Egyetemek bontják le az európai kultúrát – Marion Maréchal írása a Mandinernek

2021. május 6.

Marion Maréchal
A nagy egyetemek a progresszista és posztkolonialista ideológiák előőrsei: a cancel culture a vita megszűnéséhez, a kritikai szellem eltűnéséhez, a nyugati civilizációnk eltörléséhez vezet.

2017 májusában sokat hallatott magáról egy amerikai egyetem, a The Evergreen State College. A Washington államban található, elsősorban bölcsészet- és társadalomtudományra szakosodott intézmény a haladás faltörő kosának szerepében tetszeleg. Az összes jelenkori ideológiát oktatják a falai között: a genderelméletet, az lmbtqi-aktivizmust, a neofeminizmust, az „interszekcionális” antirasszizmust, a dekolonializmust, a „fehér privilégiumokat” és a cancel culture-t. A tanév kezdetén az oktatók bemutatkoznak a hallgatóknak, megadva a nemüket, a faji besorolásukat, a „társadalmi nemüket” és a szexuális beállítottságukat. A cél, hogy ezáltal nyilvánosságra hozzák az „identitásukból” fakadó lehetséges privilégiumaikat. A privilégiumok elképzelt csúcsán természetesen a fehér, heteroszexuális, keresztény férfi áll, aki egymaga megtestesíti a többi kisebbség elnyomását, és akit ezért fel is szólítanak, hogy gyakoroljon bűnbánatot.

A cancel culture a vita halálához, a kritikai szellem eltűnéséhez vezet”

A történet új fordulatot vett 2017-ben, akkor a vezetés úgy döntött, bevezeti a hiányzás napját, amikor arra kérik a fehér oktatókat, előadókat és hallgatókat, egy napra ne menjenek be az egyetemre, hogy „átérezhessék” a faji diszkriminációt, s érzékenyebbek legyenek a faji kérdések iránt. Az egyik oktató, Bret Weinstein – amúgy demokrata párti szavazó, egyben a baloldali Bernie Sanders elnökjelöltségének támogatója – levélben tiltakozott az általa kirekesztőnek és rasszistának nevezett intézkedés ellen. Ezzel kezdetét vette egy őrült megfélemlítési és bántalmazó kampány, amelyet a hallgatók egy kicsiny szélsőbaloldali csoportja szervezett. Elsőként rasszistának titulálták az említett előadót: szerintük rasszistán lépett fel a faji kisebbségekkel szemben. Az intézmény káoszba süllyedt, az oktatókat terrorizálták, a megalázott vezetőséget pedig megadásra kényszerítették. Rendfenntartó erők kényszerültek beavatkozni, a megtámadott tanár pedig a felmondást választotta. 2020-ban a kongresszusban a szólásszabadság kapcsán elmondott beszédében így fogalmazott: „Feleségem és én igazi vihart éltünk át, amely előre jelezte az országon átsöprő többi vihart. Az Evergreen immáron mindenütt jelen van.”

A Churchillt rasszistázó falfirka lemosása London szívében 2020 nyarán. <br> Fotó: Shutterstock

Az egyetemek a „sokféleség” ideológiájának a bölcsői
Az Evergreen esete sajnos nem egyedi. A diverzitárius, avagy sokszínűségi gondolat egyeduralkodóvá válása a kulcsmotívum az amerikai egyetemi modell rendszerében. A sokszínűséget viszont a szegregáció új formáival segítik világra, például úgy, hogy külön alvókörleteket jelölnek ki a feketéknek. A pozitív diszkriminációnak nevezett egyetemi politika kizárja a tehetséges ázsiai származású hallgatókat, hogy a helyükre olyan jelentkezők kerüljenek, akik státuszuknál fogva a kevésbé „privilegizált” kisebbségekhez tartoznak. A felvételi elvárások kizárólag faji jellegűek, és megfeledkeznek a társadalmi státuszról, így nem szempont az anyagi helyzet, a szegénység sem, ami az európai származású hallgatókat sújthatja.

A sokszínűséget a szegregáció új formáival segítik világra”

Hasonló a helyzet Franciaországban is, ahol az egyik legjelentősebb hallgatói szervezet, a Francia Hallgatók Nemzeti Szövetsége (UNEF) olyan „fajilag nem kevert” találkozókat szervez, amelyeken fehér hallgatók nem vehetnek részt, s teszi ezt az egyetem jóváhagyásával.

