a tettei minősítik. Milyen érzés azt látni, hogy ma már mások sem csak a csicskalángosról akarnak szólni, hanem úgy tesznek, mintha mindig is értékalapú világot akartak volna teremteni?

Az ember egóját talán egy pillanatra megmozgatja, de aztán érdemes a gyeplőn egy nagyot rántani. Hiszen milyen hamis lenne a jobb világra törekvés, ha amikor oda végre valaki más is megérkezik, akkor még mindig ráhányjuk, hogy, na de én előbb kezdtem ám! Ebben a történetben az, ami engem lehangol, az az, hogy abszolút nem látom, hogy egyesek megnyilvánulása mögött a valódi tartalom és szándék tényleg értékalapú lenne. Szerintem az ál-altruizmus olyan mértékben uralta le a médiát, hogy én a magam részéről, csak egy lappangó hányinger mentén kapkodom a fejem. Nem csoda ez, hiszen erre az ál-altruizmusra épül az egész gendergőzhenger, ami jelenleg nem kímél semmit és senkit. A Black Lives Matter, a MeToo, a Pride, a Love is love… ők nem ismernek különvéleményt.

Egyenlőséget meg testvériséget hirdetnek, de valójában a „sajátjaikat” is egy pillanat alatt vérpadra küldik,

ha azok közül valaki bármilyen kritikának vagy esetleges ellenvetésnek hangot ad. Nagyon tompának kell ahhoz lenni, hogy az ember ezen a jelenségen ne lásson át. És lássuk be – az emberek túlnyomó többsége beletompult a kapitalista-szórakoztatóipar „hangológépezetének” a munkájába. Körülöttem már rengeteg ember van, aki egy szimpla Facebook-bejegyzésben vagy egy másik ember bejegyzése alatt sem mer véleményt nyilvánítani, mert annak mindenféle következményei lehetnek. 1984 a szemünk előtt válik valósággá.

Egy hitelességi versenyen a mai könnyűzeneipar nagy része elhasalna?

Nagyon nehéz definiálni, hogy mit nevezünk hitelesnek. Én szívem szerint, ezt a szót és a fogalmat melyet a legtöbben társítanak hozzá, levenném a közbeszéd „sakktáblájáról”. Mert a tapasztalataim szerint tökéletes eszköz a karaktergyilkosságok „művészetében”. Ugyanis eddigi 38 évem során én még nem láttam egyetlen hiteles embert sem. Hogy miért? Azért, mert mindenkinek van rossz pillanata és rossz napja. A leghíresebb gyermekpszichológus is kiborulhat adott esetben a gyerekeitől, vagyis bárkiről lehet a kontextusából kiragadva idézni egy-egy mondatot, vagy megvilágítani egy cselekedetét úgy, hogy az ne a legjobb arcát tükrözze. Egyszerűen nem láttam még senkit, aki feddhetetlen lenne. És ezt a teljesen természetes és valós emberi jelenséget mindkét „oldal” kíméletlenül megpróbálja kihasználni. Érzésem szerint pont az ellenkező irányból kellene közelíteni. Vagyis nem arra fókuszálni, hogy van egy ember, akinek az élete legyen 100 százalékban feddhetetlen, és akkor ő az a bizonyos „hiteles” ember. Hanem pont arra figyelni, hogy

egy kamasz cigánygyerek is megnyilvánulhat bölcs módon,

vagy éppen lehet emberbarát meglátása, cselekedete, gondolata. És lehet, hogy mellette ezer „baja” van… de a közéletet már teljesen tönkretette, hogy csak és kizárólag a különbségekre világítunk rá, és azokba kapaszkodva ekézzük egymást. Miközben a hasonlóságok és egyetértések tárháza amúgy óriási! De ezekről senki nem beszél.

Van olyan zenei megszólaló, aki szerinted egyértelműen meg tudta tartani a hitelességét?

Erről a kérdésről hirtelen egy név jut eszembe, ő pedig Nyerges Attila. Ő tényleg olyan, mint egy százéves tölgy. Nincs alku nála, a szó legnemesebb értelmében.

