„Évek óta tart a cancel culture-nek egy sajátos változata, az úgynevezett metoo-zás. Ennek árnyékában karrierek, felépített életutak és látszólagos tisztességben megőszült férfiak és nők mennek tönkre. És míg a jelenség maga az alászállásnak egyértelmű jele, azért jó, ha reálisan gondolkozunk, elégtételt érezhetünk, ha olyanok mennek tönkre, akik korábban számos embert saját maguk is tönkretettek. Valahogy úgy tudnám ezt lefordítani, hogy az ellenségem ellensége a barátom. Minden pofon jó helyre megy, etc.
Mert – csak hogy jól értsem – nekünk most miért is kéne, hogy fájjon Woody Allen meg a többiek bukása? Oké, biztos sokaknak rossz, hogy most Ehnaton módjára kiradírozzák őket a közös, kulturális egészből, de a fentebb már említett, meglehetősen egyszerű folyamatábrát azért vegyük észre. Elég látványosan jelenlévő. A baloldali tótumfaktumok nélkül a talibán egy talpalatnyi földet sem nyerhetett volna. Kikaparták számukra a gesztenyét, élvezték felvilágosultságuk okán figyelmüket, hogy haladók és modernek lehetnek, aztán csak egy kis megingás kellett és a tálibok úgy dobták őket a lovak alá, mintha soha nem lettek volna velük.