„A szivárványkoalíció kárvallottjai a budapestiek lesznek” – elemző a Fővárosi Közgyűlés döntéseiről
A szakember úgy véli, különféle alkukkal, de „el fog döcögni” a főváros működése 2026-ig.
Azt ígérik, a jövőben már bevonják a helyieket a diskurzusba.
Mint arról beszámoltunk, Újbuda pályázati aloldalán húsz darab ingatlan jelent meg, melyeknél a pályázati letétösszeg sok tíz, olykor százmillió forintra is rúg. Az ingatlanok között szerepel a korábban fogyatékkal élő fiatalkorúak számára nappali ellátást biztosító, majd kulturális célra pályáztatott villaépület a Gellért-hegy oldalában a Ménesi úton, egy jókora ősfás zöldterület az Ulászló utcában, ahol a környező lakók régóta szeretnének egy kis parkot létesíteni, valamint a Bocskai úti általános iskola lényegében egyetlen nagyobbacska zöld felülete.
Zöld kampány, majd zöld területek eladása
A helyiek beszámolója szerint a 2010 előtti Molnár Gyula-féle szocialista önkormányzat minél több hasonló ingatlantól próbált megválni, a fideszes vezetés alatt ezek a kiárusítási tervek leálltak, majd a 2019-es önkormányzati választás után újraindult az érintett területek kiárusítása.
Írásunkban kiemeltük, hogy a baloldaliak a zöldítés programjával kampányoltak a kerületben, így például Orosz Anna, Újbuda köznevelésért és városfejlesztésért felelős alpolgármestere, a Momentum alelnöke is a „fideszes” ingatlanfejlesztések ellen tiltakozva a „nekik beton, nekünk zöld” kampányszlogent választotta.
Vasárnap meg is kerestük Orosz Annát, arról kérdeztük volna, mennyire összeegyeztethetőek kampányszlogenjei a zöldterületek, különösképpen a Badacsonyi utcai iskolakert kiárusításával, mennyiben tartja támogathatónak soklakásos társasházak felépítését zöldterületeken. Asszisztense (miután bemutatkozás helyett elmondta, hogy vasárnap lévén fel sem kellene vennie a telefont, keressük őket hétfőn) végül visszahívást ígért, de munkatársunknak nem válaszolt.
Hibáztak
Orosz Anna hétfői Facebook-bejegyzése alapján a Momentum is érezte, hogy pozíciója tarthatatlan. Mint Orosz Anna írja, „a Momentum újbudai frakciója nem támogatja a Saroktelek és a Badacsonyi utcai telek eladását a jelenlegi formában”.
– fogalmazott.
Hozzátette, hogy amennyiben a városvezetés az eladást a testület elé terjeszti, a Momentum képviselői nemmel fognak szavazni. Azt is írta, hogy a Saroktelek helyzetét illetően „bevonjuk a helyieket a telek jövőjéről szóló diskurzusba”.
Nyitókép: Facebook