Dopeman bátran szól a politikáról, ő is bejár egyfajta utat az elmúlt 20 évben. Fluornak még a könnye is kiszaladt néhány hónapja a család fogalmának értelmezése kapcsán, Nagy Feró Kossuth-díjat kapott. Szerinted segítheti a közvélekedést és a közvitákat megfelelő mederbe terelni, ha a könnyűzenében felvállalhatók a világnézetek, ideológiák?

Dopeman nemrég még azt mondta Bobafettre és Funktasztikusra, hogy ők a magyar rapzene utolsó mohikánjai. Ez a kijelentése benne is van a Kultúrháború című dokumentumfilm második részében, amit a Google-ön keresztül megtalál a kedves érdeklődő, de a youtube csatornámról törölték – érthető okokból. Nézze meg nyugodtan bárki, hogy mit képvisel ez a két előadó. A tömény, vegytiszta gyűlöletet és agresszív uszítást. Korábbi századokban az ő megfelelőik voltak felelősek a boszorkányégetésekért és hasonló cselekedetekért. És sajnos most is dolgozik ez a lelkiség, ami teljesen természetes, hiszen emberi jelenség. Az ember pedig – úgy mondjuk, hogy – változik, de valójában nem. És ez a földi világ alapvetése. Maguk az emberi jelenségek fikarcnyit sem változnak. Innentől kérdezem én, hogy mit és mennyire segíthet Dopeman „megmondóságának” jelensége? Adja meg rá a választ az olvasó! De Fluor is tökéletes példa, aki nemrég még azt reppelte, hogy a „szádban robban a gecigránát”, vagy éppen Kiszel Tündét – aki bármilyen is lehet, akkor is egy édesanya és egy embertársunk – „büdös geciként” aposztrofálta, aki reméli, hogy „eltűnik”… és most meg homályos tekintettel tolja a Pride meg a mindenféle genderideológia szekerét. Miközben az Instagram-oldalán falloszt rajzol politikusok és vezetők fejére. Kérdem én a kedves olvasótól, akkor mennyire van valós tartalom és szándék Fluor „emberszeretete” mögött? Én nem merek erre a kérdésre válaszolni. A kérdésben pedig egy jószándékú – de valójában óriási tévedés van.

A könnyűzenében semmiféle világnézeti felvállalásra nincs lehetőség.

Ha bármit felvállalsz, ami nem a fősodratú szélsőségesen „liberális” világkép mentén dolgozik, akkor úgy jársz, mint én.

*

„Akkor is szerválok, ha ütőm sincsen” (A pad)

Szavazol 2022-ben majd?

Igen. Szerintem van olyan, amikor érthető, ha az ember nem szavaz. Ne is ragozzuk ezt most, de szerintem tényleg van ilyen. Na, 2022 nem ilyen lesz.

Ha Fankadeli párt lenne, akkor a jelenlegi listából melyik lenne ő? Vagy nincs most olyan? Ha nincs, milyen párt lenne, hogy nézne ki, mit kínálna?

Azt érzem, hogy az én életutam egy szellemi irányultság életben tartása és gyarapítása felé mutat. Persze nagyon érdekes a kérdés, és ha röviden akarok rá válaszolni, akkor azt mondanám, hogy jellemzően abban térne el a jelenlegi kormány működésétől, hogy én beleállnék a kultúrháborúba, mert meggyőződésem szerint a puszta jólét semmire sem garancia nemzetünkkel kapcsolatban. A jólétet a rendszerváltás után nagyon-nagyon rövid idő alatt megteremtettük. Amit mi gyermekkorunkban még a dollárboltban néztünk, az mára a legszegényebbnek sem számottevő tétel. De én úgy gondolom, hogy érdemes szem előtt tartani azt a jelenséget, hogy az emberek a bevételeik radikális emelkedésével pusztán annyit változtak, hogy egy kóla helyett egy kartonnal visz haza, és akkora tévét vásárol, hogy az egész falat eltakarja a Netflix tudathangoló ténykedése. A jólét e példával szerintem – még ha túl egyszerűen is hangzik – mégiscsak leírható. Egyszerűen ilyen a természete. Márpedig, ha okulni és épülni óhajtunk a történelmi tanulságokból, azt mondom, hogy

amikor a szellem nem kap táplálékot, csak a test, akkor nagyon hamar völgymenetbe kapcsol egy nemzet,