Ez a leegyszerűsített rasszizmus, amely a fehérek ellen szól, és gyakran mély gyűlölettel párosul az európai kultúra iránt, 2019-ben, a párizsi Notre-Dame-ot sújtó tűzvész kapcsán lett különösen nyilvánvaló. A nemzeti dráma, amely több millió franciát zaklatott fel és keserített el, egy sor Franciaországot gyalázó bejegyzéshez vezetett a Twitteren az UNEF felelős vezetői részéről. Hafsa Askar, az egyik alelnökük egészen odáig ment, hogy azt írta: „Nem érdekel a párizsi Notre-Dame, mert nem érdekel ennek a mit tudom én Franciaországnak a történelme.” Pár perccel később még rátett egy lapáttal: „Meddig fognak még az emberek néhány fadarabért sírni? Imádjátok a francia identitásotokat, ami fittyfene. Ez az egész csak a ti kis nyöszörgésetek, kis balfék fehérek.” Twitter-fiókjában Askar már korábban is több kirohanást intézett a fehérek ellen: „A fehérek a rasszizmusukkal évszázadokon át elnyomtak másokat, és magukat helyezték előtérbe.” Majd később: „Az egész fehér alfajt el kéne gázosítani.”

Ez a szitokáradat nem akadályozta meg az egyik legnagyobb amerikai sajtóorgánumot, a The New York Timest, hogy így jellemezze az egyetemi szervezetet: „Az UNEF hallgatói szervezet, a franciaországi változások előfutára.”

Klímaügyi tüntetők a Harvardon 2019 októberében. <br> Fotó: Shutterstock

„Rendszerszintű rasszizmus” és „fehér önostorozás”: a felsőoktatás ostroma
Ahhoz, hogy megértsük, miképpen jutottunk idáig, meg kell vizsgálnunk mindazt, ami már a hétköznapok részévé vált a tengerentúlon. Az olyan, mindenképpen vitatható fogalmak, mint a „fehér privilégium”, a „rendszerszintű rasszizmus” vagy a „strukturális rasszizmus”, szépszerével már meghódították az értelmiségi és kutatói köröket. Ezek a vélekedések azt igyekeznek bebizonyítani, hogy a faji egyenlőtlenség az Egyesült Államokban az intézmények belülről fakadó diszkriminatív jellegének, illetve a „fehér” nyugati kultúra eredendő rasszizmusának a terméke. Egy haladó körökben manapság népszerű amerikai szociológus, Robin DiAngelo teremtett meg egy azóta híressé vált fogalmat, a „fehér törékenységet”. Elmélete szerint a fehérek tudat alatt profitálnak a rasszizmusból. Ennek a teóriának a perverzitása odáig megy, hogy ha egy fehér embert rasszizmussal vádolnak, és ezen felháborodik, az pusztán annak a bizonyítéka, hogy tudat alatt ki kívánja terjeszteni a saját elnyomó és domináló rendszerét.

A cél egyértelmű: a múlt eltörlése”

Ezek a mérgező elméletek kirekesztő politikai elképzelések alappilléreivé válnak, a társadalmat faji olvasatban értelmezik, és ezzel igyekeznek igazolni az európai és nyugati kulturális örökség felszámolásának a szükségességét.

„A nyugati civilizációnak el kell tűnnie”
Az a szlogen, hogy a nyugati civilizációnak el kell tűnnie (angol eredetiben: Western Civilisation has to go), 1987-ből ered, és mára számos egyetemi kampusz programjává vált. A gyakorlatban azt jelenti, hogy le kell leplezni és üldözni kell mindent, amiről el lehet mondani, hogy túlzottan Európa-központú. Angliában, Oxfordban egyes előadók klasszikus zenei műveket címkéztek kolonialistának, egyben indítványozták bizonyos zenei tételek kivételét a programból, mondván, túl „európaiak és fehérek”. Az Egyesült Államokban az ókori irodalmi művek, a nagy klasszikusok kerültek a célkeresztbe azzal az indokkal, hogy a „fehérség” kultúrájának a forrásai. Egy massachusettsi tanár kifejezetten büszke volt, hogy sikerült Homérosz Odüsszeia című művét kivetetnie az iskolai programból, hogy utóbbit így tegye „befogadóbbá”.

A mérgező elméletek kirekesztő politikai elképzelések alappilléreivé válnak”

Franciaországban az új antirasszisták is ebbe az irányba mozdulnak el, a kolonialista és rabszolgatartó múlt bűneire való emlékeztetéssel és az ehhez fűződő örökös bocsánatkéréssel. Az európaiakat és főként a franciákat arra ösztönzik, hogy szakítsanak a „gyarmatosító mentalitással”, mert ez a kolonialista múlt folyamatosságát jelenti. Így történhetett meg, hogy a Sorbonne-on törölni kellett Aiszkhülosz Oltalomkeresők című drámájának előadását. A „fekete ügy védelmezői” elfogadhatatlannak tartották, hogy fehér színészek fekete maszkban jelenítették meg a Danaidákat.

Fotó: Shutterstock

Az egyetem már távolról sem tekinthető annak a végső menedéknek, a tudás és a hagyomány őrzőjének, amely ellenáll a korokhoz köthető szenvedélyeknek és divathóbortoknak. Épp ellenkezőleg, egyre gyakrabban áll a rombolók mellé. Ez a rombolás főleg a társadalomtudományi oktatás és kutatás terén aktív, de lassan elárasztja a társadalom egészét. Napóleon halálának kétszázadik évfordulója májusban lesz, de már számos vitát generál. A gender- és faji aktivisták szeretnék „eltörölni” a császár örökségét, mert rasszistának és nőgyűlölőnek tartják. Egy híres kereskedelmi főiskola vezetése törölte egyik programját – amelyre egyébként a hallgatók hívták meg az előadót, aki a napóleoni korszak szakértője – azzal az indokkal, hogy „ebben az időszakban nem kívánnak teret adni a napóleoni örökség felértékelődésének”; döntésüket végül az egészségügyi szabályokkal magyarázták.

A cél egyértelmű: a múlt eltörlése, a „diverzitásszósszal” leöntött új múlt megalkotása, az emberi tudás „nyugattalanítása”, az európai kultúra lenullázása. A szobordöntögetések a francia vagy amerikai utcákon csupán annak az egyszerű megnyilvánulása, ahogy az iskolákban módszeresen pusztítják a tudást.

Az iszlamista baloldal által szervezett értelmiségi terror
Franciaországban az európai történelem és kultúra folyamatos felszámolásának és leépítésének különös színezetet kölcsönöz az iszlamobaloldal közreműködése. A fogalmat a 2000-es években Pierre-André Taguieff szociológus alkotta, rámutatva az „iszlamisták és a baloldal közötti ideológiai konvergenciákra és együttműködésre”. A szerző először a második intifáda idején találkozott a jelenséggel, amikor közösen vállalt radikális anticionizmusként jelent meg a palesztin ügy, majd a későbbiekben fokozatosan teret nyert a muszlim ügy védelme és az iszlamofóbia elleni harc. Így történt, hogy a „hitetlenek iszlamofóbiája” (az iszlamistáknak) és a „rasszista kapitalizmus” (a balosoknak) egy és ugyanaz: a Nyugat – összegez Taguieff.

A Muszlim Testvériség által bevezetett terminus, az iszlamofóbia széles körben elfogadottá és alkalmazottá vált a szélsőbaloldalon, olyannyira, hogy ma már az istenkáromlás bűnének egyik fajtáját jelenti. Az iszlámot érintő bármely kritika azonnal a muzulmánok elleni támadásként és mint ilyen, rasszista megnyilvánulásként értelmezendő. Az antirasszisták által elítélt úgynevezett állami rasszizmus immár állami iszlamofóbiának minősül e logika szerint. Így aztán az interszekcionalisták, a neofeministák, a genderelmélet-hívők, az iszlamisták, a szélsőbaloldaliak mindannyian ugyanazzal az ellenséggel találták szemben magukat: a fehér, keresztény, heteroszexuális férfival.

A leépítők lassan bekebelezik a klasszikus egyetemi rendet”

Ez a zűrös gondolkodásmód egy ideje számos formában jelen van az egyetemeken. Az őrület elsősorban a szociológia, a politikatudomány, az összehasonlító irodalom, az angoltanulmányok területén érhető tetten. Ahogy azt Pierre-André Taguieff magyarázza: „jönnek amerikai mintára a »tanulmányok«, a studyk (gender studies, queer studies, postcolonial studies, cultural studies stb.), amelyek főként arra szolgálnak, hogy intézményesítsék a szélsőbalos és dekolonialista áramlatokat a tudományos életben. A cél a társadalomtudományok »dekolonializálása«, érthetőbben fogalmazva elpusztítása.”

