Hideg napok, Utószezon, Tanítványok

A szerző a Mandiner lapigazgatója, hetilapunk főszerkesztője

Nehezen tudnék a magyar film történetéből abszolút kedvencet megnevezni. Nem azért, mert nincsenek világszínvonalú csúcsteljesítmények, hanem inkább azért, mert számos szempont szerint lehet rangsorolni az elmúlt százhúsz év filmes termését. Az én szubjektív listám ezért részben objektív: olyan filmek szerepelnek rajta, amelyek arra tettek kísérletet, hogy ideológiailag terhelt időszakban is segítsenek minket a tisztán látásban és történelmünk bizonyos epizódjainak megértésében.

A Cseres Tibor regényét feldolgozó, 1966-os Hideg napok a magyar honvédség 1942-es újvidéki vérengzését beszéli el feszült és feszes dramaturgia mellett. Kovács András hátborzongató filmjében olyan színészek alakítják a fő karaktereket, mint a színészóriás Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Szirtes Ádám vagy Avar István. A Büky őrnagyot alakító Latinovits játéka mindent felülmúló, a partizánellenes tisztogató műveletnek induló tömeggyilkosság a főtiszt feleségét is magával sodorja. A magyar hadsereg második világháborús bűneivel való szembenézés illeszkedett a hivatalos ideológiába, de a Hideg napok forgatókönyve – híven az alapul szolgáló regényhez – túllépett a propagandán. A kiszolgáltatottság, a véletlen, a tehetetlenség, az egzisztenciális szorongás került mozivászonra, ami alkalmas volt arra, hogy tovább is vezesse a nézőket a történelmi igazság keresésében. Talán mindez annak is köszönhető, hogy a film a Mafilmnél készült, amelynek vezetője ekkoriban

Az már más kérdés, hogy a magyar önmegértésre való szándékkal parallel törekvést nem igazán tapasztalhattunk az újvidéki vérengzést megtorló '44-45-ös szerb megtorlás kapcsán.

Kevesebben ismerik a Hideg napoknál a szerencsétlen című Utószezont 1967-ből, szintén a Mafilmtől. Fábri Zoltán filmje ez közvetlenül a Húsz óra után, amelyben látszólag szatirikus eszközökkel beszéli el néhány karikaturisztikusnak ható, Horthy-korszakból hátramaradt öregember szembenézését saját személyes történetükkel. Az már önmagában meglepő, hogy a Barankovics-féle Demokratikus Néppárt egykori országgyűlési képviselőjeként és az Új Ember és a Vigilia szerzőjeként ismertté vált Rónay György regényét sikerült megfilmesíteni, de az végképp nehezen felfogható, hogyan tudott mind a mai napig a sokszor szürreálisba és ironikus kabarétréfákba hajló, kőkemény sztori elsikkadni az utókor számára.

A főszereplő Kerekes Kálmánt Páger Antal alakítja, aki patikussegédként megkapja zsidó főnöke patikáját a háború idején. Cimborái (akiket Szendrő József, Rajz János, Kőmíves Sándor és Balázs Samu játszik) telefonbetyárkodva felhívják őt, és rendőrnek adják ki magukat, amire Páger menekülőre fogja. Rendkívül abszurd történet ez, amely azonban

Nem kis részben azért is, mert a holokauszttal való szembenézés egyik kulcstörténete az Utószezon, a főszereplő passzív kollaborálásán keresztül rendkívül összetett narratíváját kaphatjuk meg már 1967-ben a magyar történelem egy mind a mai napig csak részben feldolgozott fejezetének.

Egészen más alkotás Bereményi Géza 1985-ös A tanítványok című filmje. A tanyasi parasztlegényből a Magyary Zoltán-féle Magyar Közigazgatási Intézet munkatársává váló Fehér Józsefet

Szó szerint társadalommérnökökről szól ez a film, ami Fehér József történetén keresztül nemcsak a társadalmi mobilitás lehetőségéről illetve lehetetlenségéről, hanem az egymással versengő politikai koncepciókat lobogtató politikai aktorok már-már filozófiai vitájáról is tudósít.

A Teleki Pált alakító Rajhona Ádám brillírozik, a Magyary Zoltánt megformáló Gelley Kornél pedig maga a katonás fegyelem. Az ősi magyar hagyományon nyugvó, feudális megközelítés és a társadalom felülről jövő, forradalmi átalakításának szélsőséges nézetrendszere összeszikrázik egyetlen kiállításon. Látszólag közigazgatási részletkérdésekről esik csak szó, mégis Bereményi ebben a filmjében a magyar történelem alakulásának sorskérdései kerülnek terítékre: van-e sajátos magyar út, vagy inkább szükségszerűen járnunk kell a minket elöntő keleti és nyugati ideológiák által kijelölt kényszerpályát?

A magyar film története részben a magyar történelem megértésének története is. Szerencsénk van, hogy több olyan filmalkotás is készült az elmúlt százhúsz évben, amelyek lehetőséget adtak nekünk arra, hogy a történelmi eseményeken túl megértsük egy-egy jelenség lélektani vonatkozásait is.

Címlapkép: Földházi Árpád