és belátható időn belül árokba is csapódik. Márpedig, ha volt olyan szakasza a magyar történelemnek, amikor a szellem a sivatag közepén ácsorog élelem és víz nélkül, akkor az most van igazán. A népnevelés szót nemhiába kezelték egy démoni fogalomként a szélsőségesen liberálisok, hiszen ők – velünk ellentétben – jól tudják, hogy népnevelő műsorokkal és társadalmi berendezkedéssel elképesztően rövid idő alatt helyre lehetne állítani a civilizált ember már szinte halálra taposott lelkiségét. Nagyon hasonló ez a David Attenborough által bemutatott két utolsó dokumentumfilmhez, ahol szembesülhetünk azzal, hogy mennyire rövid idő alatt vissza tudnánk állítani a bolygónk egészséges biodiverzitását, ha rántanánk a kormányon. De nem rántunk. Ahogy nem rántunk a kulturális életben sem, pedig bőven elég megnézni a Hülye fiatalok című freeSZFE dokumentumfilmet, amiről feltételezem, hogy az ő szemszögükből jó szándékkal készült, mármint nekik óhajtott segíteni, mégis, el sem tudom képzelni, hogy miket vághattak ki belőle, ha ezeket a képsorokat hagyták benn, melyek tökéletesen rávilágítanak a jövő kulturális életének reménytelenségére. Hogy hogyan jutottunk el Öveges professzortól és az abból fakadó egészen zseniális generációkból egy ilyen – nem is tudom mit mondjak rá – fiatalságig?! Ha nagyon szépen akarok beszélni róla, akkor lelki értelemben szerintem Szodoma történik… és még sokkal rosszabb lesz, mert olyan folyamatok indultak be, melyeknek végig kell futniuk az emberi élet természetéből fakadóan.

Mondj három dolgot, amit a kormány jól csinál!

Elképesztő, hogy mennyi pénzzel támogatják a családokat. Ez a korábban látható modellekhez képest zavarba ejtően pozitív lehetőség. A bevándorláspolitikájukért még milliók fogják áldani az ezekben az időkben résztvevők nevét, hiszen Európa nyugati részének már nincs visszaút. Nincsenek menthető állapotban kulturális és szellemi szempontból egyaránt. Az általános gazdasági helyzet, ami a covid előtt látható és érzékelhető volt, szintúgy szinte páratlan a világon. Gyakorlatilag tíz év alatt

a „legutolsó” melós is bármit kezdhetett az életével, ha akart dolgozni,

olyan mértékű fizetésemelkedés volt minden olyan területen, amit én láthattam magam körül a hétköznapi életemben.

Mondj három dolgot, amit a kormány nem jó csinál, és meg kellene változtatnia.

Az egészségügyi törvénnyel kapcsolatban nagyon komoly, szerintem jogos aggályok vannak. Azt a vasat nagyon kellene ütni. A közoktatást radikálisan meg kellene változtatni, mert a jelenlegi rendszer pusztán életidőt vesz el a diákoktól, ahogy tették ezt a mi generációinkkal is.

Ha a kultúrháborút nem vívják meg, akkor belátható időn belül „vége lesz a dalnak”.

Értse ezt mindenki úgy, ahogy óhajta.

Mondj három dolgot, amit az ellenzék jogosan kritizál!

Nem tudok ilyet mondani, mert az úgynevezett ellenzék nem ellenzék, hanem ellenkezők. Az általam látott megnyilvánulások mindegyike az ellenkezés pszichológiájával operál, és elégedetlenkedésre sarkall, majd abból próbál reálpolitikai hasznot – végül szavazatot profitálni. Ez nem az én asztalom, pusztán viszolygok tőle.