Fotó: AFP / Alberto Pizzoli

E tanok követői, a leépítők lassan bekebelezik a klasszikus egyetemi rendet, a szakdolgozatok, disszertációk megvédését, és azokat az előadókat-oktatókat favorizálják, akik maguk is ennek a rögeszmének – faji megközelítésnek, genderelméletnek, posztkoloniális tanulmányoknak – a követői. Hegemóniájuk ideológiailag megosztja az egyetemi világot, felerősíti az öncenzúrát, és az esetleges ellenzőket partvonalon kívülre szorítja. A tanulmányok átírása, a cenzúra, az eltörölt órák, a lemondott konferenciák, a rosszindulatnak odavetett, távozni kényszerülő professzorok, a „rosszul gondolkodók” száműzése egyre inkább az egyetemek hétköznapjává válik.

Az elit agymosása
Ezeket a radikális mozgalmakat gyakran elhanyagolhatónak, marginálisnak állítják be. Óriási tévedés. Csakúgy, mint a trockizmus a maga idejében, a mostani radikális áramlatok is meghatározóvá válnak egyes egyetemi területeken. Gyakorlatilag ezek határozzák meg egyes egyetemi-értelmiségi körökben az alaphangot. Ezt a hangot erősítik fel aztán a militáns csoportok, az offenzív, erőszakos szervezetek, s kimondottan jelentős és kedvező visszhangra találnak a médiában is. 

A lényeg azonban az, hogy ezt oktatják ellentmondás és kritika nélkül egyetemisták nemzedékeinek, amelyek így a társadalomról kettős, fajilag meghatározott képet kapnak, és annak a foglyaivá válnak. Jövendőbeli elitünk, gazdasági és politikai vezetőink sincsenek biztonságban, sőt… A nagy, nemzetköziesített egyetemek a progresszista és posztkolonialista ideológiák előőrsei. A cancel culture a vita megszűnéséhez, a kritikai szellem eltűnéséhez, a nyelv tönkretételéhez, az ész és az intelligencia halálához vezet. Mindezzel nem csupán a kultúránk „törlődik”, hanem az egész civilizációnk. 

Marion Maréchal
1989-ben született Saint-Germain-en-Laye-ben. 2012 és 2017 között a modern kori francia politika­történet legfiatalabbjaként megválasztott nemzet­gyűlési képviselő. 2017-ben a politikai életből hivatalosan visszavonult, elsősorban oktat, és konzervatív-patrióta ideológiát támogató előadásokat tart a nemzetközi színtéren. 2018-ban megalapította a Társadalomtudományi, Közgazdasági és Politikai Intézetet (ISSEP) Lyonban. Nevéhez fűződik a Convention de la droite nemzetközi konzervatív konferencia megrendezése. Az elsősorban a migráció, a kereszténység, a radikális iszlám előretörése okozta európai kihívások témája köré szervezett esemény felszólalói között olyan nemzeti érzelmű, jobboldali politikai véleményformálók képviseltették magukat, mint Éric Zemmour, Gilbert Collard vagy Robert Ménard.

A szerző francia nemzetggyűlési képviselő 2012–2017 között, az ISSEP magánfőiskola igazgatója.

Nyitóképen: Black Lives Matter-tüntetők a kaliforniai Berkeley egyetemi városában 2020 júniusában. Fotó: Shutterstock

Összesen 72 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyetemek?
Kezdő qrvák, kezdő latrok gyűjtőhelye, tapasztalt madamokkal, és möszjőkkel, akik elméletben mindent jobban tudnak, mert az elmélet a gyakorlatnál magasabb szintű.
De ezek a hagymázas elmék a tanulópénzt a társadalom, a munkát, termelést, építést végzők adópénzeiből követelik ki.

A témához hozzá sem tudsz szagolni, de nem tudsz ellenállni a grafomániádnak. Eger városa elfogadja, ha Mészáros hotele a támogatásból fejlesztve, ezáltal magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtva, az ebből származó több bevételből többet fizet be a városi kasszába? Azt is elfogadja a város, ha jobb szolgáltatást nyújtó hotel több turistát vonz, és ezek többet költenek Egerben?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés