Ezt mondja a Telex szerint Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének választmányi tagja, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium tanára: „Mindez sajnos egybevág az irodalomtanításban a Nemzeti alaptantervben és az érettségi követelményrendszerben is érzékelhető trenddel, ami az irodalmat múzeumi tárgyként kezeli, alig-alig vesz tudomást a kortárs irodalomról, amelyhez a mai diákoknak nyelvileg és tartalmilag is több közük van.”
Schiller Mariann minden bizonnyal jó tanár, ért a szakmájához, gondolom, ezért nehezményezi, amit. Két apró kiegészítést azért tennék, ne mondhassák, hogy nem szóltam:
1.) A magyar muzeológia az általunk gondozott örökségrészt olyanként tudja felmutatni, mint ami mai napig hat, mondandója van, eligazít. Élő örökséget ápolunk – szemben a szavaiból kiérezhető „halott tárgyak” olykori leporolásaként értett muzeológiai gyakorlattal.
2.) Van egy közkeletű félreértés, miszerint kortárs irodalom az, amit élő szerzők művelnek. Olvasóként ezt nem is értem. Számomra Platón is kortárs, mint ahogyan Száraz Miklós György is az. Ugyanolyan élvezettel tudom olvasni a klasszikusainkat, mint a havonta tucatszámra beeső jelenkori műveket. (Nem könnyű egy irodalmi múzeum főigazgatójának lenni!)
Sőt, mivel a ma olvasott klasszikusok kiállták az idő próbáját, ezért nagyobb a bizodalmam bennük. Többezer kötet átolvasása után kezem a szívemen: jelenünk műveinek egy része kapcsán több a marketing, mint a mondanivaló, vagy az esztétikai minőség.