Sokak szerint túlérzékeny lett a világ. MeToo, BLM, multigenderizmus, eltörléskultúra, kultúraeltörlés. Mennyire aggasztóak ezek, és értik-e mondjuk a mai 25 év alattiak ezeket az ideológiákat?

Nem hiszem, hogy helyes többes számban beszélnünk. Még a freeSZFE, egy rakás szlogen és hesteg is ide tartozik, és ezek nem egymástól eltérő ideológiák, hanem mind ugyanannak a fának az ágai. A felületen utat törő üzenetüket feltételezem, hogy értik a fiatalok, de hogy mi a valódi cél, vagyis mi van a paraván mögött a „tervezők” fejében, azt, tartok tőle, hogy még a mi sorainkból is csak kevesen tudják vagy merik megfogalmazni.

A teljes lelki és szellemi káosz különös elegye a totális kontrollal,

ami, mint mondtam, még az 1984-re is ráver egy kört. Versenyt futunk az idővel olyan szempontból – is –, hogy a fiatalok ezt mikor és milyen arányban ismerik majd fel.

Hathatnak ezek a mai fiatalokra majd? Van olyan párt az ellenzéki oldalon, amelyik ezt közelebb hozhatja?

Csak ez hat a mai fiatalokra sajnos. Az én értékrendem szemszögéből a helyzet reménytelen. Az ellenzéki pártokról nem kívánok több szót ejteni, hiszen ha jót nem tudok mondani, minek köszörüljem rajtuk a nyelvem? Talán annyi, hogy az én korosztályom egy részének fojtogató lehet végignézni az SZDSZ újraéledését a Momentumban. De ezt aztán magyarázhatod egy fiatalnak. Ebből tényleg jórészt semmit nem tudnak megérteni. Pedig, ha valami veszélyes, akkor ez az.

A mai fiatalok egyre trendibbnek fogják találni a politikát, ha abban érdekesnek tűnő dolgok jelennek meg. De ez kicsit olyan, mint a fast fashion: gyorsan kell és sokat termelni valamiből, amit aztán rá kell ereszteni a világra. Mit tehetnek a konzervatívabb ideológiákat felvállaló politikai szereplők azért, hogy ők is kínáljanak valamit?

Ezt tőlük kell megkérdezni, hogy mik a szándékaik. Én mindenkit szeretettel várok az Elvonulásainkra, hogy az ember lelkét amennyire lehet helyre tegye. Ehhez próbálunk minden eszközt és lehetőséget megadni. Ez az én asztalom.

 

Fotók: Földházi Árpád; Kőházy Ferenc Fb

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mindennek alfája és omegája a MÉDIATÖRVÉNY!
Valódi sajtó-, médiatörvény hiányában a gonoszság-hazugság - ráadásul, ma már szakképzett Soros-kiképzett gonoszok-hazugok végzik, hivatásszerűen - mindig nem egy, nem kettő, de száz lépéssel az igazság előtt fog járni.
Így pedig elkerülhetetlenül-törvényszerűen CSAK A ZÜLLÉS, ROTHADÁS, ERODÁLÓDÁS útja van kikövezve:

egy hazugság 100 embert téveszt meg,
egy igazság a 100-ból egyet hoz vissza...
Tehát: mé-dia-tör-vényt, va-ló-dit
Borzalmasan egyszerű LENNE, két sor a Btk-ban:
A kiadó minden médiamegjelenést KÖTELES ELLÁTNI
első helyen a következő sorral:
"Az itt közöltek nem ellenőrzöttek, valóságtartalmukért felelősséget nem vállalunk."
vagy
"Az itt közöltek ellenőrzöttek, valóságtartalmukért minden felelősséget vállalunk."
EZZEL KELLENE KEZDENI.
És innen kezdve, akik felelősséget vállalnak, ott a büntetés, ha elmarasztalás van a bíróságon, 5 évvel indul és 10 évig semmiféle médiatevékenységet nem folytathat.
És a bünti vége 15 év és 30 év eltiltás.
fegyház:
A szabadságvesztés legszigorúbb végrehajtási módja, a tudatos aljasság csak fegyházzal büntetendő.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés